Hirdetés

Tervezés, igénylés, szerencse – ezek kellenek a pénz mellett az Eb-jegyekért

Kiváltságosok lesznek, akik a helyszínen lehetnek
Fotó: MTI/Illyés Tibor

Megvolt a sorsolás, tudjuk, hogy kedvenc válogatottunk mikor és hol játssza meccseit a jövő évi labdarúgó Európa-bajnokságon. Vajon lesz belépőnk a találkozókra?

Szombaton kisorolták a 2024-es labdarúgó Európa-bajnokság, hivatalos nevén az EURO 2024 csoportjait, megtudtuk kik lesznek a román és a magyar válogatott csoportellenfelei. Ahogy azt is, hogy mikor és hol játszik a két nemzeti együttes a németországi kontinenstorna ideje alatt.

Kapcsolódó

Hirdetés

Másnap már az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) oldalán jegyet is igényelhettünk a mérkőzésekre. Ez már a belépők értékesítésének második szakasza, mely 2023. december 12-ig tart.

Mi is teszteltük a rendszert, igencsak jól működik.

Akik most kezdik, azok a hivatalos jegyértékesítési oldalon felhasználót kell létrehozniuk, aztán lehet továbblépni, ahol ki kell választani azt a nemzeti válogatottat amelyiknek szurkolunk.

A következő lépésben már megjelenik az illető ország három csoportmeccse, illetve egy olyan gomb, amelyik az EURO 2024 összes találkozóját tartalmazza.

Négy kategóriában vásárolhatunk jegyet, de az is meghatározza a jegyárakat, hogy csoportmeccsről vagy az EURO 2024 mely szakaszáról beszélünk.

A legolcsóbb jegy 30 euróba (150 lejbe), míg a legdrágább 2 ezerbe (10 ezer lej) kerül. Előbbi egy csoportmeccs legalacsonyabb ára, utóbbi prémium kategóriás és a döntőre szól.

A csoportmérkőzések közül kivételt képez az EURO 2024 nyitómérkőzése, amit a házigazda Németország játszik majd, erre a találkozóra minden kategóriában jóval drágábban juthatunk belépőhöz, mint bármely másik csoportmeccsre.

•  Fotó: Haáz Vince Galéria

Fotó: Haáz Vince

Jól át kell gondolni a találkozók kiválasztását

Egy felhasználó maximum 4 jegyet igényelhet egyszerre. Az e-mail címekkel nem érdemes csalni – több felhasználót létrehozni –, ugyanis az UEFA fokozottan ellenőrzi a jegyigényléseket és fenntartja a jogot, hogy törölje a felhasználó összes jegyigénylését, amennyiben szabálytalanságot fedez fel.

Miután kijelöltük, hogy melyik találkozók érdekelnek, kapunk egy listát, amelyeken ezek szerepelnek, a jegy típusok, a darabszám amiket kiválasztottunk és a végső összeg, amelyet ki kell fizetnünk, amennyiben kisorsolnak.

Nagy lesz a túljelentkezés, így az UEFA sorsolással dönti el az igénylők között, hogy ki vehet részt a foci Európa-bajnokságon.

A sorsolás eredményéről minden felhasználó e-mailben kap értesítést vagy tájékozódhat az UEFA hivatalos honlapján a leírtak szerint 2024 januárjában.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

Lehet teljesen sikeres, részleges, illetve sikertelen a jegyigénylésünk. A legfontosabb ebben az esetben, hogy a sorsolás után kapott összes belépőt meg kell vásárolnunk, nem válogathatunk, hogy egy, vagy több nem szükséges számunkra.

Összegzésképp: a rendszer jól működik, de mielőtt nekilendülünk, hogy minden belépőt is megvásároljunk, érdemes egy kicsit tervezgetni.

A legfontosabb, hogy miként is állunk a szabadsággal, a szabadidővel. Egy csapat mellett elkötelezzük magunkat, csak azon találkozóit követjük, vagy csak belekóstolnánk az Eb-hangulatba, attól függetlenül, hogy van kedvencünk vagy nincs. Aztán mekkora a büdzsé, amelyik rendelkezésünkre áll, a belépők eléggé drágák, ha pedig még hozzáadjuk az utazást, szállást, ott tartózkodást, akkor nem olcsó mulatság.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

A gyakori kérdésekre a válaszok – ezeket az UEFA oldalán találtuk meg

Mikor tudom meg, hogy kisorsoltak és vásárolhatok Eb-jegyet vagy sem?

A jelentkezési határidő (december 12., 15 óra). Az UEFA sorsolni fog, a sikeresen jelentkezőket pedig emailben értesítik. A sorsolás legkésőbb 2024. január 31-én valósul meg.

Hány jegyet vásárolhatok?

Meccsenként 4 jegy vásárlása lehetséges, naponta egyetlen egy meccsre.

Módosíthatom az eredeti jegyigénylésem?

Igen, ezt megteheted december 12., 15 óráig. Ezen változtatásokról emailen értesítést fogsz kapni.

Kisorsoltak, de nem tudom megvenni az összes igényelt jegyet?

Sikeres sorsolás még nem garancia, hogy az összes általad megjelölt mérkőzésen ott lehetsz, viszont ha egy adott mérkőzésre vásárlási jogot nyertél, akkor az arra a meccsre megjelölt jegyek száma marad, vagyis nem kapsz kevesebbet, mint amennyit igényeltél.

Sorsolásnál számít, hogy hamarabb jelentkeztem?

Nem, mindenki egyforma eséllyel vesz részt a sorsoláson.

Milyen jegyeket igényelhetek december 12-ig?

A csoportkörös mérkőzésekre vonatkozó jegyekre pályáznak, viszont lehetőségük van a dátumok és a helyszínek alapján kiesési szakaszos mérkőzésekre vonatkozó belépőket is igényelni.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Történelmi siker Besztercén: Kerekes Éváék már a budapesti négyes döntőről álmodnak

Kerekes Éva apróbb egészségügyi probléma miatt kénytelen kihagyni a román női kézilabda-válogatott utolsó két Eurokupa-csoportmérkőzését, a zetelaki balszélső viszont bízik abban, hogy a Bajnokok Ligája negyeddöntőben már pályára léphet.

Elhunyt Mircea Lucescu

Nyolcvanéves korában elhunyt kedden este Mircea Lucescu, a legendás labdarúgóedző halálhírét a bukaresti Egyetemi Kórház jelentette be, ahol az elmúlt napokban kezelték.

Székelyhon

Utcai politizálásból pofozkodás Sepsiszentgyörgyön

Locsolásból hazatartva az utcán adott hangot politikai nézeteinek egy sepsiszentgyörgyi fiatal, akit a Sepsi OSK vezetőségi tagjai bántalmazhattak.

`
Krónika

„Ha valami változik, majd szólok”. Kelemen Hunor a Fidesz támogatásáról, az országgyűlési választások tétjéről

Kelemen Hunor szerint az anyaországban 2010 óta megvalósult nemzetpolitikai paradigmaváltásra vezethető vissza, hogy az RMDSZ az idei országgyűlési választáson is a Fidesz-KDNP pártszövetséget támogatja.

Krónika

Trump elutasította a meghívást, kihagyja a bukaresti B9-csúcsot

Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke elutasította a meghívást, hogy májusban Romániába látogasson a NATO-csúcstalálkozóra – írja a Mediafax hírügynökség.

Főtér

Ha már a különnyugdíjukat megnyirbálták, a bírák és ügyészek kibuliztak fejenként 60 ezer euró potyát

A kormány ugyanis, ha nem tudta volna, kétmilliárd lejnyi bérhátralékkal tartozik nekik, amit ők maguk pereltek össze maguknak. És akkor a lehetséges kamatokat még nem is vettük számításba…

Ez is érdekelheti

Egy percre megáll a focivilág, Mircea Lucescu emlékének adóznak

Elhunyt Mircea Lucescu, a legendás edző 80 éves volt. Az UEFA döntése értelmében az európai kupamérkőzések előtt egyperces gyászszünettel tisztelegnek az emléke előtt. Ahogy a román bajnokikon is.

Elhunyt Mircea Lucescu

Nyolcvanéves korában elhunyt kedden este Mircea Lucescu, a legendás labdarúgóedző halálhírét a bukaresti Egyetemi Kórház jelentette be, ahol az elmúlt napokban kezelték.

FK-játékosokkal a keretben folytatná jó sorozatát a női válogatott

Három FK Csíkszereda-játékos is helyet kapott a romániai női labdarúgó-válogatott keretében, amely a Ciprus elleni hazai világbajnoki selejtezőre készül.

Spanyol csúcsrangadót kapott a BL-negyeddöntőben Kovács István és öccse

Újabb rangos megbízást kapott Kovács István: az UEFA a Barcelona–Atlético Madrid BL-rangadót bízta rá. Öccse is szerepet kap, ráadásul külön pikantériát ad, hogy a Matracosok edzője, Diego Simeone tavaly élesen bírálta a nagykárolyi játékvezetőt.

Corbu Marius duplájával nyert rangadót a Ferencvárosi TC

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2–0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján.

Lucescu biztosan távozik, új szövetségi kapitányt keres a román válogatott

A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) bejelentette, hogy Mircea Lucescu távozik a válogatott éléről. Egyelőre kérdéses, hogy ki veszi át a 80 éves szakember helyét a kispadon.

Visszaestek a FIFA-világranglistán, Magyarország megelőzi Romániát

A legfrissebb FIFA-rangsorban mindkét válogatott hátrébb került, de a magyar csapat továbbra is Románia előtt áll. Mindkét együttes számára a következő hivatalos mérkőzések az őszi Nemzetek Ligája csoportösszecsapásai lesznek.

FK-játékosokkal a soraiban jutott ki a vébére az U17-es válogatott

Felemás időszakot zártak a román korosztályos labdarúgó-válogatottak, a legnagyobb sikert azonban az U17-es együttes érte el, amely története során először kijutott a világbajnokságra.

Meglepetések a pótselejtezőben, végleges az idei focivébé csoportbeosztása

Lezárultak a pótselejtezők, kialakult a 2026-os labdarúgó-világbajnokság teljes, 48 csapatos mezőnye. Az utolsó kijutó Irak lett, miközben Olaszország zsinórban harmadszor maradt le a tornáról.

A szlovákoktól is kikaptak, új szövetségi kapitányt kap a román fociválogatott

A vb-pótselejtezőt követően a szlovákoktól is vereséget szenvedett a román labdarúgó-válogatott. Új szövetségi kapitány érkezik a kispadra.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!