Az eseményre a csíkszeredai stadion játékoskijárata előtti részen került sor kedden délben. A magyar kormány döntése értelmében 2000 óta minden évben május 6-án ünnepeljük a magyar sport napját. Ennek alkalmából a Külgazdasági és Külügyminisztérium idén összesen 25 darab teqballasztalt adományoz határon túli magyar közösségeknek.
Dolhai István beszédében elmondta: „1875. május 6-ától számítjuk a magyar sport napját. Ekkor a Margitszigeten, a Magyar Atlétikai Szövetség szervezésében atlétikai és ökölvívó versenyt rendeztek. A magyar Országgyűlés 2000-ben nyilvánította ezt a napot hivatalos sportünneppé. A minisztérium úgy döntött, hogy 25 teqballasztal adományozásával is támogatja a sport ügyét”.
A főkonzul kiemelte: a teqball magyar találmány, és olyan legendás sportolók is népszerűsítik, mint Ronaldinho vagy Puyol. A Nemzetközi Teqball Szövetség Budapesten működik, a magyar sportdiplomácia pedig kezdettől támogatta az innovatív sportág terjedését.
Szondy Zoltán, az FK Csíkszereda elnöke megköszönte az ajándékot, majd így nyilatkozott: „Kevesen tudják, de Erdélyben az első teqballasztalok Csíkszeredában voltak, az akadémiánkon használjuk őket komplementáris képzésként. A labdarúgóinknak a fociedzések mellett az úszás és a teqball is benne van a programjukban. Mi nem indultunk el a teqball, mint versenysport irányába, Székelyudvarhely vette át ezt a lehetőséget.”
Hozzátette: „Várhatóan ezek az asztalok Marosvásárhelyre kerülnek, az ottani akadémiai központba, ahol más diákok is használhatják majd szabadidős sportolásra. Külön öröm számomra, hogy az FK Csíkszereda szerepet játszhat a magyar sport egyik új fejezetének megnyitásában. Egyedülálló teljesítmény, hogy a Trianon utáni Erdélyben egy magyar tulajdonú, magyar stábbal és túlnyomórészt magyar játékosokkal rendelkező klub feljutott a román élvonalba. Tudomásom szerint ilyenre korábban még nem volt példa.”
Dolhai Istvántól megtudtuk: a 25 teqballasztalt a Kárpát-medence magyar közösségei között osztják szét. A Kolozsvári Főkonzulátus területére is jut belőlük, és hat asztal kerül a Csíkszeredai Főkonzulátus által lefedett régiókba.
A Csíkban átadott asztalt elsőként az FK Csíkszereda felnőttcsapatának két fiatal játékosa, Erdei Ramon és Bödő Efraim Zoltán próbálhatta ki.
A Magyar Sport Napját minden évben május 6-án ünnepeljük, emléket állítva annak az 1875-ös eseménynek, amikor a Magyar Athletikai Club (MAC) Budapesten megrendezte Európa első szabadtéri sportversenyét. Az atlétikai és ökölvívó esemény mérföldkőnek számított nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában.
Az ünnep létrejötte gróf Esterházy Miksa nevéhez fűződik, aki diplomataként az Egyesült Államokban és Angliában ismerkedett meg a modern versenysportokkal. Hazatérve megalapította a MAC-ot, és megszervezte az első nyilvános atlétikai versenyt.
2000 óta a Magyar Sport Napja hivatalos ünnep, célja a sport népszerűsítése, az egészséges életmód fontosságának hangsúlyozása. Ezen a napon országszerte sporteseményeket, nyílt napokat, díjátadókat tartanak, ahol elismerik a kiemelkedő sportteljesítményeket, és ösztönzik az embereket a mozgásra.
Hősies küzdelem, drámai hajrá és egy bátor tizenegyes – az FK Csíkszereda döntetlent harcolt ki a Kolozsvári CFR ellen. A lefújás után Ilyés Róbert, Eppel Márton, Pászka Lóránd, Hegedűs János és Hindrich Ottó értékelték a találkozót.
A válogatott szünet után is folytatta jó szériáját a háromszéki klub, amely szombaton kora délután a Bákói FC otthonában is nyerni tudott. A mérkőzés hőse Ignacio Heras volt, aki duplázott és szállította a győzelmet a piros-fehéreknek.
Nagy erejű robbanás történt pénteken Bukarestben egy ötödik kerületi tömbházban – közölte a belügyminisztérium katasztrófavédelmi osztálya (DSU).
Nem azé a magánnyugdíj-alapokban levő pénz, akinek a nevén van, hanem az államé – állapította meg az ombudsmani hivatal a parlament által a héten elfogadott, vitatott jogszabály kapcsán, amely korlátozza a hozzáférést a pénzhez.
A pénteki gázrobbanás után szombat reggel újabb katasztrófa történt egy másik bukaresti tömbházban: tűz ütött ki az alagsorában, több tucat embert evakuáltak.
Nem értem, miért kell a Nobel-díjból román–magyar kérdést csinálni. Az elegancia hiányát sem igazán értem, mármint a „vesztes” részéről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!