Ezen a héten vette fel a munkát, kezdte el a felkészülést a labdarúgó 3. Liga tavaszi idényére a Székelyudvarhelyi FC. A vezetőedző, Demény Norbert jelenleg 23 fős kerettel vágott neki az edzéseknek, ezen a hétvégén még nem, de aztán a rákövetkezőkön szombatonként tesztmérkőzéseket ütemeztek be.
A pontvadászat február végén folytatódik, az alapszakaszból még öt forduló maradt hátra, az 1-es csoportban pedig öldöklő a küzdelem az első négy hely megkaparintásáért – ami felsőházi rájátszás ér.

„Az első napokban igazi téli körülmények között kezdtük el a specifikus edzéseket. Székelyudvarhelyen egy harmadosztályos csapat számára minden adott, hogy megfelelő körülmények között tudjunk készülni. Van egy műfüves pálya, a stadion gyepére is rámehetünk közben, nagyon jó erőterem áll a rendelkezésre.
– mondta el a Székely Sport megkeresésére az SZFC vezetőedzője.
A csapat a tabella 6. helyén telelt ki, de annyira sűrű az előtte és mögötte lévő mezőny, hogy a hátralévő találkozók eredményeitől függően odajuthat a rájátszás felsőházába, vagy alsóházába is.
„Az idény előtt a célkitűzésünk az volt, hogy az alapszakaszt az első négyben zárjuk. Ez most sem változott. Lehetett volna jobb őszi szezonunk is, de erre még most megvan a lehetőségünk. Ennek futunk neki, ezt tartjuk szem előtt.

Nagyon kiegyensúlyozott csoportunk van. Az első kettő kicsi most elhúzott, de akik utánuk vagyunk, azok közül szinte mindenki még elérheti a play-offot. A mi kezünkben a sorsunk, így el kell csípnünk az első négyet” – fejtette ki Demény Norbert.
Ami a keretet illeti, az SZFC bejelentette, hogy a támadó, Raul Gavîrliță közös megegyezéssel szerződést bontott, három és fél év után távozik. A vezetőedző elmondta, számottevő játékosmozgás nem lesz, jelenleg két labdarúgóval vannak tárgyalásban.

Ami a felkészülési jellegű találkozókat illeti, két meccset hazai, kettőt pedig idegenben játszanak. A sort január 31-én az egyik csoportellenfél, a Gyergyószentmiklósi VSK otthonában indítják. Majd következik a két párharc a sétatéri stadionban, az NB 3-as Majosi SE-vel és a 3. ligás Medgyesi Gaz Metannal, aztán a legutolsó találkozót a Sepsi OSK II.-nél zárják.
A labdarúgó 3. Liga tavaszi idénye február 28-án folytatódik.
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Șoimii Gura Humorului Gura Humorului | 17 | 14 | 1 | 2 | 45-7 | 43 |
2 | Cetatea Suceava Cetatea Suceava | 17 | 11 | 2 | 4 | 46-20 | 35 |
3 | Viitorul Onești Viitorul Onești | 17 | 7 | 6 | 4 | 25-16 | 27 |
4 | Știința Miroslava Miroslava | 17 | 8 | 2 | 7 | 22-27 | 26 |
5 | CSM Vaslui CSM Vaslui | 17 | 7 | 4 | 6 | 26-24 | 25 |
6 | Székelyudvarhelyi FC SZFC | 17 | 7 | 4 | 6 | 25-24 | 25 |
7 | Bucovina Rădăuți Rădăuți | 17 | 7 | 3 | 7 | 24-19 | 24 |
8 | Bákói Aerostar Aerostar | 17 | 6 | 4 | 7 | 22-30 | 22 |
9 | Jászvásári USV Jászvásári USV | 17 | 6 | 3 | 8 | 20-37 | 21 |
10 | CSM Adjud Adjud | 17 | 4 | 4 | 9 | 10-21 | 16 |
11 | Gyergyószentmiklósi VSK Gyergyói VSK | 17 | 4 | 3 | 10 | 22-37 | 15 |
12 | Bákói FC II. Bákói FC II. | 17 | 2 | 2 | 13 | 21-46 | 8 |
Ritkán látott gólfesztivált rendezett az FK Csíkszereda női ifjúsági csapata: a klub 53 találatot számolt a Dinamo ellen, hivatalosan azonban 50–0 került a jegyzőkönyvbe. Az előbbi eredmény mindössze négy góllal marad el a Guinness női rekordjától.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalva község részét képező Csíkdelnében pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Románia közel 280 000 fős lakosságnövekedést könyvelhetett el a bevándorlóknak köszönhetően a 2022 és 2025 közötti időszakban – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány projektjeként működő Monitorul Social hivatalos statisztikákon alapuló adataiból.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!