Hirdetés

Sepsi OSK: erősödött a keret, esélyt és időt kell adni az új szakvezetésnek

Sikeres volt az edzőtábor, jól kezd kinézni a csapat, hétvégén már élesben megy a játék
Fotó: Facebook/Sepsi OSK

Története negyedik trófeáját gyűjtheti be hétvégén a Sepsi OSK, a 2023–2024-es labdarúgóidény nyitányán a Konstancai Farullal csap össze a Szuperkupa-győzelemért. A sepsiszentgyörgyi klub sportigazgatójával, Hadnagy Attilával vezettük fel az új szezont.

2023. július 05., 12:23

Új vezetőedzővel a fedélzeten vágott neki a kihívásokkal teli új szezonnak a székelyföldi együttes. Immár Liviu Ciobotariu irányításával ausztriai edzőtáborban készültek, ahol három barátságos mérkőzést játszottak, előbb 1–0-s vereséget szenvedtek a magyar bajnok Ferencváros ellen, majd 1–0-ra legyőzték az ukrán élvonalba feljutott Polisszja Zsitomirt, végül 3–1-re kikaptak a bolgár élvonalban harmadik helyezett CSZKA 1948 Szófia együttesétől.

Hirdetés

Hadnagy Attila, a Sepsi OSK sportigazgatója a Székely Sport érdeklődésére elmondta, a saját és a vezetőedző véleménye szerint is sikeres volt ausztriai edzőtábor, ahol kiválóak voltak a körülmények, a fiúk számára minden adott volt a megfelelő szintű felkészüléshez. Hozzátette, a játékosok erőnléti és mentális állapotának felmérése mellett voltak jó pillanataik a mérkőzéseken, de nem számított az eredmény, a legfontosabb az, hogy jól fel tudtak készülni és a csapat kezd jól kinézni.

Az új szakvezető kapcsán Hadnagy Attila megjegyezte, Liviu Ciobotariunak biztos nehéz dolga lesz hasonló eredményeket elérni, mint a sikeredző Cristiano Bergodi, akivel egy év és nyolc hónap alatt három trófeát nyertek.

De én úgy látom, hogy nagyon felkészült, ambíciós és motivált edző. Az edzőtáborban a fiúk nagyon odatették magukat, próbáltak bizonyítani neki. Meglátásom szerint az új szakmai stáb is sikeres lesz, a teljes vezetőség megbízik bennük”

– közölte Hadnagy Attila.

Liviu Ciobotariut nagyon felkészült, ambíciós és motivált edzőnek tartják •  Fotó: Facebook/Sepsi OSK Galéria

Liviu Ciobotariut nagyon felkészült, ambíciós és motivált edzőnek tartják
Fotó: Facebook/Sepsi OSK

Kiemelte, hogy Ciobotariu a korábbi csapatainál is eredményes volt, így örülnek annak, hogy őket választotta, hiszen tudják, hogy Romániában az egyik legkeresettebb edző volt. „Ez azt jelenti, hogy egy komoly klub vagyunk, amelyre felfigyelnek és mind játékosok, mind edzők ide szeretnének jönni.

Reméljük, hogy vele legalább olyan eredményeket érünk el, mint Bergodival és akkor elégedettek leszünk. Adjunk esélyt és időt mindenkinek, erre szükség lesz”

– fogalmazott a sportvezető.

A Sepsi OSK hat új játékost szerződtetett a nyáron, a kapus posztra Dinu Moldovan, a védelembe két fiatal, Bogdan Oteliță és Darius Oroian, a középpályára az albán Sherif Kallaku és az albán, észak-macedón kettős állampolgárságú Isnik Alimi, a támadó szekcióba a horvát Gabriel Debeljuh érkezett.

„Úgy vélem, velük erősödött a keret, reméljük ez a bajnokságban is meglátszik majd a fontos mérkőzéseken.

Olyan játékosok érkeztek, akikhez nagy reményeket fűzünk, hogy bármikor legyenek bevethetők és segíthessék a csapatot.

Kallaku, Alimi és Debeljuh már bizonyítottak a korábbi klubjaiknál, ahol mind kezdők és húzóemberek voltak, és bízunk abban, hogy a Sepsi OSK-nál is meghatározó játékosokká válnak” – jegyezte meg Hadnagy Attila.

Rámutatott, hogy olyan labdarúgók távoztak, akik nem voltak kezdők, kivéve a bolgár Radoslav Dimitrovot, akitől azért váltak meg, mert az ő posztjára igazoltak két U21-es korosztályú labdarúgót Oroian és Oteliță személyében.

Nagy reményeket fűznek az új igazolásokhoz, mint az albán Sherif Kallaku •  Fotó: Facebook/Sepsi OSK Galéria

Nagy reményeket fűznek az új igazolásokhoz, mint az albán Sherif Kallaku
Fotó: Facebook/Sepsi OSK

Megtudtuk, hogy nagyjából teljesnek tekinthető a keret, hiszen már véglegesítették a 21 játékost tartalmazó A listát, így ha valakiről időközben nem mondanak le, akkor nem hozhatnak új játékost.

A 2023–2024-es szezon szombaton 20 órától kezdődik a Román Kupa címvédője számára, amikor a ploiești-i Ilie Oană Stadionban a Szuperligában győztes Konstancai Farullal csap össze a Szuperkupa elhódításáért. Hadnagy Attila közölte, a játékosok karrierje szempontjából és a klubvezetőség számára is nagyon fontos mérkőzés következik.

Meglátása szerint, 50–50 százalékkal indul a két csapat, hiszen a szezon elején vannak, így kiegyenlítődik a párharc és bármi megtörténhet.

„Újabb trófeáért küzdünk, amit el szeretnénk hódítani, hiszen három már van belőlük, két Román Kupa és egy Szuperkupa. Haza akarjuk hozni a második Szuperkupát, hogy a tavalyi ne csak egyedül maradjon”.

Kérdésünkre, hogy az újonnan érkezett játékosok bemutatkozhatnak ezen a mérkőzésen, a háromszéki sportigazgató elmondta, a kezdő tizenegybe biztos, hogy nem fognak bekerülni, de a mérkőzés folyamán lehetséges, hogy pályára lépnek.

Hadnagy Attila: „eléggé nehéz mérkőzéseink vannak a szezon elején, de be kell bizonyítsuk, hogy igenis erős csapatot alkotunk” •  Fotó: Facebook/Sepsi OSK Galéria

Hadnagy Attila: „eléggé nehéz mérkőzéseink vannak a szezon elején, de be kell bizonyítsuk, hogy igenis erős csapatot alkotunk”
Fotó: Facebook/Sepsi OSK

Ami az új bajnoki idényt illeti, Hadnagy Attila hangsúlyozta, a klub célkitűzése nem változott, újra be akarnak jutni a felsőházi rájátszásba, és amint ez sikerül, magasabb célokat is kitűzhetnek. Emellett, hangsúlyt helyeznek a Román Kupára is, hogy minél messzebbre jussanak, és miért ne, sorozatban harmadszor is hódítsák el a trófeát.

A Sepsi OSK a Bukaresti Rapid otthonában kezdi a Szuperliga új szezonját, a megváltozott program szerint szombat helyett július 14-én, pénteken 21 óra 30 perctől lép pályára a fővárosi mérkőzésen. Az első hazai bajnoki találkozóján a székelyföldi együttes egy héttel később az FCU Craiova 1948 ellen játszik.

„Eléggé nehéz mérkőzéseink vannak a szezon elején, a nagyon erős Rapiddal kezdünk, de ha többet akarunk kihozni az új szezonból, akkor be kell bizonyítsuk, hogy igenis erős csapatot alkotunk” – vetítette előre Hadnagy Attila.

Ezt követően a Sepsi OSK bemutatkozik az Európa Konferencia Ligában is, a selejtező második fordulójában a bolgár rekordbajnok, az előző idényben ezüstérmes CSZKA Szófiával találkozik.

A sepsiszentgyörgyiek idegenben kezdik párharcot, az első mérkőzést július 27-én rendezik, a visszavágót egy hétre rá, augusztus 3-án játsszák.

A háromszéki klubvezetőség bízik benne, hogy bár kemény ellenféllel állnak szemben, sikerül kiejteni őket, és legalább megismétlik a tavalyi szereplésüket, amikor továbbjutottak a harmadik fordulóba, az pedig szép teljesítménynek számítana, ha ezután elérnék a playoff-kört.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Kilenc emberrel is pontot rabolt Galacról az FK Csíkszereda (videóval)

Emlékezetes mérkőzésen szerzett pontot az FK Csíkszereda a Galaci Oțelul otthonában. A székelyföldiek a hajrában két játékosukat is elveszítették, azonban kilenc emberrel is megőrizték a döntetlent, így megszerezték második pontjukat a Szuperligában.

Olyan akart lenni, mint Hagi, játékvezetőként jutott a csúcsra Kovács István

A tehetség önmagában kevés, a videóbíró pedig nem veszi le a felelősséget a játékvezetőről – hangsúlyozta Kovács István Sepsiszentgyörgyön. A három európai kupadöntőt vezető szakember a MindFormers keretében beszélt pályafutásáról.

Székelyhon

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?

Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.

`
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Főtér

Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van

Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.

Ez is érdekelheti

Ovidiu Burcă a román válogatottba ajánlotta az OSK gólszerzőjét

Doru Andrei akár a román felnőttválogatottban is hasznos lehet – vélekedett Ovidiu Burcă, a Sepsi OSK vezetőedzője, miután csapata a középpályás találatával 1–1-es döntetlent játszott a Petrolul Ploiești otthonában.

Kölcsönösen kioltották egymást a zuhogó esőben, pontot szerzett Ploiești-en a Sepsi OSK (videóval)

Döntetlennel zárult a Petrolul Ploiești és a Sepsi OSK összecsapása a labdarúgó Szuperliga 12. fordulójában. A háromszékiek szombaton kora este hátrányból egyenlítettek, és hiába voltak aktívabbak ellenfelüknél, a győztes gólt nem tudták megszerezni.

A Petrolul ünnepén szakítaná meg rossz sorozatát a Sepsi OSK

Két vereség után Ploiești-en javítana a Sepsi OSK, amely szombaton a hazai pályán különösen eredményes Petrolul vendége lesz. A háromszékieknek a pontszerzéshez támadásban is előre kell lépniük, legutóbbi két bajnokijukon ugyanis nem találtak be.

Valentin Suciu: gondolja csak azt mindenki, hogy kiestünk, mi tesszük a dolgunkat

Kettős emberhátrányban harcolt ki döntetlent az FK Csíkszereda, amelynek vezetőedzője szerint önbizalmat adhat a nehéz körülmények között megszerzett pont. Valentin Suciu vitatta a kiállításokat megelőző ítéletek egy részét, de bizakodva tekint előre.

Kilenc emberrel is pontot rabolt Galacról az FK Csíkszereda (videóval)

Emlékezetes mérkőzésen szerzett pontot az FK Csíkszereda a Galaci Oțelul otthonában. A székelyföldiek a hajrában két játékosukat is elveszítették, azonban kilenc emberrel is megőrizték a döntetlent, így megszerezték második pontjukat a Szuperligában.

„Senki nem várja jobban, mint én” – Fejér Béla minden erejével a visszatérésre készül

Csontpótlás, újabb keresztszalag-műtét és négy hét kényszerpihenő után megkezdte rehabilitációját Fejér Béla. A Sepsi OSK kapusa a Székely Sportnak beszélt az elhúzódó felépülés hátteréről és a visszatérés reményéről.

Az első három pont nagy lendületet adhat az FK Csíkszeredának

Az FK Csíkszereda idegenbeli mérkőzése nyitja a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 12. fordulóját, Valentin Suciu együttese pénteken a Galaci Oțelul otthonában játszik, ahol újra lehetősége van megtörni a nyeretlenségi sorozatát.

„Én a klubomért élek, ő pedig a klubjából él” – Diószegi László kitálalt a Dinamo-cirkuszról és a Sepsi OSK jövőjéről

A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.

Már nem bevehetetlen a Sepsi Duna Aréna, közel volt a bravúrhoz az FK Csíkszereda

Pont nélkül zárta a Szuperliga 11. fordulóját a két székelyföldi csapat. A Sepsi OSK elveszítette hazai veretlenségét, az FK Csíkszereda viszont az edzőváltás után bátrabban játszott, és szoros mérkőzésre késztette a címvédőt.

Többet próbálkozott az Argeș, a CFR vitte el a pontokat

Anton Krešić góljával nyert a Kolozsvári CFR az FC Argeș vendégeként a labdarúgó Szuperliga 11. fordulójában. A kincses városiak az U ellen elszenvedett vereség után javítottak, a házigazdák nyeretlenségi sorozata tovább nőtt.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!