A 27 éves balszélső legutóbb az Apollon Limasszol játékosa volt, a ciprusi együttessel január 19-én bontott szerződést, szabadon igazolható játékossá vált.
A karcagi születésű labdarúgó az MTK utánpótlásában kezdte a pályafutását, majd a Debreceni VSC akadémiájára került, megfordult a Balmazújváros, Cigánd és a DVSC csapataiban is, majd 2020 szeptemberében külföldre, a török Kasimpasához igazolt.
Ezt követően megfordult a svájci Young Boys együttesében is, majd visszatért a Kasimpasához, ahonnan a Hatayasporhoz került fél évre. Tavaly februárban visszaigazolt a DVSC-hez, majd következett a ciprusi kaland, a Limasszolhoz szeptember 15-én írt alá.
A transfermarkt.de adatai szerint a ciprusi bajnokságban tíz meccsen lépett pályára, ezeken két gólpasszt osztott ki. A magyar válogatottban 14 meccsen szerepelt, egyszer volt eredményes.
A háromszéki klub bejelentése szerint két és fél évre szóló szerződést írt alá.
Magyar sajtóhírek szerint egy másik magyar válogatottal, az olasz másodosztályban szereplő Pisa játékosával, Nagy Ádámmal is tárgyal a Sepsi OSK vezetősége.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!