Hirdetés

Könnyedén elintézte kedvenc ellenfelét a Kolozsvári CFR (videóval)

Petrila kezdte meg a gólgyártást
Fotó: Facebook/Kolozsvári CFR

2022. augusztus 31., 22:09

Az idei szezon eddigi legkönnyebb mérkőzését játszotta a bajnoki címvédő Kolozsvári CFR, a labdarúgó Szuperliga 8. fordulójában „kedvenc ellenfelét”, az FC Voluntari-t verte négy góllal hazai pályán.

2022. augusztus 31., 22:09

Az FC Voluntari nagyon rég, közel hat évvel ezelőtt örülhetett győzelemnek a CFR ellen, 13 bajnokival ezelőtt, még 2016 decemberében verte meg a CFR-t, az azóta lejátszott tizenhárom meccsen mindössze egy döntetlent ért el, a többin rendre vereséget szenvedett.

Hirdetés

A találkozó a CFR akarata szerint zajlott, habár Dan Petrescunak gondot okozhat a középhátvéd Manea sérülése, akit már a 21. percben le kellett cserélnie. Az enyhe mezőnyfölény aztán még az első félidőben góllá érett, Petrila talált be, majd a szünet előtt Aliji volt annyira meggondolatlan, hogy a félpályán mellkason rúgta Deacot, így a videóbírózás után mehetett tusolni.

A második félidőben megérződött a CFR játékán az emberelőny, jöttek is a helyzetek, amelyekből Jefte, Mistrati és Yeboah is kihasznált egyet-egyet.

A CFR 4–0-ra nyert és két vereség után szerzett ismét pontot, a győzelem pedig a 12.-ről a negyedik helyre repítette a címvédőt,

amely legközelebb egy bő hét múlva, jövő pénteken játszik – az FCSB elleni rangadót elhalasztották a hétvégéről és december közepén pótolják majd –, ismét hazai pályán, az Universitatea Craiovát fogadja.

Labdarúgó Szuperliga, alapszakasz, 8. forduló
Kolozsvári CFR–FC Voluntari 4–0 (1–0)
gólszerzők Petrila (32.), Jefte (53.), Mistrati (80.), Yeboah (88.)
kiállítva Aliji (45+3., Voluntari)

Labdarúgó Szuperliga, 2022–2023-as szezon, alapszakasz, 8. forduló

Labdarúgó Szuperliga, 2022–2023-as szezon, alapszakasz

FC Hermannstadt:
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Egyoldalú rangadók az Udvarhely körzetiben

A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.

Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

A petárdázásért és a rasszista rigmusok miatt büntették az FCSB-t és a Rapidot

Összesen 31 875 lej pénzbírságot szabott ki a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága a FCSB-re és a Bukaresti Rapidra a két csapat október 24-i bajnoki mérkőzésén történt szurkolói rendbontások miatt.

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Az FK Csíkszereda kiesését várják, a Sepsi OSK a felsőházat is elérheti

Az FK Csíkszeredánál 72,4 százalékos kiesési kockázattal, a Sepsi OSK-nál 3,9 százalékos felsőházi eséllyel számol a Football Meets Data. A 14. forduló után készült szimuláció szerint mindkét székelyföldi együttesnek alsóházi folytatást vetít előre.

Kényszerből állt be, végül a forduló legjobbjai közé játszotta magát a Sepsi OSK védője

Fábio Viannát is beválasztotta a Szuperliga 14. fordulójának ideális csapatába a Hivatásos Labdarúgóliga (LPF). A Galacon gólpasszt jegyző portugál védő a Sepsi OSK második játékosa, aki ebben az idényben kiérdemelte az elismerést.

Lukić megszakította az FCSB győzelmi sorozatát, már negyedik a Kolozsvári U

Három bajnoki győzelem után megtorpant az FCSB: Jovo Lukić találatával a Kolozsvári U otthon tartotta a három pontot. A fővárosiak csak lesgólig és kapufáig jutottak, a Farul sikere pedig az első hatból is kiszorította őket.

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

A 95. percben jött a hidegzuhany, két pontot Galacon hagyott a Sepsi OSK (videóval)

Dimitri Oberlin találatával közel került a győzelemhez a Sepsi OSK, a Galaci Oțelul azonban a 95. percben büntetőből egyenlített. A háromszékiek így már öt bajnoki óta nyeretlenek a labdarúgó Szuperligában.

A székely derbi után jön a téli szünet, január közepén folytatódik a Szuperliga

December 21-én zárul az idei bajnoki program, január 15-én pedig már folytatódik a Szuperliga. A Sepsi OSK és az FK Csíkszereda egymás ellen búcsúzik az évtől, az újrakezdéskor a háromszékiek idegenben, a csíkiak otthon játszanak.

Galacon keres kiutat a hullámvölgyből a Sepsi OSK

Négy bajnoki óta nyeretlen a Sepsi OSK, vasárnap pedig közvetlen riválisánál, a Galaci Oțelul otthonában próbálna javítani. A háromszékieknek a támadójátékukon is változtatniuk kell, miközben a házigazdák pontrúgások után különösen sebezhetők.

Tovább tart az FC Argeș mélyrepülése, a Kolozsvári CFR döntetlent játszott a Petrolulnál (videóval)

Tovább remekel a labdarúgó Szuperliga egyik újonca. A Vajdahunyadi Corvinul a végjátékban szerzett találatokkal nyert. A Kolozsvári CFR lőtt érvényes és szabálytalan gólt is.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!