Hirdetés

Kievickélhet a hullámvölgyből a Sepsi OSK

Legutóbb idén májusban találkozott a két csapat, a Sepsi 2–1-re nyerte a bajnokit
Fotó: Pinti Attila

2022. szeptember 10., 09:24

Három egymást követő vereség után véget vethet sikertelenségi sorozatának a Sepsi OSK, amely a Szuperliga 10. játéknapján az eddig nyeretlen és sereghajtó Chindia Târgoviște vendégeként gyűjtheti be a három pontot.

2022. szeptember 10., 09:24

Nehéz idők járnak a piros-fehérek háza táján, hiszen egy biztató bajnoki rajt után elvesztették kezdeti lendületüket, és legutóbbi meccseiken túl azon, hogy kudarcok sorozatát kellett megélniük, a játék is több helyen akadozott. Ezen kell most javítania a székelyföldi együttesnek, amelyre jó esély is mutatkozik a Chindia ellen,

hiszen a Dâmbovița megyei alakulat ebben az idényben még egyszer sem volt képes győzni, mindössze három döntetlenre futotta erejükből, így nem véletlenül csúsztak vissza a rangsor utolsó pozíciójába.

Hirdetés

A háromszékiek számára bíztató lehet, hogy a két csapat egymás elleni mérlege nekik kedvez, az élvonalban eddig kilenc alkalommal találkoztak egymással, amiből az OSK négy meccset megnyert, szintén négyszer megosztoztak a pontokon, a Chindia pedig csak egy mérkőzésen örülhetett a győzelemnek.

A szombat délutáni találkozót megelőzően Cristiano Bergodi, a Sepsi OSK vezetőedzője kihangsúlyozta, csapata nehéz időszakon megy keresztül, de bízik abban, hogy a Târgoviște ellen ennek sikerül véget vetni, és ha kellő önbizalommal lépnek pályára, be tudják gyűjteni a három pontot.

„Nehéz meccsre számítok, mert egy olyan ellenféllel kell megküzdenünk, amelynek nagy szüksége van a pontokra. Én viszont bízok a fiúkban, hogy képesek lesznek a jó játékra, hiszen a Mioveni elleni találkozó második félidejétől eltekintve ezt bizonyították, és nem biztos, hogy minden alkalommal vereséget érdemeltünk volna. De ez már a múlt, megyünk előre, és remélem, három ponttal fogunk hazatérni.

A bajnoki rajt utáni legnehezebb periódust kell megélnünk, de természetes, hogy egy csapat nem tudja folyamatosan tartani ugyanazt a ritmust és rendre pozitív eredményeket elérni.

Most azonban az a fontos, hogy a fiúk elsősorban mentálisan tudjanak válaszolni erre a kihívásra, mert technikailag és taktikailag fel vannak készülve” – nyilatkozta Cristiano Bergodi, a Sepsi OSK vezetőedzője.

A háromszékiek olasz trénere arról is beszámolt,

az újonnan leigazolt Tamás Márk már együtt edz a csapattal, azonban még időre van szükség ahhoz, hogy bevethető legyen, ezzel szemben viszont Pavol Safranko tagja a Chindia ellen nevezett keretnek, és a szombati mérkőzésen akár már pályára is léphet.

A szombaton 13 órakor kezdődő FC U Craiova–Sepsi OSK összecsapást a Viorel Flueran, Ovidiu Artene, Vlad Bârleanu által alkotott bírói hármas vezeti, és a Digi Sport 1, az Orange Sport 1 és a Prima Sport 2 televíziós csatornák élőben közvetítik.

Labdarúgó Szuperliga, 2022–2023-as szezon, alapszakasz, 10. forduló

Labdarúgó Szuperliga, 2022–2023-as szezon, alapszakasz

FC Hermannstadt:
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megütötték a kiállított játékost Agyagfalván, kizártak egy csapatot a Hargita megyei focibajnokságból

Elhagyta a játékteret, az öltöző előtt ütést kapott a Csíkszentsimoni KSK játékosa az Agyagfalvi Lendület elleni mérkőzésen. A Székelyudvarhelyi Roseal a második meccsén nem jelent meg kellő létszámban.

Magyarellenes hangulatban csak kapufáig jutott a Sepsi OSK (videóval)

Hosszú szünet után tért vissza a klubfutball, a Sepsi OSK pénteken este közel 7000 szurkoló előtt az éllovas Dinamót fogadta a labdarúgó Szuperligában. A helyzetekben gazdag meccset a vendégszurkolók magyarellenes skandálásai sötétítették be.

Székelyhon

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye

Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.

`
Krónika

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást

Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.

Krónika

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

Főtér

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ez is érdekelheti

A hajráig bírta a bajnok iramát az FK Csíkszereda (videóval)

A címvédő Universitatea Craiova ellen játszotta első tétmérkőzését az FK Csíkszereda Valentin Suciu vezetőedző visszatérése után. A piros-feketék sokáig jól tartották magukat, a vendégek azonban a hajrában szerzett góllal elvitték a pontokat.

Bátrabb játékot vár, nem szeretne feltartott kézzel kezdeni az FK Csíkszereda edzője

Az FK Csíkszereda a bajnoki címvédő U Craiova ellen folytatja a labdarúgó Szuperligát. Valentin Suciu vezetőedző támadóbb futballt és bátrabb játékot vár csapatától, amelynek sürgősen szüksége van a pontokra.

Valentin Suciu: A bizalom kölcsönös a csapat és közöttem

Az önbizalomhiány a csapat egyik legnagyobb problémája az FK Csíkszereda nemrég kinevezett vezetőedzője szerint. Valentin Suciu minél hamarabb elérné az első győzelmet a Szuperligában. Saját játékfilozófiát és harcos mentalitást szeretne.

Hit, hűség, remény – a szurkolók töretlenül hisznek a Sepsi OSK-ban (videó)

Az OSK Weekenden a szurkolókat kérdeztük arról, hogyan élték meg az elmúlt éveket, miként látják most a csapatot, és mit várnak a folytatástól. A válaszokból egyértelműen kirajzolódott: a hit továbbra is töretlen, a jövőt pedig bizakodva látják.

Doru Andrei: valamelyest veszítettünk az önbizalmunkból, rendbe kell tennünk a dolgokat

A rögzített helyzeteknél elkövetett hibákat emelték ki a Sepsi OSK játékosai és vezetőedzője a Dinamótól elszenvedett 2–0-s vereség után. A háromszékiek hazai bajnoki veretlensége véget ért, Ovidiu Burcă pedig elismerte korábbi csapata fölényét.

Magyarellenes hangulatban csak kapufáig jutott a Sepsi OSK (videóval)

Hosszú szünet után tért vissza a klubfutball, a Sepsi OSK pénteken este közel 7000 szurkoló előtt az éllovas Dinamót fogadta a labdarúgó Szuperligában. A helyzetekben gazdag meccset a vendégszurkolók magyarellenes skandálásai sötétítették be.

Nem tér vissza Florin Ștefan a Sepsi OSK-hoz

Román sajtóhírek szerint a Sepsi OSK érdeklődik Florin Ștefan iránt, a háromszéki klub sportigazgatója, Hadnagy Attila azonban cáfolta az értesüléseket. Mint elmondta, a csapatnak két megfelelő játékosa is van a balhátvéd posztján.

A szünet után bedarálta az U a CFR-t a kolozsvári rangadón

Közel háromhetes szünet után tért vissza a labdarúgó Szuperliga, csütörtök este a CFR a Kolozsvári U-t látta vendégül. A hazaiak korán előnybe kerültek, azonban a második félidő csak a vendégeknek tartogatott jó pillanatokat.

Ovidiu Burcă a múltjával néz szembe, a listavezetőt fogadja a Sepsi OSK

Háromhetes bajnoki szünet után komoly erőpróba vár a Sepsi OSK-ra: péntek este a listavezető Bukaresti Dinamót fogadja. A háromszékiek otthon még veretlenek a Szuperligában, és több visszatérővel készülhetnek a találkozóra.

Tudjuk, mikor játszik a bajnokságban a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda október végén és november elején

Közzétették a labdarúgó Szuperliga 13. és 14. fordulójának pontos menetrendjét. A Sepsi OSK előbb a címvédőt fogadja, majd Galacra utazik, az FK Csíkszereda pedig a Voluntari elleni hazai találkozó után a Bukaresti Rapid vendége lesz.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!