A Chindia Târgoviște elleni kezdőhöz képest három helyen változtatott Cristiano Bergodi vezetőedző, a sérült Niczuly helyett Began került a kapuba, a védelemben Tamás váltotta Dimitrovot, míg a középpályán Gheorghe helyét az eltiltásából visszatért Păun vette át, egyben a kapitányi karszalagot is ő viselte.
A mérkőzés első helyzeteit a házigazda alakította ki, a 7. percben Roman II. került ziccerbe, de Tamás Márk utolsó pillanatban mentett, majd a szögletből Sadiku sarokkal a jobb oldali kapufára továbbította a labdát.
Ezt követően unalmas focit láthatott a közönség, kisebb lehetőségek előfordultak, de veszélyben egyik kapu sem forgott. Egészen a 30. percig, amikor a Sepsi első komolyabb lehetőségét gólra is váltotta: a baloldalon végigvitt támadás végén Aganovic passzolt vissza, az érkező Matei pedig a hálóba bombázott.
A szünet előtt Safranko hagyott ki egy hatalmas lehetőséget, lövése elakadt Papban, és az innen indított támadásból egyenlített Botoșani: Rondon könnyedén veszítette el a labdát a félpályánál, a játékszer Patachéhoz került, aki nagyjából 25 méterről a jobb alsóba bombázott.
Így 0–2 helyett 1–1-nél vonultak szünetre a csapatok.
A második félidő elején nehéz helyzetbe került a Sepsi, Păunt egy felesleges szabálytalanságot követően második sárga lappal kiállította Cătălin Popa játékvezető, így tíz emberrel maradtak a piros-fehérek. Păunt két hete a Mioveni elleni idegenbeli mérkőzésen is kiállították, akkor is két sárga lapot mutattak fel neki.
A középpálya megerősítése érdekében érkezett Papa, a támadósorba pedig Tudorie, ám egyikük sem tudott átütő erőt vinni a Sepsi játékába. Botoșani viszont hiába játszott fölényben, igazán nagy lehetőséget nem tudott kialakítani, a Sepsi jól tömörülve védekezett.
A rendes játékidő lassan letelt, a vendégek pedig taktikusan húzták az időt,
a hat perces ráadásban viszont két hatalmas hazai lehetőség maradt ki, Pinson két lövését is bravúrral védte Began.
Ez volt a Sepsi zsinórban harmadik, szezonbeli nyolcadik döntetlenje, a háromszékiek 2023-ban még nem nyertek mérkőzést pályán – csak zöld asztalnál az FCU Craiova ellen, legutóbb tavaly, a téli szünet előtti utolsó fordulóban hazai pályán a Kolozsvári U-t verték.
A Sepsinek négy fordulóval az alapszakasz vége előtt öt pont az előnye a hetedik Petrolullal szemben. A felsőházba már korábban bejutott a Farul, a CFR, az FCSB és a Rapid, míg az Universitatea Craiovának mindössze egy pontra van még szüksége.
A Sepsire komoly hajrá vár, szombaton 14.30-tól a Hermannstadt csapatát fogadja, majd az első három csapattal találkozik, az élovas Farulhoz látogat, a CFR-t vendégeli, végül pedig az FCSB otthonában zárja az alapszakaszt.
| 2023. 02. 17. 17:00 | Chindia Târgoviște Chindia | Kolozsvári U Kolozsvári U | 2-2 |
| 2023. 02. 17. 20:00 | CS Mioveni Mioveni | Bukaresti Rapid Rapid | 0-0 |
| 2023. 02. 18. 14:30 | FC Hermannstadt Hermannstadt | Aradi UTA UTA | 0-0 |
| 2023. 02. 18. 20:00 | Konstancai Farul Farul | Petrolul Ploiești Petrolul | 2-0 |
| 2023. 02. 19. 17:00 | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | FC Argeș Pitești FC Argeș | 3-1 |
| 2023. 02. 19. 20:00 | FCSB FCSB | Universitatea Craiova U Craiova | 1-1 |
| 2023. 02. 20. 17:00 | FC Botoșani Botoșani | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 1-1 |
| 2023. 02. 20. 20:00 | FC U Craiova 1948 FC U Craiova | FC Voluntari Voluntari | 2-1 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Konstancai Farul Farul | 26 | 16 | 7 | 3 | 49-25 | 55 |
2 | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | 26 | 17 | 2 | 7 | 41-23 | 53 |
3 | FCSB FCSB | 26 | 14 | 6 | 6 | 43-30 | 48 |
4 | Bukaresti Rapid Rapid | 26 | 13 | 7 | 6 | 35-22 | 46 |
5 | Universitatea Craiova U Craiova | 26 | 13 | 6 | 7 | 33-25 | 45 |
6 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 26 | 10 | 8 | 8 | 42-24 | 38 |
7 | FC U Craiova 1948 FC U Craiova | 26 | 9 | 6 | 11 | 31-30 | 33 |
8 | Petrolul Ploiești Petrolul | 26 | 10 | 3 | 13 | 24-34 | 33 |
9 | FC Botoșani Botoșani | 26 | 7 | 10 | 9 | 27-38 | 31 |
10 | Chindia Târgoviște Chindia | 26 | 7 | 9 | 10 | 31-37 | 30 |
11 | FC Hermannstadt Hermannstadt | 26 | 9 | 8 | 9 | 27-26 | 26 |
12 | FC Voluntari Voluntari | 26 | 6 | 8 | 12 | 23-31 | 26 |
13 | FC Argeș Pitești FC Argeș | 26 | 6 | 8 | 12 | 20-37 | 26 |
14 | Kolozsvári U Kolozsvári U | 26 | 5 | 10 | 11 | 20-33 | 25 |
15 | Aradi UTA UTA | 26 | 5 | 9 | 12 | 24-35 | 24 |
16 | CS Mioveni Mioveni | 26 | 3 | 9 | 14 | 19-39 | 18 |
Emlékezetes mérkőzésen szerzett pontot az FK Csíkszereda a Galaci Oțelul otthonában. A székelyföldiek a hajrában két játékosukat is elveszítették, azonban kilenc emberrel is megőrizték a döntetlent, így megszerezték második pontjukat a Szuperligában.
A tehetség önmagában kevés, a videóbíró pedig nem veszi le a felelősséget a játékvezetőről – hangsúlyozta Kovács István Sepsiszentgyörgyön. A három európai kupadöntőt vezető szakember a MindFormers keretében beszélt pályafutásáról.
Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!