Hirdetés

Bűnhődnek az ultrák miatt, idén nem játszhat szurkolói előtt a Dinamo és az UTA

A Dinamo rendelkezik a legbalhésabb szurkolótáborral az országban
Fotó: Pinti Attila

Drasztikus büntetést kapott a Bukaresti Dinamo és az Aradi UTA, miután a labdarúgó Szuperliga zárófordulójában rendezett egymás elleni mérkőzés előtt a két csapat ultrái berohantak a pályára és összeverekedtek egymással.

2024. március 28., 11:15

Az ügyben szerdán hozta meg döntését a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) fegyelmi bizottsága, miszerint a két klub nézők nélkül fogja lejátszani a következő négy hazai mérkőzését a bajnokságban.

Ez azt jelenti, hogy a Dinamo és az UTA a szezon végéig már nem számíthat a szurkolóira, a Szuperliga alsóházi rájátszásában ugyanis éppen négy meccsük lesz hazai pályán.

Hirdetés

A zártkapus büntetés mellett mind a két klubnak százezer lejes pénzbírságot is be kell fizetnie.

A két együttes március 8-án mérkőzött meg egymással a bukaresti Arcul de Triumf stadionban, a találkozó a Dinamo 1–0-s győzelmével ért véget. A meccs előtt egy órával az arénához érve az aradi szurkolók a másodosztályban szereplő Steaua drukkereinek támogatását élvezve összeverekedtek a Dinamo ultráival.

Az incidensek a stadionban is folytatódtak, a hazai szektorból számos petárdát dobálták a vendégszurkolók közé, majd mindkét tábor drukkerei berohantak a pályára és ott is ütlegelték egymást.

A szervezés hagyott kívánnivalót maga után, a csendőrségnek csak nehezen sikerült szétválasztani a balhés ultrákat, könnygázt kellett bevetni ellenük. A rendbontás miatt a mérkőzés nyolc perccel később kezdődött el, akárcsak a forduló összes többi párharca, mivel az alapszakasz utolsó fordulójában minden meccset egy időben rendeztek.

A Szuperliga alsóházi rájátszásában csak egyszer találkoznak egymással a csapatok, így kilenc fordulót rendeznek. Az UTA az első két helyért van versenyben, amely megszerzésével selejtezőmérkőzést játszhat az európai kupaszereplésért, míg a Dinamo a bennmaradásért küzd, jelenleg osztályozót érő pozícióban áll.

Szuperliga, 2023–2024-es szezon, alsóház

Kolozsvári U:
Aradi UTA:
FC Hermannstadt:
Petrolul Ploiești:
Galaci Oțelul:
Jászvásári Poli:
FC U Craiova 1948:
Bukaresti Dinamo:
FC Voluntari:
FC Botoșani:
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

`
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Nem bírt egymással a CFR és a Craiova, az oltyánok átvették a vezetést

Gól nélküli döntetlennel zárult a Kolozsvári CFR és az Universitatea Craiova összecsapása a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában vasárnap este.

Fábio Vianna: jót fog tenni ez a győzelem az önbizalmunknak (videóval)

Öt nyeretlen bajnoki után újra győzött a Sepsi OSK, amely 2–1-re verte az FC Voluntari-t. Fábio Vianna szerint erre a sikerre volt szüksége a csapatnak, Ovidiu Burcă azonban a megnyert mérkőzés után is hiányolta a nyugodtabb lezárást.

Két hónap után nyert ismét, fontos győzelemmel mehet a bajnoki szünetre a Sepsi OSK

Megszakította rossz sorozatát, vasárnap kora este hazai pályán legyőzte az FC Voluntari együttesét a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának felénél. A háromszékiek egy félidőt emberelőnyben játszva is megizzadtak a három pontért.

Elég volt a botladozásból, győzelemmel menne szünetre a Sepsi OSK

Az elmúlt öt forduló alapján a Szuperliga két leggyengébb formában lévő együttese találkozik vasárnap Sepsiszentgyörgyön. Az OSK két pontot szerzett ebben az időszakban, az FC Voluntari egyet sem, így mindkét csapatnak égetően szüksége lenne a sikerre.

Az újonc Corvinul megviccelte az FCSB-t

Nagy meglepetés született a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában: az élvonalba újoncként feljutó Vajdahunyadi Corvinul 1–0-ra győzte le az FCSB-t Bukarestben. A vendégek sikerükkel megelőzték a fővárosi együttest a tabellán.

Valentin Suciu: Az önbizalom kezdett visszatérni

Az FK Csíkszereda és a Kolozsvári U döntetlent játszott a szombati Szuperliga-mérkőzésen. Valentin Suciu szerint csapata az első félidőben jobb volt ellenfelénél, a vendégek vezetőedzője pedig a hazaiak szervezettségét és agresszivitását emelte ki.

Bátran futballozott az FK Csíkszereda, pont lett a jutalma az ezüstérmes ellen (videóval)

Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.

Legyőzte az éllovast és utolérte a Sepsi OSK-t az FC Argeș

Megszakadt a Bukaresti Dinamo jó sorozata, miután az FC Argeș 2–1-re legyőzte az éllovast a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. A pitești-i gárda ezzel pontszámban utolérte a Sepsi OSK-t.

Jebari teljesen felépült, az FK Csíkszereda feltérképezte a Kolozsvári U-t

Az FK Csíkszereda szombaton a Kolozsvári U-t fogadja a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. Valentin Suciu vezetőedző szerint minden pontnak nagy jelentősége van, Soufiane Jebari pedig a hosszú kihagyás után már teljesen egészségesen várja a találkozót.

Hazai találkozót játszik az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK is, elindult a jegyértékesítés

Mindkét székelyföldi élvonalbeli labdarúgócsapat saját szurkolói előtt lép pályára a Szuperliga következő fordulójában. Az FK Csíkszereda a Kolozsvári Universitateát, a Sepsi OSK pedig az FC Voluntarit fogadja. Megvásárolhatjuk a belépőket.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!