Hirdetés

Bălgrădean kivédte a videóbírós büntetőt, győzelemmel kezdett a CFR (videóval)

A brazil bekk, Yuri Matias gólja győzelmet jelentett a CFR-nek
Fotó: Facebook/Kolozsvári CFR

2022. július 16., 23:50

Nagyon közel volt, hogy ismét ráfázzon vékony előnyének megőrzésére berendezkedő Kolozsvári CFR, ám végül Bălgrădean bravúrjának köszönhetően sikerült legyőznie a Bukaresti Rapidot, így jobb lábbal kezdte a labdarúgó Szuperligát.

2022. július 16., 23:50

A CFR szombat esti kezdőjében mindössze hárman maradtak hírmondónak a hét közben elveszített BL-selejtezőt követően (Bălgrădean, Camora és Deac játszott az első perctől a Pjunik Jereván ellenbüntetőkkel elveszített párharc visszavágóján), a friss emberekből álló címvédő pedig az első negyedórát követően kezdett veszélyesebben játszani.

Hirdetés

Ekkor Petrila kapáslövését még bravúrral védte Horațiu Moldovan, ám a 17. percben már ő is verve volt, amikor egy szögletet követően Yuri Matias pár méterről bombázott a kapuba. Ezzel a mérkőzés lényegi részét ismét letudta a CFR, számukra eseménytelenül teltek a percek, egészen a hajráig, amikor Bălgrădeannak kellett nagyot nyújtóznia Ioniță próbálkozásánál. A Rapidnál amellett, hogy akadozott a támadás, Adrian Mutu dolgát az is megnehezítette, hogy sérülés miatt három cserét is végre kellett hajtson – emiatt a második félidőben nem is tudott változtatni.

A szünetet követően csendesen csordogált a meccs, a játékrész közepén pár percig ismét felpörgött a CFR, de nem tudta előnyét növelni. A Rapid támadásai továbbra is veszélytelenek voltak, a fővárosi játékosok ha eljutottak a lövésig, azok pontatlanok és gyengék voltak. Ám így is hatalmas lehetőség esett az ölükbe, a hosszabbítás utolsó percében vezetett támadásuk során a labda elérte Hoban könyökét a CFR tizenhatosában,

Sebastian Colțescu játékvezető pedig a videóbíró segítségével megítélte a bajnokság első VAR-tizenegyesét. Ezt a lehetőséget azonban a Rapid nem használta ki, Albu gyengén elvégzett tizenegyesét Bălgrădean kivédte.

A Szuperkupa elvesztése és a BL-búcsút követően megvan az első sikere a Kolozsvári CFR-nek, ám a pozitív bajnoki rajt biztosan nem feledteti a sikertelenséget. A CFR játéka nem volt meggyőző, igaz, ez végül nagy szerencsével párosulva elegendő volt a Rapid legyőzéséhez.

Csütörtökön lép ismét pályára a kolozsvári gárda, a Konferencia Liga selejtezőjében az andorrai Inter Escaldest fogadja, a mérkőzés 20.30-kor kezdődik.

Labdarúgó Szuperliga, 1. forduló
Kolozsvári CFR–Bukaresti Rapid 1–0 (1–0)
gólszerző Yuri Matias (17.)

Labdarúgó Szuperliga, 2022–2023-as szezon, alapszakasz, 1. forduló

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Elég volt a botladozásból, győzelemmel menne szünetre a Sepsi OSK

Az elmúlt öt forduló alapján a Szuperliga két leggyengébb formában lévő együttese találkozik vasárnap Sepsiszentgyörgyön. Az OSK két pontot szerzett ebben az időszakban, az FC Voluntari egyet sem, így mindkét csapatnak égetően szüksége lenne a sikerre.

Az újonc Corvinul megviccelte az FCSB-t

Nagy meglepetés született a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában: az élvonalba újoncként feljutó Vajdahunyadi Corvinul 1–0-ra győzte le az FCSB-t Bukarestben. A vendégek sikerükkel megelőzték a fővárosi együttest a tabellán.

Valentin Suciu: Az önbizalom kezdett visszatérni

Az FK Csíkszereda és a Kolozsvári U döntetlent játszott a szombati Szuperliga-mérkőzésen. Valentin Suciu szerint csapata az első félidőben jobb volt ellenfelénél, a vendégek vezetőedzője pedig a hazaiak szervezettségét és agresszivitását emelte ki.

Bátran futballozott az FK Csíkszereda, pont lett a jutalma az ezüstérmes ellen (videóval)

Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.

Legyőzte az éllovast és utolérte a Sepsi OSK-t az FC Argeș

Megszakadt a Bukaresti Dinamo jó sorozata, miután az FC Argeș 2–1-re legyőzte az éllovast a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. A pitești-i gárda ezzel pontszámban utolérte a Sepsi OSK-t.

Jebari teljesen felépült, az FK Csíkszereda feltérképezte a Kolozsvári U-t

Az FK Csíkszereda szombaton a Kolozsvári U-t fogadja a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. Valentin Suciu vezetőedző szerint minden pontnak nagy jelentősége van, Soufiane Jebari pedig a hosszú kihagyás után már teljesen egészségesen várja a találkozót.

Hazai találkozót játszik az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK is, elindult a jegyértékesítés

Mindkét székelyföldi élvonalbeli labdarúgócsapat saját szurkolói előtt lép pályára a Szuperliga következő fordulójában. Az FK Csíkszereda a Kolozsvári Universitateát, a Sepsi OSK pedig az FC Voluntarit fogadja. Megvásárolhatjuk a belépőket.

A petárdázásért és a rasszista rigmusok miatt büntették az FCSB-t és a Rapidot

Összesen 31 875 lej pénzbírságot szabott ki a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága a FCSB-re és a Bukaresti Rapidra a két csapat október 24-i bajnoki mérkőzésén történt szurkolói rendbontások miatt.

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Az FK Csíkszereda kiesését várják, a Sepsi OSK a felsőházat is elérheti

Az FK Csíkszeredánál 72,4 százalékos kiesési kockázattal, a Sepsi OSK-nál 3,9 százalékos felsőházi eséllyel számol a Football Meets Data. A 14. forduló után készült szimuláció szerint mindkét székelyföldi együttesnek alsóházi folytatást vetít előre.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!