A mérkőzést szokatlan időpontban rendezik, így mindkét csapat arra készülhet, hogy nemcsak egymással, hanem az időjárási viszonyokkal, a 30 fok feletti hőséggel is meg kell majd küzdeniük.
A szentgyörgyi szurkolók azonban a tiltakozás újabb frappáns módját találták ki, arra kérik a közönséget, hogy jelzésként az illetékesek felé, mindenki strandöltözetben jelenjen meg a lelátókon.
A pályán viszont kiegyenlített erőviszonyokra lehet számítani, hiszen a Szuperkupa-győztes és a Konferencia Ligában is kiváló eredményt elérő piros-fehérek ellenfele egy olyan együttes lesz, amely az elmúlt idényben újoncként harcolta ki a felsőházi szereplését, és végül a rangsor hatodik helyén végzett. Az FC Argeș szakmai vezetése pedig a nyári szünetben sem tétlenkedett, nem kevesebb, mint tizenhét labdarúgót igazoltak le, köztük a madagaszkári és francia állampolgársággal rendelkező Dorian Bertrand középpályást, aki az UTA elleni győztes mérkőzésen két góllal mutatkozott be új csapatában.
A Sepsi OSK a bajnoki rajt alkalmával kétgólos hátrányból felállva mentett pontot az Universitatea Craiova otthonában, most pedig arra készül, hogy saját közönsége előtt első győzelmét is megszerezze.
A vasárnapi találkozót megelőzően Cristiano Bergodi, a székelyföldi együttes vezetőedzője kiemelte, a magas hőmérséklet mindenképpen hatással lesz a játékra, és bár egy erős ellenféllel kell felvenni a versenyt, a három pont megszerzése a cél. Az olasz szakember szerint előfordulhat, hogy a kezdő tizenegyben lesznek változások, de a játékoskeret ezt lehetővé teszi, és biztos abban, hogy bárki is lép pályára, sikerrel fogja tudni teljesíteni feladatát.
„Azt várom a csapattól, hogy mindenekelőtt szép, látványos játékot mutasson, és persze megnyerje ezt a meccset. Nehéz lesz, mert egy jó csapattal kell megküzdenünk, amely győzelemmel kezdte a bajnokságot, a nyáron pedig gyökeres változáson ment át, tapasztalt játékosokkal erősítette meg a keretét.
Ennek ellenére edzőként, játékosként igyekszünk tenni a dolgunkat, és majd meglátjuk, ki lesz a jobb. A nyári szünetben leigazoltunk néhány labdarúgót, amivel lényegében sikerült megduplázni a posztokat, így van választási lehetőségem a kezdőcsapat összeállításában, ezért megtörténhet, hogy lesznek változtatások, de előbb azt is látnom kell, hogy a csütörtöki mérkőzést követően ki hogyan tudott fizikailag regenerálódni. Mindig a soron következő meccs a legfontosabb, de a jövő héten a Konferencia Ligában is ismét pályára lépünk, a visszavágóra is gondolnunk kell” – nyilatkozta Cristiano Bergodi, a Sepsi OSK vezetőedzője.
A vasárnap déli 12 órakor kezdődő Sepsi OSK–FC Argeș összecsapást a Viorel Flueran, Sebastian Gheorghe, Marius Badea által alkotott bírói hármas vezeti, és a Digi Sport 1, az Orange Sport 1 és a Prima Sport 2 televíziós csatornák élőben közvetítik.
| 2022. 07. 22. 20:30 | CS Mioveni Mioveni | Konstancai Farul Farul | 0-2 |
| 2022. 07. 23. 20:30 | FC Voluntari Voluntari | FC Botoșani Botoșani | 0-1 |
| 2022. 07. 24. 12:00 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | FC Argeș Pitești FC Argeș | 4-0 |
| 2022. 07. 24. 16:00 | FC U Craiova 1948 FC U Craiova | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | 3-1 |
| 2022. 07. 24. 18:30 | Kolozsvári U Kolozsvári U | Universitatea Craiova U Craiova | 1-1 |
| 2022. 07. 24. 21:30 | Bukaresti Rapid Rapid | FCSB FCSB | 2-0 |
| 2022. 07. 25. 18:30 | Chindia Târgoviște Chindia | FC Hermannstadt Hermannstadt | 1-1 |
| 2022. 07. 25. 18:30 | Aradi UTA UTA | Petrolul Ploiești Petrolul | 2-0 |
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!