Látványos mérkőzést játszott egymással a két együttes a Nemzeti Arénában, az első félidőben mindkét félnek voltak lehetőségei, de gólt nem lehetett feljegyezni az első negyvenöt perc alatt, csak két cserét és három sárga lapot a vendég oldalon.
A szünetet követően az FCSB-nél érkeztek a szokásos cserék, majd meg is szerezte a vezetést, ám nem sokáig, hiszen a Farultól Alibec ritkán látható szép szabadrúgásgólt lőtt.
Sokáig nem volt döntetlen az állás, hiszen az FCSB következő támadását követően rögtön büntetőhöz jutott, amit Compagno értékesített is. Úgy tűnt, hogy a Farul összeomlik, a hazaiak rúgtak még egy gólt, ám Popescu találatát érvénytelenítették.
A hajrá kezdetén sem érződött az, hogy az FCSB ne tartaná otthon simán a pontokat, ám nem így lett, óriási fordítás következett.
Egy ellentámadásból megindult Alibecet ziccerben Dawa elkaszálta, villant is a piros lap.
A kiállítás totálisan összezavarta Gigi Becali csapatát, a szabadrúgást követően öngólt hoztak össze, majd nyolcvan másodperccel később épp egyik játékosuk passzolt Borza elé, aki mesterien tekerte el a labdát Târnovanu mellett.
A Farul 3–2-re nyert és ismét visszalépett az élre, a Kolozsvári CFR csak hétfőn játszik. Az FCSB pedig maradt a 4. helyen.
| 2023. 01. 27. 20:00 | Kolozsvári U Kolozsvári U | Bukaresti Rapid Rapid | 0-0 |
| 2023. 01. 28. 14:30 | Aradi UTA UTA | CS Mioveni Mioveni | 1-2 |
| 2023. 01. 28. 17:00 | Petrolul Ploiești Petrolul | Chindia Târgoviște Chindia | 1-2 |
| 2023. 01. 28. 20:00 | Universitatea Craiova U Craiova | FC Hermannstadt Hermannstadt | 2-0 |
| 2023. 01. 29. 13:30 | FC Argeș Pitești FC Argeș | FC Botoșani Botoșani | 0-2 |
| 2023. 03. 16. 00:00 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | FC U Craiova 1948 FC U Craiova | 4-0 |
| 2023. 01. 29. 19:00 | FCSB FCSB | Konstancai Farul Farul | 2-3 |
| 2023. 01. 30. 20:00 | FC Voluntari Voluntari | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | 0-1 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | 23 | 16 | 2 | 5 | 38-19 | 50 |
2 | Konstancai Farul Farul | 23 | 14 | 6 | 3 | 45-24 | 48 |
3 | Bukaresti Rapid Rapid | 23 | 12 | 6 | 5 | 30-19 | 42 |
4 | FCSB FCSB | 23 | 12 | 5 | 6 | 39-28 | 41 |
5 | Universitatea Craiova U Craiova | 23 | 12 | 5 | 6 | 29-22 | 41 |
6 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 22 | 9 | 5 | 8 | 35-20 | 32 |
7 | Petrolul Ploiești Petrolul | 23 | 9 | 3 | 11 | 22-27 | 30 |
8 | FC Botoșani Botoșani | 23 | 6 | 9 | 8 | 20-34 | 27 |
9 | FC Voluntari Voluntari | 23 | 6 | 8 | 9 | 20-23 | 26 |
10 | Chindia Târgoviște Chindia | 23 | 6 | 7 | 10 | 25-32 | 25 |
11 | FC Hermannstadt Hermannstadt | 23 | 9 | 6 | 8 | 26-23 | 24 |
12 | FC U Craiova 1948 FC U Craiova | 22 | 6 | 6 | 10 | 22-25 | 24 |
13 | FC Argeș Pitești FC Argeș | 23 | 6 | 6 | 11 | 18-33 | 24 |
14 | Kolozsvári U Kolozsvári U | 23 | 5 | 8 | 10 | 16-24 | 23 |
15 | Aradi UTA UTA | 23 | 4 | 8 | 11 | 20-32 | 20 |
16 | CS Mioveni Mioveni | 23 | 3 | 6 | 14 | 16-36 | 15 |
Ritkán látott gólfesztivált rendezett az FK Csíkszereda női ifjúsági csapata: a klub 53 találatot számolt a Dinamo ellen, hivatalosan azonban 50–0 került a jegyzőkönyvbe. Az előbbi eredmény mindössze négy góllal marad el a Guinness női rekordjától.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalva község részét képező Csíkdelnében pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Románia közel 280 000 fős lakosságnövekedést könyvelhetett el a bevándorlóknak köszönhetően a 2022 és 2025 közötti időszakban – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány projektjeként működő Monitorul Social hivatalos statisztikákon alapuló adataiból.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!