Gyakorlatilag 0–1-ről kezdődött a mérkőzés: az első vendég támadás végén szögletet harcoltak ki, röviden kipasszolták, a labdát lekészítették az érkező Șerbannak, aki bő 20 méterről hatalmas bombagólt lőtt a 3. perc elején.
Innentől eldőlt a pálya, gyakorlatilag az első félidő végig a brassói térfélen zajlott, ám hiába harcolt ki számtalan szögletet a házigazda, alakított ki több ziccert is – Simó, majd Gavîrliță –, a hazaiak korábbi kapusát, Popát nem lehetett legyőzni, mindent kivédett.
Így kisebb meglepetésre a több fiatallal felálló Kids Tâmpa vezetett a szünetben.
Jó tanácsadó volt a szünet, hiszen a hazaiak rendet tettek a fejekben, és sokkal pontosabbak és elszántabbak voltak a második negyvenöt percben. Az 58. percben a sokadik hazai szögletet ezúttal röviden végezték el, Simó ívelt a rövid sarokra, ahol Ronai a hálóba fejelt. Az egyenlítés nagyon megzavarta az SZFC előző vezetőedzője, Lucian Nicolau által felkészített brassóiakat, hiszen egy perccel később már a hazaiaknál volt az előny, Györgyi az alapvonalról középre belőtt labdáját követően Popáról a hálóba került a játékszer.
A kitámadó vendégek teljesen nyílttá tették a meccset, Lukácsnak is adtak dolgot, aki egy távoli bombát nagy bravúrral védett. Túloldalt Simó dönthette volna el a meccset kétszer is, de nem tudta legyőzni Popát. Válaszként egy újabb brassói bombát jegyezhettünk fel, a labda centikkel kerülte el a bal felsőt.
A meccs végéig kellett várni a mindent eldöntő harmadik hazai gólra, ezt Gavîrliță szerezte, aki értékesítette az általa kiharcolt büntetőt.
Győzelmével az SZFC feljött a táblázaton a második helyre, egyben óriási lépést tett a felsőházi rájátszás felé. Most hosszú téli szünet következik, folytatás jövő márciusban, amikor az alapszakaszból hátramaradt három fordulót teljesíti a mezőny.
| 2024. 12. 06. 14:00 | Székelyudvarhelyi FC SZFC | Brassói Kids Tâmpa Brassói Kids | 3-1 |
| 2024. 12. 07. 14:00 | Brassói SR Municipal Brassói SR | Tatrangi Ciucaș Tatrang | 3-0 |
| 2024. 12. 07. 14:00 | Gyergyószentmiklósi VSK Gyergyói VSK | Zernyesti Olimpic Zernyest | 2-1 |
| 2024. 12. 07. 14:00 | CSO Plopeni CSO Plopeni | Barcarozsnyói Olimpic Cetate Barcarozsnyó | 2-2 |
| 2024. 12. 07. 14:00 | CSO Tricolorul Breaza Tricolorul Breaza | CSO Băicoi Băicoi | 2-1 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | CSO Băicoi Băicoi | 15 | 10 | 3 | 2 | 30-10 | 33 |
2 | Brassói SR Municipal Brassói SR | 15 | 8 | 4 | 3 | 31-17 | 28 |
3 | Székelyudvarhelyi FC SZFC | 15 | 8 | 4 | 3 | 28-14 | 28 |
4 | CSO Plopeni CSO Plopeni | 15 | 7 | 6 | 2 | 22-9 | 27 |
5 | Gyergyószentmiklósi VSK Gyergyói VSK | 15 | 6 | 3 | 6 | 20-18 | 21 |
6 | CSO Tricolorul Breaza Tricolorul Breaza | 15 | 6 | 2 | 7 | 25-25 | 20 |
7 | Zernyesti Olimpic Zernyest | 15 | 5 | 3 | 7 | 18-31 | 18 |
8 | Barcarozsnyói Olimpic Cetate Barcarozsnyó | 15 | 4 | 5 | 6 | 16-24 | 17 |
9 | Brassói Kids Tâmpa Brassói Kids | 15 | 3 | 4 | 8 | 20-22 | 13 |
10 | Tatrangi Ciucaș Tatrang | 15 | 0 | 2 | 13 | 5-45 | 2 |
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!