Hirdetés

Szűk egy napig biztosan vezeti az 1. Ligát a Kolozsvári CFR

Fotó: cfr1907.ro

2021. március 06., 23:32

Megnyerte az Aradi UTA elleni szombat esti kiszállását a Kolozsvári CFR a labdarúgó 1. Liga 26. fordulójában, és átmenetileg átvette a vezetést a bajnokság élén.

2021. március 06., 23:32

Az elejétől enyhe mezőnyfölényben játszott a kolozsvári együttes, igazán veszélyes helyzetig azonban csak a szünethez közeledve jutott el, Alexandru Păun a tizenhatos közeléből való emelését nehézséggel tudta kiütni a házigazdák kapusa. Egy perccel később az UTA előtt is nagy lehetőség adódott, Adrian Petre közelről a kapuval keresztbe lőtte a labdát.

Hirdetés

Térfélcsere után pontatlanok voltak a befejezésnél a csapatok, a távoli kísérletek mellett a legközelebb Gabriel Debeljuh állt a gólhoz, de elrontotta lövését.

A kolozsváriak továbbra is uralták a játékot, és a 68. percben meg is szerezték a vezetést, szöglet után a hátvéd Paulo Vinicius bólintott a hálóba.

Két perccel később megduplázhatták volna előnyüket, Debeljuh viszont ezúttal is kihagyta ziccerét. A kihagyott lehetőség majdnem megbosszulta magát, aradi ellentámadásnál Andrei Peteleu nem megfelelő döntést hozott a kapu előtt, lövés helyett rosszul passzolt Antal felé. A végéig a CFR megőrizte minimális győzelmét, még akkor is, hogy további nagy helyzeteket hagyott ki, Itu és Deac is célt tévesztettek.

A mérkőzés utolsó félóráját a kolozsváriak vezetőedzője, Edward Iordănescu a lelátón követte végig, aki elődje, Dan Petrescu rossz példáját követve hevesen reklamált, mivel csapatának nem adtak meg egy egyébként jogos szögletet, ezért a játékvezető kiállította.

Értékes győzelmével a CFR átmenetileg – hosszú idő után – átvette a bajnokság vezetését az FCSB-től, amely vasárnap este 20.30-tól a Medgyesi Gaz Metan ellen játszik.

Labdarúgó 1. Liga, alapszakasz, 26. forduló:
Aradi UTA–Kolozsvári CFR 0–1 (0–0).
Gólszerző: Vinicius (68.).
UTA: Balauru – Peteleu, Erico, Ilie, Sliakov – Isac (Rus, 88.), Vorobjovasz (Albu, 79.), Buhăcianu (Rusu, 72.) – Roger, Antal, Petre (Hora, 46.). Edző: Bálint Laszló.
CFR: Bălgrădean – Camora, Vinicius, Ben Youseff, Manea – Deac, Bordeianu, Gîdea (Păun, 9., Latovlevici, 89.) – Chipciu (Hoban, 78.), Debeljuh (Rondon, 78.), Costache (Itu, 78.). Edző: Edward Iordănescu.
Vezette: Adrian Cojocaru, George Neacşu, Tunyogi Ferenc.

1. Liga, alapszakasz

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
FCSB FCSB
26
18
3
5
52-21
57
2
Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR
26
17
6
3
37-12
57
3
Universitatea Craiova U Craiova
26
14
8
4
29-14
50
4
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK
26
9
13
4
39-26
40
5
FC Botoșani Botoșani
26
10
7
9
35-32
37
6
Academica Clinceni Clinceni
26
8
13
5
24-22
37
7
Chindia Târgoviște Chindia
26
9
8
9
22-22
35
8
FC Argeș Pitești FC Argeș
26
8
9
9
26-34
33
9
Aradi UTA UTA
26
8
9
9
24-33
33
10
Astra Giurgiu Astra
26
8
8
10
36-38
32
11
FC Viitorul Viitorul
25
6
11
8
35-32
29
12
Medgyesi Gaz Metan Gaz Metan
26
8
4
14
30-38
28
13
Bukaresti Dinamo Dinamo
26
7
6
13
24-34
27
14
FC Voluntari Voluntari
26
6
7
13
29-38
25
15
Nagyszebeni Hermannstadt Hermannstadt
26
4
10
12
24-37
22
16
Jászvásári Poli Jászvásár
25
4
4
17
24-57
16
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Ez is érdekelheti

Legyőzte az éllovast és utolérte a Sepsi OSK-t az FC Argeș

Megszakadt a Bukaresti Dinamo jó sorozata, miután az FC Argeș 2–1-re legyőzte az éllovast a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. A pitești-i gárda ezzel pontszámban utolérte a Sepsi OSK-t.

Jebari teljesen felépült, az FK Csíkszereda feltérképezte a Kolozsvári U-t

Az FK Csíkszereda szombaton a Kolozsvári U-t fogadja a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. Valentin Suciu vezetőedző szerint minden pontnak nagy jelentősége van, Soufiane Jebari pedig a hosszú kihagyás után már teljesen egészségesen várja a találkozót.

Hazai találkozót játszik az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK is, elindult a jegyértékesítés

Mindkét székelyföldi élvonalbeli labdarúgócsapat saját szurkolói előtt lép pályára a Szuperliga következő fordulójában. Az FK Csíkszereda a Kolozsvári Universitateát, a Sepsi OSK pedig az FC Voluntarit fogadja. Megvásárolhatjuk a belépőket.

A petárdázásért és a rasszista rigmusok miatt büntették az FCSB-t és a Rapidot

Összesen 31 875 lej pénzbírságot szabott ki a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága a FCSB-re és a Bukaresti Rapidra a két csapat október 24-i bajnoki mérkőzésén történt szurkolói rendbontások miatt.

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Az FK Csíkszereda kiesését várják, a Sepsi OSK a felsőházat is elérheti

Az FK Csíkszeredánál 72,4 százalékos kiesési kockázattal, a Sepsi OSK-nál 3,9 százalékos felsőházi eséllyel számol a Football Meets Data. A 14. forduló után készült szimuláció szerint mindkét székelyföldi együttesnek alsóházi folytatást vetít előre.

Kényszerből állt be, végül a forduló legjobbjai közé játszotta magát a Sepsi OSK védője

Fábio Viannát is beválasztotta a Szuperliga 14. fordulójának ideális csapatába a Hivatásos Labdarúgóliga (LPF). A Galacon gólpasszt jegyző portugál védő a Sepsi OSK második játékosa, aki ebben az idényben kiérdemelte az elismerést.

Lukić megszakította az FCSB győzelmi sorozatát, már negyedik a Kolozsvári U

Három bajnoki győzelem után megtorpant az FCSB: Jovo Lukić találatával a Kolozsvári U otthon tartotta a három pontot. A fővárosiak csak lesgólig és kapufáig jutottak, a Farul sikere pedig az első hatból is kiszorította őket.

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

A 95. percben jött a hidegzuhany, két pontot Galacon hagyott a Sepsi OSK (videóval)

Dimitri Oberlin találatával közel került a győzelemhez a Sepsi OSK, a Galaci Oțelul azonban a 95. percben büntetőből egyenlített. A háromszékiek így már öt bajnoki óta nyeretlenek a labdarúgó Szuperligában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!