Vasárnap délután saját közönsége előtt fogadta a baróti együttes a Kovásznai SE-t, az összecsapás rengeteg izgalmat hozott. Bátran kezdtek a vendégek, nagy meglepetésre csupán négy percet kellett várni az első nagyobb lehetőségükre, azonban nem sikerült betalálniuk. A folytatásban a hazaiak fokozatosan átvették az irányítást, sokkal több helyzetet kidolgoztak, kétszer is vezetést szereztek, ennek megfelelően 2–1-es előnnyel vonulhattak szünetre.
A második játékrészben nem sokat változott a játék képe, a Baróti VSC maradt támadásban, ennek eredményeképp elkönyvelhették a harmadik találatukat is, ezáltal kettőre növelve a különbséget. Húsz perccel a vége előtt szépíteni tudott a kovásznai csapat, ezzel sikerült izgalmassá tenniük a hajrát.
Mindkét együttesnek megvoltak a maga lehetőségei, azonban gólra váltani egyet sem sikerült, így maradt a 3–2-es eredmény.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!