Hirdetés

Szoboszlai Dominik visszatér a válogatottba

Hosszú kihagyás után szerepelhet újra a nemzeti csapatban
Fotó: MLSZ/Facebook

MTI
2021. augusztus 25., 13:35

Tamás Márk és Sallói Dániel is bekerült a magyar labdarúgó-válogatott keretébe, amely a szeptember elején sorra kerülő három világbajnoki selejtezőre készül.

MTI
2021. augusztus 25., 13:35

Marco Rossi szövetségi kapitány szerdai kerethirdetése során elhangzott, hogy visszatér a nemzeti csapatba Szoboszlai Dominik, az RB Leipzig futballistája, aki sérülése miatt lemaradt nyáron a részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságról.

Hirdetés

„Két hónappal vagyunk az Európa-bajnokság után, értékeléseket végeztünk, és nem kellett nagy mértékben változtatnunk azon a kereten, amely helyt állt a kontinensviadalon.

Ugyanazt a légkört szeretnénk, amit az Eb-n sikerült kialakítanunk. Tőkésítjük azt a munkát, amit az Eb-n és az előtte lévő harmincöt napban elvégeztünk” – nyilatkozta Rossi, hozzátéve, hogy nem is volt sok lehetősége a változtatásra.

Ugyanakkor újoncként bizalmat szavazott Tamás Márknak, aki lengyel csapatánál alapember lett és régóta figyelte már.

Hozzátette, Sallói Dániel már 2018-ban volt a keret tagja, az azóta eltelt három évben megérett a csapatjátékra, rengeteg gólt szerez az amerikai bajnokságban. Az egyetlen probléma vele, hogy nagy utazás vár rá az Egyesült Államokból.

A magyarok jövő csütörtökön az Eb-döntős angolokat fogadják a Puskás Arénában, három nappal később az albánok vendégeként lépnek pályára, majd szeptember 8-án az andorraiakkal játszanak, ugyancsak otthon.

Az angolok elleni összecsapással kapcsolatban Marco Rossi megjegyezte, az Eb-döntősnek olyan erős kerete van, hogy az eredmény ellenük „meg van írva a csillagokban”, de a múltban már több nagycsapatot is sikerült meglepnie a válogatottnak. Hozzátette, az ilyen meglepetések azért már nem könnyűek, hiszen a gárda felé már sokkal komolyabb a tisztelet.

Az olasz tréner hangsúlyozta, az angolok után Albánia ellen sem lesz könnyű dolga az együttesnek, ráadásul idegenben játszik. Andorráról szólva a tréner kijelentette, a magyar válogatott senkit sem becsülhet alá, elég csak 2017 júniusára gondolni, amikor a miniállam legjobbjai 1–0-ra nyertek.

A két hazai összecsapásra minden jegy elkelt a Puskás Arénába, Marco Rossi szerint a szurkolói hangulat egy olyan vagyon, amit nem tékozolhat el a gárda.

Azonban megkérte a drukkereket arra, ne csináljanak butaságot, ne „buzizzanak, vagy cigányozzanak”, hiszen egy esetleges zárt kapus büntetéssel nehéz helyzetbe kerülne az együttes.

A sajtótájékoztatón bejelentették, hogy az U21-es válogatotthoz visszatérő Gera Zoltán helyére a játékosként többek között a Debrecenben, a Ferencvárosban és a Sampdoriában is megfordult Laczkó Zsolt érkezik a válogatotthoz pályaedzőként.

Nagy megtiszteltetés, hogy csatlakozhatok a szakmai stábhoz, nem sokat gondolkodtam Marco Rossi felkérésén.

Mindent meg fogok tenni, hogy hogy segíteni tudjak a játékosoknak.” – mondta Laczkó.

A magyar válogatott kerete:
Kapusok: Bogdán Ádám, Dibusz Dénes, Gulácsi Péter
Védők: Bolla Bendegúz, Botka Endre, Fiola Attila, Kecskés Ákos, Lang Ádám, Lovrencsics Gergő, Willi Orbán, Szalai Attila, Tamás Márk
Középpályások: Gazdag Dániel, Kleinheisler László, Nagy Ádám, Loic Nego, Schäfer András, Szoboszlai Dominik
Támadók: Hahn János, Nikolics Nemanja, Sallai Roland, Salló Dániel, Schön Szabolcs, Szalai Ádám, Varga Kevin, Varga Roland
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Marius Corbu kerettag, debütálhat a román fociválogatottban

Marius Corbu is meghívót kapott a román labdarúgó-válogatottba a novemberi mérkőzésekre. A Székelyföld Labdarúgó Akadémiánál nevelkedett 24 éves középpályás a Lengyelország és a Bosznia-Hercegovina elleni Nemzetek Ligája-találkozókon léphet pályára.

Továbbra is alapember a korosztályos válogatottnál a Sepsi OSK játékosa

Ismét meghívót kapott a román U19-es labdarúgó-válogatottba a Sepsi OSK középpályása, Batzula Hunor. Ion Marin együttese novemberben az Európa-bajnoki selejtezőtorna második körében lép pályára, a fiatalokra három mérkőzés vár Olaszországban.

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Az albán bajnokot is legyőzte a Konferencia Ligában a Craiova

A román bajnok Universitatea Craiova 2–0-ra legyőzte az albán Egnatiát az UEFA Konferencia Liga alapszakaszának harmadik fordulójában, ezzel második sikerét aratta a sorozatban.

Tovább robog a Fradi az Európa Ligában, az AC Milan sem tudta megállítani

A Ferencváros nagy meglepetésre, de megérdemelten győzött 2–0-ra csütörtökön az AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Bota és Bencze is utazik Katarba az U17-es világbajnokságra

Az FK Csíkszereda jelenlegi és korábbi játékosa, Darius Bota és Bencze Lóránd is tagja a román labdarúgó-válogatott keretének, amely november 19. és december 13. között az U17-es világbajnokságon szerepel Katarban.

Cristiano Ronaldo visszavonult a portugál válogatottól (videóval)

Cristiano Ronaldo csütörtökön bejelentette, hogy nem szerepel többé a portugál labdarúgó-válogatottban.

Romániát választotta a német utánpótlás-válogatott támadó

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hivatalosan engedélyezte David Creța számára a válogatottváltást, így a TSG Hoffenheim 18 éves támadója ezentúl a román labdarúgó-válogatottban szerepelhet.

Szintet lépett, nehezebb ellenfeleket kapott a romániai női válogatott

Szerbia, Belgium és Albánia lesz a román női labdarúgó-válogatott ellenfele a Nemzetek Ligája 2027-es kiírásában. A B divízióba feljutott együttes februárban kezd, eredményei pedig a következő Eb-selejtezősorozat besorolását is meghatározzák.

Az NB I álomcsapatából kopogtat a válogatott ajtaján Marius Corbu

Gólpasszal segítette a Ferencvárost, majd bekerült a forduló válogatottjába Marius Corbu. Az FK Csíkszereda korábbi középpályása újabb jó teljesítménnyel erősítette meg, hogy érdemes számolni vele a román válogatottnál.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!