Nagyon jól kezdte a szerdai felkészülési mérkőzést az SZFC, az első negyedórában gyakorlatilag lefocizta Barcarozsnyót a pályáról, a 13. percben pedig meg is szerezte a vezetést,
Szfárli lövését még védte a vendégek kapusa, a kipattanóra viszont jól érkezett Szőcs és a hálóba pofozta a labdát.
A folytatásban is a hazaiak akarata érvényesült a pályán, János előtt több ziccer is adódott, újabb gólt viszont a vendégek szereztek, távolról vették be Bordás kapuját. A szünet előtt fordíthatott volna Barcarozsnyó, ám az ellentámadásuk végén a kapufát találták el.
A szünetet követően sorcserét hajtott végre Florin Stângă, az SZFC edzője, a csapat játéka is megváltozott.
Habár több lett a hiba, így is a hazaiak voltak veszélyesebb, ám sem az udvarhelyi gárda, sem az ellentámadásra berendezkedett vendég együttes nem tudott újabb gólt szerezni.
Szerdától a csapat tíznapos edzőtáborba vonul Székelyudvarhelyen. Szombaton 11 órakor az FK Csíkszereda U19-cel, míg jövő szerdán a Szászrégeni Avântullal játszik újabb felkészülési meccset.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!