Az aradi klub közleménye szerint közös megegyezéssel bontották fel a fiatal, 44 éves szakvezető szerződését, akinek megköszönték azt, hogy 57 év után az együttes idén ismét bejutott a Román Kupa elődöntőjébe.
„A kialakult helyzet alapos és hosszas elemzése után a klubvezetés a szakmai stábbal együtt közös megegyezésre jutott – bár egyik fél sem akarta ezt, de mindannyian a csapat érdekeit tartottuk szem előtt –, hogy a mai naptól kezdve a kispadon változás történjen. További sok sikert kívánunk és köszönjük Gyuszi Bálintnak, hogy 57 év után a Román Kupa elődöntőjében játszunk!” – olvasható az UTA közleményében.
Bálint László második mandátuma rövid ideig tartott a klubnál, hiszen tavaly novemberben tért vissza a kispadra, amikor Ilie Poenarut váltotta, és vezetésével az UTA mérlege minden sorozatot figyelembe véve hat győzelem, hat döntetlen és tíz vereség volt. Az első időszakában 2019 júliusa és 2022 januárja között 36 győzelem, 28 döntetlen és 30 vereség fűzödik a nevéhez a csapat élén, amellyel nagy sikert ért el, hiszen 2020 nyarán feljuttatta az UTA-t az élvonalba.
Az UTA azt is közölte, hogy Bálint László helyére a 61 esztendős Mircea Rednicet nevezték ki az együttes új vezetőedzőjének – aki legutóbb, 2021 decemberéig a Bukaresti Dinamo szakvezetője volt – és a 2023–2024-es szezon végéig kötelezte el magát az aradiaknál.
„Az UTA vezetősége megegyezett Mircea Rednic-kel, aki a mai naptól átveszi az UTA szakmai stábjának vezetését. Köszönjük Rednic úrnak, aki kiemelkedő hazai és nemzetközi eredményekkel rendelkező labdarúgó és edző, hogy elfogadta ezt a kihívást, és sok sikert kívánunk neki céljai eléréséhez” – jegyezte meg az aradi klub.
Az UTA rendkívül nehéz helyzetbe került a Szuperliga alsóházi rájátszásában, ahol a bennmaradásért küzd, öt forduló után a 14., osztályozót jelentő helyen áll, és mindössze egy pontra van a kieséstől.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!