Hirdetés

Szertefoszlott dobogós álom, negyedikként zárja az 1. Ligát a Sepsi OSK

Chunchukov lövése nagy gólt eredményezett
Fotó: Pinti Attila

2021. május 20., 22:35

Két percig vezetett a sepsiszentgyörgyi együttes, az Academica Clinceni nem csak egyenlített, hanem megfordította az állást a szépségdíjas találatokat hozó mérkőzésen.

2021. május 20., 22:35

Csütörtökön este a labdarúgó 1. Liga felsőházi rájátszásának kilencedik, utolsó előtti játéknapján az Academica Clinceni ideiglenes otthonában, Călărași-on lépett pályára a Sepsi OSK. Az utolsó szalmaszálba kapaszkodott a vendégcsapat, hogy még odaérjen a harmadik helyre, ehhez legalább pontot kellett szereznie.

Hirdetés

Az első pillanattól megpróbálta irányítani a játékot a háromszéki gárda, ami nagyrészt sikerült. Egy-egy kisebb helyzetecskét követően két percen belül jött a gólváltás.

Előbb a vendégek egy szögletet követően Aganovic révén szerezték meg a vezetést – közelről bólintotta a kapuba egy szögletet után. Túloldalt egy beívelésre jól érkezett Tănase, aki szintén fejjel remek ívet adott a labdának, védhetetlenül továbbította a bal felsőbe (1–1).

A folytatásban is élénk volt az összecsapás, mindkét kapunál alakultak ki lehetőségek, de ezeket a hálóőrök magabiztosan hárították, így a döntetlen állás megmaradt a pihenőig.

A második játékrészben fennebb tolta támadásait az Academica, ez pedig láthatóan nem ízlett a sepsiszentgyörgyieknek. Az 54. percben Purece saját térfelén veszítette el a játékszert, Chuncukov lopta le a lábáról, kettőt tolt rajta, mintegy 22 méterről szépségdíjas találatot jegyzett, a lökete a jobb felsőben kötött ki (2–1).

Leo Grozavu rögtön hármas cserét eszközölt, ez csak részben jött be, eléggé körülményesen értek el a kapuig a Sepsi támadásai. Mitrea távoli szabadrúgása épp mellé zúgott, aztán a hosszabbításban Dumiter került ziccerbe, lábáról lecsúszott a labda. Bár küzdött, ezúttal pont nélkül maradt a piros-fehér együttes.

Ezzel eldőlt, hogy az utolsó játéknap eredményeitől függetlenül a Sepsi OSK a negyedik pozícióban zárja az 1. Liga idei kiírását – ez fennállása legjobb helyezése.

Labdarúgó 1. Liga, felsőházi rájátszás, 9. forduló:

Academica Clinceni–Sepsi OSK 2–1 (1–1).
Ion Comșa Stadion, Călărași, vezette: Cătălin Popa.
Gólszerzők: Cristian Tănase (15.), Tsvetelin Chunchukov (54.), illetve Adnan Aganovic (54.).
Clinceni: A. Păun – Achim, Bilali, Patriche, Pîrvulescu (Popa, 46.) – Moulin (Ventura, 86.), Cascini – Cordea, Chandarov (Dumitru, 66.), Cr. Tănase (Pashov, 74.) – Chunchukov (Rusescu, 74.). Edző: Ilie Poenaru.
Sepsi: Niczuly – Dimitrov (Fülöp L., 69.), Ninaj, B. Mitrea, Ștefănescu – Vașvari, Fofana (Achahbar, 58.) – Eder (Golofca, 58.), Purece (Petrila, 59.), Aganovic – Dumiter. Edző: Leo Grozavu.

Labdarúgó 1. Liga, 2020–2021-es szezon, felsőházi rájátszás, 9. forduló

1. Liga, felsőházi rájátszás

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
Kolozsvári CFR CFR
9
6
1
2
13-5
51
2
FCSB FCSB
9
3
3
3
13-12
45
3
Universitatea Craiova U Craiova
9
3
2
4
9-11
40
4
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK
9
4
2
3
10-8
37
5
Academica Clinceni Clinceni
9
3
1
5
10-15
32
6
FC Botoșani Botoșani
9
3
1
5
13-17
31
FCSB:
Kolozsvári CFR:
Universitatea Craiova:
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK:
Academica Clinceni:
FC Botoșani:
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Elég volt a botladozásból, győzelemmel menne szünetre a Sepsi OSK

Az elmúlt öt forduló alapján a Szuperliga két leggyengébb formában lévő együttese találkozik vasárnap Sepsiszentgyörgyön. Az OSK két pontot szerzett ebben az időszakban, az FC Voluntari egyet sem, így mindkét csapatnak égetően szüksége lenne a sikerre.

Az újonc Corvinul megviccelte az FCSB-t

Nagy meglepetés született a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában: az élvonalba újoncként feljutó Vajdahunyadi Corvinul 1–0-ra győzte le az FCSB-t Bukarestben. A vendégek sikerükkel megelőzték a fővárosi együttest a tabellán.

Valentin Suciu: Az önbizalom kezdett visszatérni

Az FK Csíkszereda és a Kolozsvári U döntetlent játszott a szombati Szuperliga-mérkőzésen. Valentin Suciu szerint csapata az első félidőben jobb volt ellenfelénél, a vendégek vezetőedzője pedig a hazaiak szervezettségét és agresszivitását emelte ki.

Bátran futballozott az FK Csíkszereda, pont lett a jutalma az ezüstérmes ellen (videóval)

Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.

Legyőzte az éllovast és utolérte a Sepsi OSK-t az FC Argeș

Megszakadt a Bukaresti Dinamo jó sorozata, miután az FC Argeș 2–1-re legyőzte az éllovast a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. A pitești-i gárda ezzel pontszámban utolérte a Sepsi OSK-t.

Jebari teljesen felépült, az FK Csíkszereda feltérképezte a Kolozsvári U-t

Az FK Csíkszereda szombaton a Kolozsvári U-t fogadja a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. Valentin Suciu vezetőedző szerint minden pontnak nagy jelentősége van, Soufiane Jebari pedig a hosszú kihagyás után már teljesen egészségesen várja a találkozót.

Hazai találkozót játszik az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK is, elindult a jegyértékesítés

Mindkét székelyföldi élvonalbeli labdarúgócsapat saját szurkolói előtt lép pályára a Szuperliga következő fordulójában. Az FK Csíkszereda a Kolozsvári Universitateát, a Sepsi OSK pedig az FC Voluntarit fogadja. Megvásárolhatjuk a belépőket.

A petárdázásért és a rasszista rigmusok miatt büntették az FCSB-t és a Rapidot

Összesen 31 875 lej pénzbírságot szabott ki a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága a FCSB-re és a Bukaresti Rapidra a két csapat október 24-i bajnoki mérkőzésén történt szurkolói rendbontások miatt.

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Az FK Csíkszereda kiesését várják, a Sepsi OSK a felsőházat is elérheti

Az FK Csíkszeredánál 72,4 százalékos kiesési kockázattal, a Sepsi OSK-nál 3,9 százalékos felsőházi eséllyel számol a Football Meets Data. A 14. forduló után készült szimuláció szerint mindkét székelyföldi együttesnek alsóházi folytatást vetít előre.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!