Hirdetés

Szenzációsan teljesített ősszel a KSE focicsapata

Kisütött a nap a KSE háza táján
Fotó: Daczó-Hodor Barna

2024. december 18., 11:55

Az idény elején Rancz Lajos, a Kézdivásárhelyi SE elnöke az első négy hely egyikét célozta meg. Bár sokan kételkedtek, a csapat három fordulóval az alapszakasz vége előtt a 4. helyen áll, öt ponttal előzve az 5. helyezett Sepsi OSK-t.

2024. december 18., 11:55

A szezonrajt nem sikerült fényesre, hiszen az első két mérkőzést (a kupában az SZFC ellen és az első bajnoki fordulóban a Sepsi OSK ellen) hazai pályán elveszítette a KSE, a folytatás viszont remekül sikerült.

„A felkészülés a terv szerint történt. Igazából csak az OSK elleni meccs jelentett kicsúszást, de már ott is látszott, hogy a csapat játéka növekvőben van. Ahogyan az a Román Kupában a Székelyudvarhelyi FC ellen játszott mérkőzésen is érződött, az előbbi évekhez képest a csapat egyebet játszik, van erő benne. Ez aztán Liești-en, a 3. fordulóban be is igazolódott: nagyszerű játékkal vertük a házigazdákat 3–0-ra. Onnantól kezdődően jöttek a győzelmek” – idézte fel az elnök.

Hirdetés

„Erős” magaslati levegő és „huncut” játékvezetők

A Liviu Negoiță által edzett csapat az odavágó utolsó fordulójában, Bákóban szenvedte el a második vereséget, egy fájó 6–1-et...

A KSE játéka jó irányba változott idén •  Fotó: Rancz Lajos Galéria

A KSE játéka jó irányba változott idén
Fotó: Rancz Lajos

„Nehéz megmagyarázni ezt a vereséget, főleg ilyen arányban. Úgy vélem, pszichésen nem tudtunk felnőni a feladathoz: esélyünk volt ugyanis, hogy az akkori éllovassal helyet cseréljünk, vagyis ismét listavezető legyen a KSE, amint már voltunk a 8. forduló végén. Ez rányomta a bélyegét a második félidei játékunkra, az 55. percig 1–1-es állásnál volt két óriási lehetőségünk, kihagytuk, kaptunk egy gólt és kapkodóvá vált a játékunk. Az utolsó nyolc percben pedig három találatot kaptunk, így lett a nagyarányú vereség.

Hasonló történet volt Liești-tel is itthon, ha nyertünk volna, nagy eséllyel az első helyen végezhettük volna az őszi szezont.

Végül kikaptunk, ám a játékvezetők is hathatósan besegítettek ebbe. Nem szoktam a bírók teljesítményét értékelni, de ez már sok volt” – hangsúlyozta Rancz.

A folytatásban ismét jól ment a játék és az eredmények sem maradtak el. Aztán az idei utolsó fordulóban újabb hazai vereség csúszott be Braniștea ellen, de a KSE így is a negyedik helyen telel, a szezon kezdete előtt kitűzött felsőházi rájátszás karnyújtásnyira került.

Liviu Negoiță és Rancz Lajos az első négy hely egyikét tűzte ki célul •  Fotó: Daczó-Hodor Barna Galéria

Liviu Negoiță és Rancz Lajos az első négy hely egyikét tűzte ki célul
Fotó: Daczó-Hodor Barna

„A Branișteával a 84. és 93.percben kaptuk a gólokat. Sajnos, nem erre számítottunk. Viszont nem lehetünk elégedetlenek, úgy vélem, szenzációsan teljesített a csapatunk.

Ez 2017 óta, a ma létező versenyformátumban a legjobb helyezés. Bizakodóak vagyunk, hogy meglesz a felsőházi rájátszás, ami több mint dicséretre méltó a jelenlegi körülményekhez képest.

Itt főleg a gazdasági körülményekre gondolok” – tette hozzá.

•  Fotó: Daczó-Hodor Barna Galéria

Fotó: Daczó-Hodor Barna

Január közepén kezdik a felkészülést

Végül a tavaszi szezonra való felkészülésről kérdeztük a vezetőt. „A fiúk január 13-án kezdik a felkészülést, már le vannak szögezve a barátságos mérkőzések időpontjai is. Nyolc edzőmérkőzést játszunk a márciusi folytatás előtt. Ha az őszi szezonban mutatott játékot vesszük alapul, el kell érnünk a kitűzött célt. Viszont figyelembe kell venni, hogy a téli átigazolási időszakban a csapatok szoktak erősíteni, tehát semmi nem biztos, de tény, hogy esélyesek vagyunk a felsőházra. Úgy vélem, bírnunk kell ezt a plusznyomást, s élnünk kell ezzel az egyedi lehetőséggel!” – summázott.

Labdarúgó 3. Liga, 2-es csoport, 2024–2025-ös szezon, alapszakasz

Voința Limpeziș: 14 ponttal büntetve
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Világrekord közelében: annyi gólt lőtt az FK Csíkszereda a Dinamónak, hogy nem fért be a jegyzőkönyvbe

Ritkán látott gólfesztivált rendezett az FK Csíkszereda női ifjúsági csapata: a klub 53 találatot számolt a Dinamo ellen, hivatalosan azonban 50–0 került a jegyzőkönyvbe. Az előbbi eredmény mindössze négy góllal marad el a Guinness női rekordjától.

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

Székelyhon

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét

Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.

`
Krónika

Bákó megyei román iskolából jött, mégis az övé lett a legjobb magyar érettségi Csíkban: egy csángó lány útja otthonról haza

Kicsi korában a szülei románul beszéltek vele, ma mégis magyarul gondolkodik. Szentes Stefánia a lábnyiki Magyar Háztól Csíkszeredán és a kolozsvári egyetemen át jutott el oda, hogy ma a csángó gyerekeket biztatja arra az útra, amit ő maga is végigjárt.

Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Főtér

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.

Ez is érdekelheti

Nem sáfárkodott jól a helyzetekkel, pontokat hullajtott a Kézdi SE

Szakadó esőben, sáros talajon nem tudta érvényesíteni a papírformát a Kézdivásárhelyi SE, amely mindössze döntetlent ért el a vendég Viitorul Onești ellen a labdarúgó 3. Liga 11. körében.

A pihenő után összeomlott a Gyergyószentmikósi VSK

Nem tudta megnehezíteni a Bradul Putna dolgát a Gyergyószentmiklósi VSK a labdarúgó 3. Liga 11. fordulójában. Az első félidőt még sikerült kapott gól nélkül átvészelni, de a szünet után háromszor is betalált a bukovinai csapat.

Sorozatban harmadszor kaptak ki a Sepsi OSK fiataljai a 3. Ligában

Kétgólos vereségbe futott bele a Sepsi OSK fiókcsapata a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság 11. játéknapján, a piros-fehérek hazai környezetben kaptak ki a Muscelul Aro Câmpulungtól.

Két gyors góllal nyert az Adjud Székelyudvarhelyen

Elszenvedte szezonbeli harmadik vereségét a Székelyudvarhelyi FC, ezúttal hazai pályán nem bírt a CSM Adjuddal pénteken délután a labdarúgó 3. Liga 11. fordulójában, a Vrancea megyeiek magukkal vitték a pontokat.

Elcsípett egy pontot a listavezetőtől a Gyergyószentmiklósi VSK

A Vaslui-i CSM együttesét fogadta szombaton délután a Gyergyószentmiklósi VSK a labdarúgó 3. Ligában. Nem veszítette el veretlenségét a listavezető, de csak egy pontot tudott elvinni.

Szárnyal és már második a Kézdivásárhelyi SE, sereghajtóvá vált a Kovászna

Újabb értékes győzelmet aratott idegenben a Kézdivásárhelyi SE, amely zsinórbeli ötödik sikerével előlépett a rangsor második helyére a labdarúgó 3. Ligában. Ezzel szemben a Kovásznát az ág is húzza, kilencedik vereségével lecsúszott az utolsó helyre.

A csőd szélére került a székelyföldi csapatok csoportellenfele

Elutasította a Ceahlăul Piatra Neamț átszervezési tervét a Bákói Ítélőtábla, ezzel a hagyományos labdarúgóklub a csőd szélére került. A döntés a harmadosztályú szereplését is veszélybe sodorhatja, nagy az esélye annak, hogy visszalép a bajnokságtól.

Háromgólos pofon után talpra állt, de mégis pont nélkül maradt a Sepsi OSK II.

Küzdelmes meccsen szenvedett vereséget a Sepsi OSK fiókcsapata, amely a Medgyesi SK vendégeként 3–2 arányban hajtott fejet a labdarúgó 3. Liga 10. fordulójában.

A hosszú út rányomta bélyegét a játékra, megszakadt az udvarhelyiek jó sorozata Bákóval

Hatórás utazás után, esős időben és felázott műgyepen szenvedett 2–1-es vereséget a Székelyudvarhelyi FC a Bákói FC II. vendégeként a labdarúgó 3. Liga 10. fordulójában.

Az utolsó másodpercben veszített két pontot a Gyergyói VSK

Döntetlennel zárult a Gyergyószentmiklósi VSK és a Ceahlăul Piatra Neamț mérkőzése a labdarúgó 3. Liga 9. fordulójában. A vendégek a hosszabbítás utolsó pillanatában egyenlítettek.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!