A harmadosztály őszi küzdelmeit december 8-án fejezték be a csapatok, a folytatás pedig március 1-jén várható, de máris elkezdték a hangolódást a klubok. A Sepsi OSK II. és a gyergyói alakulat sem biztosította még be a felsőházba való bejutását a maga csoportjában, sőt, eléggé nehéz helyzetben vannak.
Az egymás elleni megmérettetésen azon volt a hangsúly, hogy mindkét fél új taktikákat teszteljen, új felállásokat próbáljon ki, illetve mindenki bizonyítási lehetőséget kapjon. Mindkét oldalon pályára léptek nagyon fiatal labdarúgók is, illetve az alapemberek is megkapták a maguk játékperceit.
A Sepsi OSK Aréna melletti műgyepes pályán lejátszott meccsen egy gól született az első játékrészben, amit a házigazda jegyzett, majd a második felvonásban mindkét csapat egyszer volt eredményes, így 2–1-re győzött a Sepsi OSK II.
A Hargita megyei csapat legközelebb pénteken lép pályára, saját közönsége előtt fogadja a Szászrégeni Avântul együttesét. A Sepsi OSK farmcsapatának programja egyelőre nem ismert.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!