A sáromberki származású középpályás a Szászrégeni Avântul csapatánál kezdte felnőtt pályafutását, majd az FC Botoșani-hoz került, amellyel a 2012–2013-as szezonban megnyerte a másodosztályú bajnokságot. Az élvonalban a moldvai együttes meghatározó játékosává vált, a klubnál öt szezon alatt 113 mérkőzésen 26 gól és 21 gólpassz volt a mérlege.
2017-ben a magyar élvonalba a Diósgyőri VTK-hoz igazolt, ahol mindössze egy fél évet töltött, majd júliusban a román élvonal akkori újoncához, a Sepsi OSK-hoz igazolt kölcsönbe. A háromszékieknél huszonnyolc bajnoki mérkőzésen kilencszer volt eredményes a 2017–2018-as szezonban, aztán 2018 nyarán végleg szerződtették a DVTK-tól.
Fülöp öt szezont játszott a Sepsi OSK színeiben, ahol eredményes időszakot töltött.
Összesen 94 mérkőzésen lépett pályára, 18 találat és 19 gólpassz fűződik a nevéhez, és a 2021–2022-es szezonban megnyerte a Román Kupát a székelyföldi klubbal.
Ezután az NB II-es Békéscsaba, majd a 2. ligás Buzău csapataiban játszott, 2023-ban került a Nyárádtői Unireához. A Maros megyeieknél két szezont töltött, a 2023–20224-es szezonban feljutottak a 2. Ligába.
Idén februárban a nagy álmokat dédelgető Marosvásárhelyi SE-hez került, a 3. ligás klub vezetősége azonban a nyáron megszűntette a felnőtt csapatot.
„Nagy örömünkre szolgál, hogy sikerült megegyeznünk Fülöp Istvánnal. Demény Norbert edző ajánlására jött hozzánk, és korábbi szakmai igazgatónk, Mészáros Alpár is megerősítette, hogy csapatunk hasznára lesz a tapasztalt középpályás.
– mondta a Székely Sport megkeresésére László Zsolt csapatmenedzser.
Ismét pénzbírsággal sújtotta a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) fegyelmi bizottsága az FK Csíkszereda együttesét. A Szuperligában szereplő Hargita megyei klub ezúttal minden korábbinál magasabb összeget köteles befizetni.
Nem a pályán történtek miatt marad emlékezetes a Dinamo és U Craiova közötti fociderbi. A fővárosi ultrák ezúttal sem fogták vissza magukat: megdobálták a mérkőzést vezető Kovács Istvánt, és sokadszorra is kiutasították a magyarokat az országból.
Egy 45 éves férfi életét vesztette és ketten megsérültek kedden egy közúti balesetben a 24-es országúton, Iași megyében. Két autó ütközött össze frontálisan, az egyik sérültet, egy terhes nőt helikopterrel vittek kórházba.
Az RMDSZ a kormány tagjaként jobban ki tudja használni potenciálját, mint ellenzékben, de eljöhet egy pont, amikor elgondolkodik a koalícióból való kilépésen – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.
Rendőrségi eljárás indult egy kolozsvári buszon történt incidens miatt, amely során magyarul beszélő fiatalokat ért verbális támadás. Az ügyben gyűlöletkeltés gyanújával vizsgálódnak a hatóságok, szemtanúkat keresnek.
És ez újabb oldalról világít rá arra, hogy a még mindig sínes doszárban gondolkodó romániai bürokrácia semmit sem tud kezdeni a technológia adta lehetőségekkel.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!