Hirdetés

Székelyföldi kapus védi az éremesélyes kapuját a minifoci Eb-n

Páratlan karriert futott be Klein László. Ezúttal a román válogatott színeiben az Európa-bajnokságon bizonyíthat
Fotó: Klein László Facebook oldala

2022. június 02., 13:03

Kihirdették a román válogatott keretét a júniusi minifutball Európa-bajnokságra. A kapusok között ott van Klein László is. A veterán hálóőrrel ennek kapcsán beszélgettünk múltjáról, eddigi eredményeiről és további terveiről.

2022. június 02., 13:03

A székelykeresztúri kapus kezdetben a székelyudvarhelyi ifjúsági csapatban játszott, de szerepelt az udvarhelyi Budvárnál is, ahol védőként számolt vele az edzője. 27 éves korában tért át a teremlabdarúgásra, pályafutása során hat bajnoki címet szerzett: kettőt a Székelyudvarhelyi Sport Klubbal, négyet pedig a Marosvásárhelyi City'usszal. Nem csak a klubcsapatokban remekelt, több mint 150 alkalommal ölthette magára a román futsalválogatott mezét, amellyel számos nemzetközi tornán szerepelt, valamint 12-szer bizonyíthatott a minifutball nemzeti együttesben is.

Hirdetés

– A legutóbbi kerethirdetésből kiderült, hogy önre is számítanak a minifutball Európa-bajnokságon. 46 évesen ez nem mindennapi elismerés. Milyen érzések töltik el?

– Mint minden esetben, most is óriási megtiszteltetés, hogy egy országot képviselhetek, valamint megkapom erre a lehetőséget. A minifociban még újoncnak nevezném magam, mivel eddig 12-szer léptem pályára a válogatottal, inkább a futsalban voltam eddig érdekelt, ahol 155 válogatottságig jutottam. Ezen 12 mérkőzés alatt kint voltam egy világbajnokságon, Ausztráliában bronzérmet szereztünk a csapattal, ez pedig nagyon jó eredménynek mondható.

– Ezúttal mi lehet a válogatott reális célja?

– A csapatnál mindannyian úgy gondoljuk, hogy az Európa-bajnokság egyik legnagyobb esélyese Románia. Ha megnézzük a legutóbbi világbajnoki eredményeket, akkor mi értük el a legjobb helyezést az európai csapatok közül.

Azonban az nem elegendő, hogy mi így gondoljuk, nagyon sokat kell dolgoznunk, és komoly felkészülést igényel, hogy tényleg ott lehessünk a legjobbak között vagy akár begyűjthessük az aranyérmet.

– Ha a teljes karrierjét nézzük, több nemzetközi tornán is szerepelt, illetve klubcsapatokkal is jelentős sikereket ért el. Melyik a legemlékezetesebb, melyikre a legbüszkébb?

– A futsalválogatottal részt vettem  a 2007-es Európa-bajnokságon, amit Portugáliában rendeztek. Akkor a hatodik helyen végeztünk, viszont fontos megjegyezni, hogy összességében nyolc csapat volt jelen. Ez azért is számít kiemelkedő eredménynek, mert nagyon kevés együttes jutott ki, nagyon nehéz mérkőzések voltak és hosszú utat kellett bejárni a részvételhez. Éppen ezért ezt egy nagyszerű helyezésnek nevezném futsalos karrierem során. Ami a klubsikereket illeti, a 2007–2008-as szezonban a Dévai CIP játékosa voltam, akkor a Bajnokok Ligájában szépen meneteltünk, végül pedig a hatodik helyen végeztünk.

•  Fotó: Pál Árpád Galéria

Fotó: Pál Árpád

Ez a két eredmény kimagasló számomra, de nem szabad szó nélkül elmennünk a Romániában elért sikerek mellett sem, összesen hatszor voltam bajnok csapat tagja, kétszer az Udvarhelyi SK-val, négyszer a Marosvásárhelyi City'usszal.

– Egy korábbi nyilatkozatában azt mondta, hogy a teremlabdarúgásban teljesen más a kapus dolga, mint a nagypályás fociban. Ez a titka annak, hogy 46 évesen is aktív sportéletet él? Ilyenkor mi motiválja az embert?

– Továbbra is úgy gondolom, hogy egészen más a nagy kapuban állni, mint amikor futsalban véd az ember. Sőt, eddigi tapasztalataim alapján a teremlabdarúgás és a minifutball kapuja között is jelentős különbség van. Úgy érzem, nekem a minifociban való védés jobban fekszik, itt jobban ki tudom használni az adottságaimat, nekem a kéz- és a lábjáték az erősségem. Itt több lehetőség van játékba avatkozni, mint a futsalban, ott a szabályzat szerint csak egyszeri alkalommal lehet, nem nagyon tudtam ott ebből a szempontból kibontakozni.

Amikor még a teremlabdarúgásban voltam aktív, már néztem a minifutballt is, és akkor körvonalazódott bennem, hogy az jobban feküdne nekem. Ez össze is jött, megkaptam a lehetőséget itt is.

A sikerek elérése, az eredményesség, a foci iránti szeretet motivál a legjobban, ezek tartják életben a pályafutásomat. Én mindig az a típus voltam, aki győzni szeretett, többször is megjegyeztem viccesen a feleségemnek itthon, hogy amikor a gyerekeimmel játszom, még akkor is nyerni akarok. Talán ez a mentalitás segített eljutni oda, ahol most tartok.

– Korábban volt megkeresés a magyar válogatott részéről, hogy náluk védjen és Magyarországot képviselje?

– Amikor futsaloztam, akkor még nem voltam magyar állampolgár, valamint már a román csapatban is védtem, így lényegében szóba sem kerülhetett a magyar válogatott. Ami a minifocit illeti, mielőtt legelőször bekerültem volna a román keretbe, megvolt a magyar állampolgárságom, viszont először a románok kerestek meg, úgymond esélyem sem volt a magyarokhoz kerülni. De úgy gondolom, ha ők is utánam néztek volna, akkor felajánlották volna a lehetőséget. Nagyon jó lett volna ott játszani, azonban így is óriási megtiszteltetés, hogy egy országot képviselhetek. Ennyi idősen is felkértek, hogy részese legyek a keretnek, ez óriási megtiszteltetés. Természetesen minden erőmmel azon dolgozom, hogy megháláljam a bizalmat és minél jobb teljesítményt nyújtsak.

Az Európa-bajnokságot június  4–11. között rendezik Kassán. A román válogatott ellenfelei a B csoportban Spanyolország, Albánia és Azerbajdzsán lesznek. Magyarország a D kvartettben helyezkedik el, akárcsak Törökország, Portugália és Ukrajna. A magyar keretben ott lesz Kassán két korábbi felnőtt válogatott labdarúgó, Juhász Roland és Czvitkovics Péter is. Magyarország szombaton 17 órakor Portugáliával kezd, míg Románia 18.15-től Azerbajdzsán legjobbjaival találkozik. A tornát az M4 Sport élőben közvetíti. 

Románia a legsikeresebb európai válogatott, az eddigi kilenc Európa-bajnokságból hatot megnyert, legutóbb, 2018-ban döntőt játszott, 4–1-re kikapott a csehektől. A magyaroknak egy bronzérmük van, a 2017-es Eb-n a kisdöntőben büntetőkkel épp a románokat verték meg.

A román válogatott kerete

Kapusok: Klein László, Ionuț Neacșa.
Mezőnyjátékosok: Mircea Ungur, Răzvan Radu, Mircea Popa, Ionuț Alecu, Andrei Moldovan, Andrei Nemițanu, Andrei Apostol, Andrei Balea, Marius Balogh, Andrei Ferik, Răzvan Plopeanu, Dragan Paulevici, Ionuț Chețan. Szövetségi kapitány: Virgil Bejenaru.
A magyar válogatott kerete

Kapusok: Bohony Bálint, Tajti Bence.
Mezőnyjátékosok: Barabás Miklós, Bita László, Bozsoki Imre, Csoszánszky Dávid, Czvitkovics Péter, Dunai András, Fülöp Viktor, Juhász Roland, Kovács Gergely, Kövesdi Zsombor, Lovász Bence, Sós Márkó, Suscsák Máté. Szövetségi kapitány: Nagy Lajos. Másodedző: Trencsényi János.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Ez is érdekelheti

Nem bírt egymással a Sepsi OSK II. és a Kovásznai Kárpátok a háromszéki fociderbin

Gól nélküli döntetlennel zárult a Sepsi OSK II. és Kovásznai Kárpátok közti háromszéki rangadó a labdarúgó 3. Liga visszavágósorozatának nyitányán, a 12. fordulóban rendezett összecsapáson egyik fél sem tudott a másik fölé kerekedni.

Öngól döntött a Hargita megyei rangadón

A Székelyudvarhelyi FC pénteken délután hazai pályán legyőzte a Gyergyószentmiklósi VSK együttesét a labdarúgó 3. Liga 12. fordulójában.

Jebari teljesen felépült, az FK Csíkszereda feltérképezte a Kolozsvári U-t

Az FK Csíkszereda szombaton a Kolozsvári U-t fogadja a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. Valentin Suciu vezetőedző szerint minden pontnak nagy jelentősége van, Soufiane Jebari pedig a hosszú kihagyás után már teljesen egészségesen várja a találkozót.

Köpésért és a szögletzászló kirúgásáért büntetéseket szabtak ki

Ezen a héten is ülésezett a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület fegyelmi bizottsága. A 4. Liga és az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság mérkőzésein történt sportszerűtlen megnyilvánulások miatt hoztak döntéseket.

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Hazai találkozót játszik az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK is, elindult a jegyértékesítés

Mindkét székelyföldi élvonalbeli labdarúgócsapat saját szurkolói előtt lép pályára a Szuperliga következő fordulójában. Az FK Csíkszereda a Kolozsvári Universitateát, a Sepsi OSK pedig az FC Voluntarit fogadja. Megvásárolhatjuk a belépőket.

Az albán bajnokot is legyőzte a Konferencia Ligában a Craiova

A román bajnok Universitatea Craiova 2–0-ra legyőzte az albán Egnatiát az UEFA Konferencia Liga alapszakaszának harmadik fordulójában, ezzel második sikerét aratta a sorozatban.

Tovább robog a Fradi az Európa Ligában, az AC Milan sem tudta megállítani

A Ferencváros nagy meglepetésre, de megérdemelten győzött 2–0-ra csütörtökön az AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Bota és Bencze is utazik Katarba az U17-es világbajnokságra

Az FK Csíkszereda jelenlegi és korábbi játékosa, Darius Bota és Bencze Lóránd is tagja a román labdarúgó-válogatott keretének, amely november 19. és december 13. között az U17-es világbajnokságon szerepel Katarban.

Cristiano Ronaldo visszavonult a portugál válogatottól (videóval)

Cristiano Ronaldo csütörtökön bejelentette, hogy nem szerepel többé a portugál labdarúgó-válogatottban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!