Hirdetés

Székely csapat marad az FK Csíkszereda

A napokban a saját stadionjában alapoz a csíki focicsapat
Fotó: Pinti Attila

2020. július 07., 10:48

Noha a koronavírus-járvány miatt nagy a bizonytalanság a romániai futballéletben, az FK Csíkszeredánál és a Székelyföld Labdarúgó Akadémiánál elkezdték a felkészülést a következő idényre. Szondy Zoltánt, a csíki klub elnökét kérdeztük.

2020. július 07., 10:48

– Nagy a bizonytalanság a romániai futballban. Tudtak terveket készíteni a következő szezonra?

– Nehéz terveket készíteni, nehéz arra a kérdésre válaszolni, hogy mit akarunk, mikor akarjuk, mert a felnőtt csapat esetében még nem lehet tudni, mikor kezdődik a bajnokság, milyen lesz a lebonyolítás és kik lesznek az ellenfeleink. A fiatalok esetében szintén nem lehet tudni, mikor kezdődik a bajnokság, mikor engedhetjük be a gyermekeket a bentlakásba. Elég irreálisak a körülmények, de ettől függetlenül elmondhatjuk, hogy

a felnőtt csapattal előrébb szeretnénk lépni, idén nem a kiesés elkerülése lesz a cél, hanem a középmezőny.

A gyerekeknél a fő cél az, hogy neveljünk minél több játékost a felnőtt csapatnak, illetve az, hogy megtartsuk ötödik helyezésünket a romániai futballakadémiák rangsorában. Nem könnyű eredményt elérni az Elit Ligában, mert most is három, korosztályukban meghatározó játékost adtunk a Puskás Akadémiának, és további játékosokat kérnek.

Szondy Zoltán, az FK Csíkszereda elnöke •  Fotó: Haáz Vince Galéria

Szondy Zoltán, az FK Csíkszereda elnöke
Fotó: Haáz Vince

Amikor félbeszakadt a bajnokság, minden korosztályban rájátszást érő helyen voltunk, és az ifjúsági Román Kupában is ott voltunk a legjobb nyolc között. Jelenleg nyolc akadémista edz a felnőtt csapattal, a hozzáállásukon múlik, hogy bekerülnek-e a keretbe.

– Vannak-e kiszemelt játékosok a felnőtt csapat esetében?

– A felnőtt csapatnál az eddigi filozófia alapján próbáljuk megerősíteni a keretet. Egyelőre biztos, hogy Takács Rareș a Kolozsvári U-tól és Bor Dávid a Pakstól a mi játékosunk lesz. A távozókkal kapcsolatban megkérem azokat a szurkolókat és csapat körüli embereket, akik gyakorolják szurkolói jogaikat és – nagyon helyesen – kommentálják döntéseinket, hogy mindig azt nézzek annál a játékosnál, aki megy vagy jön, hogy mit teljesített.

Az alapszabályzatunkban is írva vagyon, hogy az FK Csíkszereda magyar csapat kell legyen, ez alatt pedig azt kell érteni, hogy a keret 70–80 százaléka saját nevelésű, székelyföldi játékos kell legyen. Hogy az székelyföldi magyar vagy székelyföldi román, az mindegy, lényeg, hogy saját nevelés legyen.

A játékosoknak is meg kell érteniük, hogy a bő keretbe kerüléshez elég lehet, ha tud magyarul, de a kezdő tizenegybe kerüléshez ez nem garancia, a pályán ő kell segítsen saját magán. Volt, akiknek sikerült, volt, akiknek nem. Ne feledjük, hogy a három kedvenc, nagyon szeretett csatárunk az elmúlt szezonban összesen négy gólt rúgott. Szeretjük őket, szívesen találkozunk velük, de

egy futballistának a pályán kell teljesítenie.

A külföldieknek pedig 50 százalékkal többet kell teljesíteniük, mint azoknak, akik a saját rendszerünkből érkeznek. Ha nem tudnak 50 százalékkal többet teljesíteni, akkor egy kézfogással elválunk.

– A felnőtt csapat játékosain többször is elvégezték a koronavírustesztet, miképp folytatódik a felkészülés?

– Eddig az összes teszt negatív. Július 13–22. között Kovásznán lesz edzőtábora a 2. ligás csapatunknak, augusztus 2–14. között pedig a bulgáriai Banskóban lesz a főhadiszállása a Suciu-legénységnek, ahol öt felkészülési mérkőzést tervezünk lejátszani. Nem titok, hogy egy kicsit spórolni szeretnénk, azért választottuk ezt a közeli helyszínt. Mindez azonban változhat, ha a pillanatnyilag pánikba esett és hirtelen döntéseket hozó román kormány beleszól a sportéletbe.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

– Alakulnak az ificsapatok?

– A gyerekeket teszteljük, az újakat kipróbáljuk a pályán. Szerencsénkre most sokkal több a szoba a kollégiumunkban, mint ahány gyerek, így megoldást keresünk a nem csíkiak elszállásolására olyan módon, hogy megfeleljünk az egészségügyi előírásoknak.

A következő szezonban az U19-es csapat vezetőedzője Demény Norbert lesz, az U17-esé Bajkó Barna, az U16-osé Kurucsai Milán, az U15-ösé pedig Albert István. Az akadémiánk kapusedzője Lung Tibor, Silviu Lung fia, erőnléti edzőnk pedig Tőke Szilárd. Minden ificsapatunknál kialakult a stáb, van garancia a minőségi szakmai munkára.

– Folytatódnak a beruházások, épülnek új pályák?

– A csíkszeredai beruházásainkról kezdési dátumot nem tudok mondani, mert az építkezési engedély kiadása késik. Marosvásárhelyen elkezdtük két villanyfényes pálya építését, remélem, őszre át is adjuk. Gyergyószentmiklóson is szeretnénk átadni egy pályát, de sajnos az az önkormányzat, amely éveken át kérte jogosan, hogy építsünk pályát, az elmúlt hónapokban elakadt a papírhegyekben. Reméljük, őszre ott is felépül egy villanyfényes, műfüves pálya.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

Székelyudvarhelyen is hasonló terveink vannak, ott is át szeretnénk adni egy új pályát, ott is azon múlik, hogy az önkormányzat be tudja-e tartani ígéreteit. Mindegyik beruházás esetében a pénz megvan, a helyszínek megvannak, a dokumentáció viszont késik, és gondolom, nem árulok el titkot, ha elmondom, hogy az FK Csíkszeredán kívül mindenki a koronavírusra fogja a késlekedést.

– Érinti az FK Csíkszeredát a gazdasági válság?

– Nem vagyunk mi sem könnyű helyzetben, de mindent megteszünk, hogy ezt a válságot átvészeljük. Amennyiben a kormány engedélyt ad erre, nagy szeretettel várjuk szurkolóinkat a mérkőzéseinkre.

Számunkra az első komolyabb hazai erőpróba az U17-es csapatoknak kiírt OTP Kupa lesz augusztus első felében,

ahová minden külföldi partnerünk jelezte, hogy jön, tehát rangos nemzetközi torna lesz.

Eldőlt, hogy megszervezzük a hagyományos székely–magyar gyermektornát is. A torna fő mozgatójával, Borbély Lénárd csepeli polgármesterrel úgy döntöttük, hogy vírus ide vagy oda, megteszünk mindent, hogy ez a hagyomány ne szakadjon meg.

Hirdetés

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Vegyes érzésekkel búcsúzott el Csíkszeredától Kevin Constantine

Lezárult egy fejezet a Csíkszeredai Sportklub történetében: két és fél év után távozott a kék-fehérek amerikai vezetőedzője. Az amerikai szakember a folytatásban a Vienna Capitals csapatát irányítja. Búcsúinterjút adott.

Megkapta a behívót, készülhet a vébére a székelyföldi kézilabdázó

Kijelölték a román női kézilabda-válogatott keretét a Kárpát-kupára. Ez egy felkészülési torna a közelgő világbajnokságra. A listán egy székelyföldi játékos neve is megtalálható, nagy valószínűséggel ott lesz az idei vébén.

Székelyhon

Késelésbe torkollt egy vita, egy 47 éves férfi életét vesztette

Egy adósság miatt keletkezett konfliktusban vesztette életét egy 47 éves Hargita megyei férfi, miután egy 21 éves mikóújfalusi fiatal késsel szívtájékon szúrta. Az áldozat még autóba szállt, hogy hazamenjen, de útközben elvérzett.

`
Krónika

A Naphimnusz elvezethet a ferences lelkiséghez – Urbán Erik tartományfőnök a 800 éves imádságról

„Ha elkezdjük tanulmányozni az idén 800 éves Naphimnuszt, azon keresztül megközelíthető Szent Ferenc lelkülete, a ferences lelkiség” – mondta el a Krónikának Urbán Erik, a Kisebb Testvérek Szent István Királyról elnevezett Rendtartományának vezetője.

Krónika

Dák istenek, Steaua, fafaragás: Dominic Fritz bemutatta, milyen kérdésekkel „kínozzák” a román állampolgárságra várókat

Igencsak nehéz kérdésekre kell válaszolniuk azoknak, akik szeretnének román állampolgárok lenni – erre világított rá Dominic Fritz temesvári polgármester.

Főtér

Volt hírszerző tisztek által vezetett hálózat csempészte volna ki az országból Călin Georgescut – hírmix

További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.

Ez is érdekelheti

Megszakadt az átok: győzni tudott idegenben a Kolozsvári CFR

Nem volt sétagalopp, de a labdarúgó Szuperliga 16. fordulójában végre megszerezte első idegenbeli sikerét a Kolozsvári CFR. A kincses városi gárda az utóbbi hetekben gyengélkedő Unirea Slobozia otthonából hozta el a három pontot.

Ilyés Róbert: szégyen, amit a játékvezetők műveltek Bukarestben

Az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert rendkívül csalódottan értékelte csapata vereségét a Bukaresti Dinamo ellen. Szerinte visszatértünk az 1989 előtti időszakhoz.

Nehéz este a fővárosban – simán kikapott a Dinamótól az FK Csíkszereda (videóval)

Nemcsak az eredmény, hanem a játék képe alapján is súlyos vereséget szenvedett az FK Csíkszereda szombat este a Bukaresti Dinamo otthonában. A Nemzeti Arénában rendezett találkozón a piros-feketéknek szinte semmi esélyük nem volt a pontszerzésre.

Túl nagy falat volt a listavezető a Gyergyószentmiklósi VSK-nak

A Gyergyószentmiklósi VSK hazai pályán sem tudta megállítani az élen álló Șoimii Gura Humorului csapatát. A vendégek magabiztos játékkal győztek.

Nem ment idegenben a háromszékieknek: fejet hajtott KSE és a Sepsi OSK II. is

Balul kezdődött a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság visszavágó-sorozata a háromszéki együttesek számára, a 12. játéknapon a KSE és a Sepsi OSK II. egyaránt idegenben maradt alul, a Victoria Traian, illetve a CSO Plopeni vendégeként.

A sárdagasztásban is jeleskedett az FK Csíkszereda női focicsapata

Nem hagyott kétséget a győzelem felől az FK Csíkszereda: a labdarúgó női Szuperliga 11. fordulójában már az első félidőben eldöntötte a Szamosújvári Olimpia elleni idegenbeli találkozót, és magabiztos játékkal érvényesítette a papírformát.

Ignacio Heras: nagyon szeretek itt lenni, azt hiszem, ez a pályán is látszik

Továbbra is szárnyal Ignacio Heras, a Sepsi OSK támadója. A 28 éves spanyol nyolcadik bajnokiját játszotta a háromszékiek színeiben a CSM Slatina ellen, ezúttal is gólt szerzett. A győztes mérkőzés után értékelt a Székely Sportnak.

Döntetlent játszott a 2. Liga listavezetője, sűrű az élboly

Szombaton kilenc mérkőzést rendeztek a labdarúgó másodosztály alapszakaszának 13. fordulójában. A Sepsi OSK nyert, ezzel tapad a többiekhez, az élen álló Vajdahunyad csak egy pontot gyűjtött.

Ráijesztett szurkolóira, majdnem elherdálta háromgólos előnyét a Sepsi OSK

Ellentmondást nem tűrő első félidőt produkált a Sepsi OSK, félóra alatt háromgólos előnyt épített a CSM Slatina ellen, ám a második játékrészben visszaesett a lendülete és kis híján kiengedte kezéből a győzelmet a labdarúgó 2. Liga 13. fordulójában.

Kimaradt a csapatkapitány a román válogatott keretéből

A román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu kijelölte a keretet a Bosznia-Hercegovina és San Marino elleni világbajnoki selejtezőmérkőzésekre, amelyeken a korábbi csapatkapitány biztosan nem játszik.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!