A csíkszeredaiak kétszer is egyenlíteni tudtak a CFR ellen, a hajrában azonban ismét gólt kaptak, így végül pont nélkül maradtak. Az FK számára ez már a hatodik vereség volt ebben az idényben, és az egy ponttal továbbra is sereghajtó.
Szabó István szerint az első félidőben nem játszott megfelelően a csapata, ráadásul olyan hibákat követett el, amelyek nem férnek bele az élvonalban.
„Az első felvonásban nem játszottunk jól, és olyan hibákat követünk el, amelyeket nem engedhetünk meg a Szuperligában.
– értékelt a vezetőedző a mérkőzést közvetítő tévétársaságoknak.
Szabó szerint amíg ezeket a védelmi hibákat nem sikerül kijavítani, addig akkor is nehéz lesz mérkőzéseket nyerni, ha a csapat képes két gólt szerezni.
A vezetőedzőt arról is megkérdezték, felmerült-e benne a lemondás lehetősége a gyenge szezonkezdet után. Szabó István egyértelműen jelezte, hogy jelenleg nem a saját pozíciója, hanem az FK Csíkszereda élvonalban maradása az elsődleges.
– fogalmazott.
A mérkőzés után Eduard Pap sem keresett kifogásokat. Az FK kapusa elismerte, hogy a csíkiak gyenge mérkőzést játszottak, és úgy véli, elsősorban az önbizalmukat kell visszaszerezniük.
– közölte Pap.
A rutinos kapus szerint a csapatnak most össze kell szednie magát, hiszen a nehéz időszakokban mutatkozik meg igazán a játékosok karaktere.
„Erősnek kell lennünk és fel kell állnunk. A nehéz pillanatokban látszanak meg az erős karakterek. A futballban nem könnyű. Senki sem kegyelmez neked!” – tette hozzá.
Az FK Csíkszereda legközelebb idegenben javíthat a bajnokságban, szeptember 5-én, szombaton 17.30-tól az Aradi UTA otthonába látogat. Előtte azonban szerdán 18 órától a másodosztályú Besztercei Gloria vendége lesz a Román Kupa csoportkörében.
Eddigi legsikeresebb szezonján van túl Tuzson Ágnes triatlonista, aki hosszú- és középtávon szerzett országos bajnoki címei mellett első romániai nőként 10 órán belül teljesítette a teljes Ironman-távot.
Marius Corbu szerezte a Ferencváros egyetlen gólját a Debrecen elleni 1–1-es döntetlennel végződött bajnoki mérkőzésen a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság kilencedik fordulójában.
Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Egy munkahelyen a beígért béremeléstől a távozás feltételeiig sok minden válhat vita tárgyává. Vallasek Magdolna jogásszal arról beszélgettünk, mit érdemes tisztázni a szerződés aláírása előtt, és milyen mozgástere van a dolgozónak a munkaviszony során.
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!