A hétfő késő délután rendezett mérkőzést 3–0-ra veszítette el a székelyföldi gárda. A magyar szakvezető először ült az FK kispadján hivatalos meccsen, a lefújást követően a tévétársaságoknak adott nyilatkozatában elismerte, a Vajdahunyadi Corvinul mindenben jobb volt.
„Nem szeretném magyarázni a csapat játékát. Ma a Corvinul volt a jobb együttes, teljesítményén látszott, hogy átérezte a bajnoki rajt jelentőségét. A mi részünkről hiányzott az a hozzáállás és elszántság, aminek az első fordulóban meg kellett volna mutatkoznia” – értékelt Szabó István.
Hozzátette, a 3–0-s vereség után nehéz pozitívumokról beszélni: „Voltak rövid időszakok, amikor mi irányítottuk a játékot. Trif előtt adódott egy nagy lehetőség, aztán jött a tizenegyes.
– fogalmazott.
Florin Maxim a házigazdák vezetőedzője kiemelte, az első félidőben még hiányoztak a gólok, ugyanakkor csapata végig szervezetten futballozott.
„Jól helyezkedtünk, nem engedtük, hogy az ellenfél meglepjen minket. A csapat jól játszott, ráadásul sérülés nélkül hoztuk le a mérkőzést, ami szintén fontos. Nincs rajtunk nyomás, ezt próbálom átadni a fiúknak is. Élvezniük kell minden egyes percet a Szuperligában.
Lesznek olyan mérkőzések is, amikor nem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan szeretnénk, de a lényeg, hogy becsülettel küzdjünk, és azt valósítsuk meg a pályán, amit az edzéseken gyakorolunk” – fogalmazott.
A hétvégén a Hargita megyei labdarúgó-bajnokságokban minden mérkőzés egyperces néma csenddel kezdődik, így adóznak a Gyimesközéploki Loki SE tragikus hirtelenséggel elhunyt csapatkapitánya, Tankó Barna emléke előtt.
Elhagyta az FK Csíkszeredát Jozef Dolny, aki korábban meghatározó játékosa volt a székelyföldi együttesnek. A 34 éves szlovák támadó a 2. Ligában a feljutásért küzdő Nagyváradi Bihar FC-hez igazolt.
Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.
Traktor alá szorult és életét vesztette szerdán Damian Diniș, a Hunyad megyei Boica (Băița) község polgármestere. Az 58 éves elöljáró a település közelében dolgozott, amikor a munkagép felborult.
Újabb szintre lépett a Hargita megyei RMDSZ-en belül és azon kívül is egyre több szereplőt érintő közéleti konfliktus. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának alelnöke külföldi útjáról közzétett videójában azt üzente: dokumentumokkal fog előállni.
A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!