Dimitri Oberlin ugyan rendelkezik kameruni állampolgársággal is, de fiatal korában a svájci válogatottat választotta. Megfordult a korosztályos nemzeti együttesekben, az U19-esnél 9 összecsapáson 9 találatig jutott, míg az U21-eseknél 11 találkozón 5-ször volt eredményes. A felnőttek között 2018 márciusában mutatkozott be egy görögök elleni győztes meccsen, Dimitri 17 játékpercet kapott. Ez volt az egyetlen szereplése címeres mezben.
A 26 éves csatár klasszikus kilences pozícióban mozog otthonosan, de bevethető a két szélen is.
Legutóbb a török másodosztályban focizott az Adanaspor színeiben, azonban a júliusban lejáró szerződését nem hosszabbították meg, így szabadon igazolhatóvá vált.
Dimitri az FC Zürich akadémiáján nevelkedett, pályára lépett a felnőtt csapatban is, de megfordult az osztrák Red Bull Salzburgban, majd Altachban, később hazatért Svájcba és az FC Baselben folytatta pályafutását. Alig félévvel később kölcsönbe került Olaszországba, azonban az Empoliban sem tudott kiteljesedni, így ott sem volt maradása. Egy szezon múltán Belgiumban próbált szerencsét a Zulte Waregem színeiben, majd a Bayern második számú csapatánál Németországban, végül pedig a Servette és a Thun is leigazolta őt.
Egyik csapatnál sem nyűgözte le a vezetőséget, így elfogadta az Adanaspor ajánlatát, ahol egy idény alatt 28 meccsen lépett pályára és 3 találatot szerzett. Karrierje során 113 mérkőzésen játszott középcsatárként, 112 találkozó alatt 29 gól és 13 gólpassz a termése.
A 26 éves támadó kétéves szerződést írt alá a Sepsi OSK-val, hosszabbítási opcióval.
A háromszéki alakulat hat összecsapás után 8 ponttal a tabella hatodik pozícióját foglalja el, négymeccses nyeretlenségi szériáját pedig szombaton szakíthatja meg hazai pályán az Unirea Slobozia ellen.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!