Raoul Mal Olaszországban született, de román állampolgársággal is rendelkezik. Pályafutását a Pro Vercelli csapatánál kezdte, majd 2020 szeptemberében az olasz harmadosztályban szereplő US Pistoiese együtteséhez került, amelynél 43 mérkőzésen játszott, de sem gólt, sem gólpasszt nem jegyzett.
Az új igazolással a kolozsvári klub vezetősége megerősítette azon szándékát, hogy megfiatalítsa a játékoskeretet.
Cristian Balaj, a CFR elnöke a Pro X-nek úgy nyilatkozott, megváltozik a klub stratégiája, a jövőre is gondolnak, nem csak rövid távra terveznek, ezért olyan fiatal labdarúgókat is igazolnak, akik a következő szezontól kaphatnak több játéklehetőséget.
A legújabb érkezőről megjegyezte, Raoul Mal mellett szólt, hogy folyamatosan játszott az utóbbi időszakban, még ha az olasz harmadosztályban is, amely szerinte erősebb, mint a román másodosztály.
A Kolozsvári CFR a téli átigazolási időszakban korábban Daniel Birligea (21 éves, csatár), Sergiu Buş (29 éves, csatár), Marko Dugandzic (27 éves, csatár), Cristian Neguţ (26 éves, csatár) és Răzvan Sava (19 éves, kapus) érkezéséről számolt be.
Nem tartott a Fradival az ausztriai edzőtáborba Pászka Lóránd, a napokban kiderül, hol folytatja pályafutását a székely labdarúgó. A 29 éves balhátvéd legkitartóbb kérője az első élvonalbeli idényére készülő FK Csíkszereda.
Folytatódik a Székely Sport új videósorozata, a Helyzetbe hozunk! – Gyurka Csabával és Szabó Előd-Zsolttal. Szó esik a Sepsi OSK körüli botrányokról, a Szondy-interjú utórezgéseiről, klubvébéről, pikáns futsalpárharcról és hoki Kontinentális Kupáról.
Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.
Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.
A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!