A nyárádtői csapat sokáig a második helyet foglalta el a toronymagasan éllovas Vajdahunyadi Corvinul mögött, de mivel elveszítette az utolsó két mérkőzését, éppen a téli szünet előtt lecsúszott a harmadik helyre, a Kudzsiri Metalurgistul mögé.
Adrian Pop klubelnök érdeklődésünkre elmondta, hogy ingadozó volt a teljesítményük, az eredmények nem feleltek meg a várakozásaiknak, mert azt szerették volna, hogy az első két helyen legyenek, de ez nem így történt. „Értékes pontokat veszítettünk el, gondolok itt a Marosvásárhelyi SE elleni két meccsre (az újonc meglepetésre oda-vissza verte a nyárádtőieket, szerk. megj.), illetve a Szászrégeni Avântul és a Kudzsiri Metalurgistul elleni hazai mérkőzésekre, amelyeken nem kellett volna pontokat veszítsünk, ezek birtokában ugyanis ott lennénk, ahol elterveztük a bajnokság elején” – fogalmazott.
A vártnál gyengébb menetelés a sérüléseknek tudható be, hiszen improvizálniuk kellett a védelemben. „Nagyon szenvedtünk a sérülések miatt, mindegyik mérkőzésen cserélődtek a középhátvédek, emiatt sok és könnyű gólokat kaptunk.
– mutatott rá Adrian Pop.
A Maros megyeiek még nem biztosították be helyüket az első négy helyezett között a felsőházi rájátszásban, így a klubelnök szerint még van miért aggódniuk, hiszen bár öt pont az előnyük az ötödik helyhez képest, de matematikailag még nincsenek bejutva a playoffba, ehhez még legalább három pontra lesz szükségük. „Az elsődleges célunk az, hogy bejussunk a felsőházi rájátszásba, ahol ideális lenne, ha a második helyen végeznénk, hogy a továbbiakban osztályozót játszhassunk” – jegyezte meg a sportvezető.
Mint megtudtuk, a téli szünetben lesz játékosmozgás a keretben, két-három labdarúgótól megválnak, és helyükre újak érkeznek, egy középhátvédet, egy középpályást, valamint két ifjúsági játékost szeretnének leigazolni.
A Nyárádtői Unirea, amelynek eddigi mérlege nyolc győzelem, két döntetlen és öt vereség, a március első felében folytatódó alapszakasz utolsó három fordulójában a hatodik helyen álló Gyulafehérvári CSU-val és az ötödik Szászrégeni Avântullal idegenben, míg a sereghajtó Marosújvári SK-val hazai pályán találkozik.
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Vajdahunyadi Corvinul Vajdahunyadi Corvinul | 15 | 14 | 1 | 0 | 52-9 | 43 |
2 | Kudzsiri Metalurgistul Kudzsir | 15 | 8 | 4 | 3 | 26-17 | 28 |
3 | Nyárádtői Unirea Nyárádtő | 15 | 8 | 2 | 5 | 28-24 | 26 |
4 | Gyulafehérvári Unirea Gyulafehérvár | 15 | 7 | 3 | 5 | 26-24 | 24 |
5 | Szászrégeni Avântul Szászrégen | 15 | 5 | 6 | 4 | 18-18 | 21 |
6 | Gyulafehérvári CSU Gyulafehérvári CSU | 15 | 4 | 6 | 5 | 15-17 | 18 |
7 | Marosvásárhelyi SE Marosvásárhelyi SE | 15 | 5 | 3 | 7 | 25-29 | 18 |
8 | Kolozsvári Sănătatea Kolozsvári Sănătatea | 15 | 3 | 2 | 10 | 32-48 | 11 |
9 | Kolozsvári Viitorul Kolozsvári Viitorul | 15 | 2 | 4 | 9 | 12-23 | 10 |
10 | Marosújvári SK Marosújvár | 15 | 2 | 3 | 10 | 22-47 | 9 |
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!