A 8. forduló pénteki nyitómérkőzésén a Konstancai Farul otthonában lép pályára a sepsiszentgyörgyi együttes. A két csapat között hét pont a különbség a tabellán, a háromszékiek a hatodik, a tengerpartiak a negyedik helyet foglalják el. Az előző fordulóban a Kolozsvári CFR elleni idegenbeli vereséget követően a Sepsi OSK kiszállt az európai kupaszereplésért zajló versengésből, aktuális riválisa viszont még harcban van a dobogóért.
A Farul elleni mérkőzést felvezető sajtótájékoztatón Bernd Storck, a Sepsi OSK vezetőedzője előszőr is gratulált a csapatnak, hogy 50 percen át nyolc mezőnyjátékossal és a kapussal volt kénytelen játszani a Kolozsvári CFR ellen.
– nyilatkozta a német szakember.
Hozzátette, hogy játékvezetői hibák is történtek, az első sárga lapot nem Darius Oroiannak kellett volna kapnia, így az első kiállításról szó sem lehetne, de megkérdőjelezte a játékvezető döntését Florin Ștefan piros lapjánál is.
A tengerparti kiszálláson keretgondokkal küzdenek, hiszen az említett eltiltott játékosok mellett a fiatal Davide Popșa vállsérülést szenvedett, míg Nicolae Păun és Bogdan Oteliță nemrég műtéten esett át.
„Sokat vesztett erejéből a csapat, de készen állunk a pénteki mérkőzésre, az edzések megfelelően zajlottak. A legutóbbi találkozókon jól játszottunk a Farul ellen, a hazai meccsen mi irányítottuk, és pontokkal szeretnénk hazatérni” – közölte Bernd Storck.
Mint kiemelte, realistának kell lenniük, hiszen már nincs esélyük elérni az európai kupaindulásért selejtezőt érő helyet, de
pozitívan kell hozzáálljanak a hátralévő mérkőzésekhez és a végsőkig küzdjenek, a céljuk ugyanis az, hogy a szezon végén elkerüljék az utolsó helyet a felsőházban.
Ebben a bajnoki idényben a Sepsi OSK nyeretlen a Farullal szemben, a playoffban a hazai összecsapáson 1–1-es döntetlen született, az alapszakaszban pedig Gheorghe Hagi csapata otthon 2–1-re, míg idegenben 1–0-ra győzött. A szezonnyitó Szuperkupa-mérkőzésen viszont a székelyföldi gárda diadalmaskodott, Ploiești-en 1–0-ra nyert.
A Farul és a Sepsi OSK találkozója pénteken 20 órától kezdődik, élőben közvetíti a Digi Sport 1, a Prima Sport 1 és az Orange Sport 1 csatornák. A játékvezető Adrian Cojocaru lesz, a munkáját Mircea Grigoriu és Florian Vişan partjelzők segítik, míg a VAR-szobában Cătălin Popa ül majd.
| 2024. 05. 03. 20:00 | Konstancai Farul Farul | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 1-4 |
| 2024. 05. 05. 21:30 | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | Bukaresti Rapid Rapid | 3-2 |
| 2024. 05. 06. 21:00 | Universitatea Craiova U Craiova | FCSB FCSB | 2-0 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | FCSB FCSB | 8 | 5 | 2 | 1 | 12-8 | 49 |
2 | Universitatea Craiova U Craiova | 8 | 5 | 0 | 3 | 12-9 | 40 |
3 | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | 8 | 4 | 1 | 3 | 13-13 | 40 |
4 | Konstancai Farul Farul | 8 | 4 | 1 | 3 | 15-12 | 35 |
5 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 8 | 2 | 3 | 3 | 12-12 | 31 |
6 | Bukaresti Rapid Rapid | 8 | 0 | 1 | 7 | 9-19 | 29 |
Mozgalmasabb első felvonást követően a második már visszafogottabb játékot hozott. Megvolt az esélye az FK Csíkszeredának, hogy megszerezze harmadik diadalát az élvonalban, de a kapufáról kifele pattant a labda a tizenegyesnél a Petrolul Ploiești ellen.
A Sepsi OSK két kézdivásárhelyi reménysége is számot adhatott tudásáról a Buftea Labdarúgó Központban az U14-es korosztály számára szervezett kiválasztón. A sepsiszentgyörgyiek egy másik tehetsége pedig már pályára is lépett az U15-ös válogatottban.
Közleményt adott ki a rendőrség a Szépvízi víztározó közelében holtan talált fiatalok ügyében: a boncolás szerint október 20-án, hétfőn következhetett be a haláluk, két nappal azelőtt, hogy megtalálták őket. Az ügyben az öngyilkosság gyanúja is felmerül.
A boncolás előzetes eredményei szerint a Hargita megyei szépvízi víztározó közelében, egy személygépkocsiban holtan talált két fiatal október 20-án halt meg – közölte pénteken a Hargita megyei rendőr-főkapitányság.
A francia Carrefour romániai üzleteinek eladására készül – adta hírül pénteken a francia sajtóra hivatkozva a Hotnews.ro hírportál.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!