Hirdetés

Sokáig vezetett a CFR, aztán magukra találtak a törökök

Betancor találata nem volt elég a győzelemhez
Fotó: Facebook/Fotbal Club CFR 1907 CLUJ-NAPOCA

Kiváló első játékrész után elszalasztotta a győzelmet hazai pályán a Kolozsvári CFR, a labdarúgó Európa Konferencia Liga második selejtezőkörének első mérkőzésén 1–1-re végzett a török Adana Demirsporral szemben.

2023. július 27., 22:57

A kolozsvári csapatnál Andrea Mandorlini vezetőedző öt, a nyáron érkezett játékost is a kezdőbe nevezett és a CFR teljesen új védősorral állt fel.

Remekül indult a csütörtök esti mérkőzés a CFR számára, a spanyol Betancor jókora szerencsével már a 6. percben betalált, majd Manea és az egyik új igazolás, Ajeti révén kétszer is közel voltak az előnyük megduplázásához, de ez nem sikerült.

Hirdetés

A szünet után a korábbi kiváló holland válogatott, Patrick Kluivert által irányított Demirspor nyomás alá helyezte a hazai kaput, és negyedórával a vége előtt kiegyenlített a francia csapatkapitány, Stambouli góljával.

A hajrában mindkét együttes megnyerhette volna a találkozót, Camora lövését bravúrral védte a törökök kapusa, míg a túloldalon a Manchester United korábbi klasszisa, a veterán Nani kihagyta a nagy helyzetét.

Maradt az 1–1-es döntetlen, ezzel a CFR-nek nagyot kell küzdenie a továbbjutásért a jövő heti törökországi visszavágón.

A Konstancai Farul szintén hazai pályán játszott az örmény Urartu ellen, és az első félidőben kétszer is egyenlített, majd a hosszabbításban a csapatkapitány Larie találatával 3–2-re győzött, így előnyből várja az idegenbeli visszavágót.

Labdarúgó Európa Konferencia Liga, 2. selejtezőkör, odavágó:
Kolozsvári CFR–Adana Demirspor 1–1 (1–0).
Gólszerzők: Betancor (6.), illetve Stambouli (77.).
CFR: Sava – Kresic, Ajeti (Mogoș, 71.), Morgan (Otele, 86.) – Manea, Cvek, Tachtsidis (Filip, 71.), Avounou, Camora – Bîrligea (Krasniqi, 86.), Betancor (Yeboah, 60.). Edző: Andrea Mandorlini.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Szondy Zoltán: az FK Csíkszereda pár meccs után nem cseréli le az edzőjét

Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.

Egy vérből valók vagyunk: Diószegi László frappáns üzenete a fanyalgóknak a gól nélküli döntetlen után (videóval)

Közel nyolcezren énekelték teli torokból az Ismerős Arcok Nélküled című dalát a Sepsi Duna Arénában a FCSB elleni mérkőzés előtt. Diószegi László klubelnök szerint ez a válasz azoknak, akik az utóbbi időben megkérdőjelezték a csapat identitását.

Székelyhon

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót

Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.

`
Krónika

Trump új feltételt szabott Iránnak, ha már Teherán is feltételeket szabott a Hormuzi-szoros megnyitásához, nő az olajár

Donald Trump amerikai elnök új feltételt szabott az Iránnal folytatandó tárgyalásokra: kijelentette, hogy mostantól kártérítést követel az országtól a múltbeli jogsértésekért.

Krónika

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Ez is érdekelheti

Búcsúzott az ETO, a CFR és a DVSC is

Nem sikerült a bravúr a Konferencia Liga selejtezőjében szereplő magyar és román csapatoknak: a Debreceni VSC, az ETO FC és a Kolozsvári CFR is kiesett, így számukra véget ért a nemzetközi kupaszereplés.

Biztosan lesz magyar és román csapat is ősszel az európai kupákban

A Ferencvárosi TC döntetlent játszott a Górnik Zabrze otthonában, míg az Universitatea Craiova hátrányból fordítva nyert a Kuopio ellen, így mindkét együttes továbbjutott az Európa Liga selejtezőjének rájátszásába.

Nagy pofonba szaladt belé a Kolozsvári CFR, kikapott a Győr és a Loki is

Súlyos vereséget szenvedett hazai pályán a Kolozsvári CFR a Konferencia Liga selejtezőjének harmadik fordulójában. A magyar színeket képviselő Győr és a Debrecen is hátrányból várja a visszavágót.

Idegenben vezetett, a pihenő után visszavett az U Craiova az EL-selejtezőn

Döntetlennel zárult az Universitatea Craiova finnországi vendégjátéka az Európa Liga selejtezőjének harmadik fordulójában. A román bajnok vezetett a KuPS Kuopio otthonában, a továbbjutó a jövő heti visszavágón dől el.

Két FK-játékos kapott meghívót a válogatottba

Az FK Csíkszereda két labdarúgója is helyet kapott a romániai U19-es női válogatott keretében, amely augusztus 7. és 15. között edzőtáborozik és két felkészülési mérkőzést játszik Moldovával.

Corbu góljától hangos a román és a magyar sajtó, válogatott meghívót sürgetnek

Győztes gólt szerzett, a mérkőzés legjobbjának választották, teljesítményével pedig a román sportsajtó figyelmét is felkeltette Marius Corbu. Több szaklap szerint a Székelyföld Labdarúgó Akadémia neveltje már megérdemelné a román válogatott meghívóját.

Corbu bombagólja döntött, előnyből várja a visszavágót a Ferencváros

Egygólos előnyt szerzett a Ferencváros a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének harmadik fordulójában. A magyar bajnok szerdán este hazai pályán Marius Corbu kiváló találatával 1–0-ra legyőzte a lengyel Górnik Zabrze együttesét.

BL-, EL- és EKL-meccseket is vezetnek a romániai játékvezetők

Öt román játékvezetői brigád kapott megbízást az UEFA-tól a Bajnokok Ligája, az Európa Liga és a Konferencia Liga selejtezőinek harmadik fordulójára.

Öt pont hátrányból lett első – így élték meg győzteseink a Székely Sport tippversenyét

A végletekig kiélezett hajrá döntött a Székely Sport labdarúgó-világbajnoki tippversenyében: Csatlós Tibor az utolsó négy mérkőzésen ledolgozta ötpontos hátrányát, és megszerezte az első helyet.

A BL-selejtezőben kapott megbízást Kovács István

Újabb nemzetközi küldetést kapott Kovács István, a nagykárolyi bíró vezeti a Bodø/Glimt és az Union Saint-Gilloise közötti Bajnokok Ligája-selejtező visszavágóját.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!