Telt ház előtt lépett pályára a Puskás Arénában pénteken este a magyar nemzeti együttes, amely a találkozó előtt az utolsó helyen állt a csoportban, így nagy szüksége volt a pontszerzésre a nagy favorittal szemben.
A mérkőzés elejétől hatalmas mezőnyfölényben játszottak a hollandok, mégis a magyar csapat alakította ki az első gólszerzési lehetőséget, a 17. percben Szoboszlai szöglete után Sallai a kapufát találta el.
A vendégek klasszisjátékosai tehetetlenek voltak támadásban, mivel remekül tömörült a magyar védelem és lezárták a területeket előttük.
Aztán a 32. percben Szoboszlai labdát szerzett a középpályán, gyorsan végig vitték a támadást, Nagy Zsolt beadása után Sallai közelről a hálóba lőtt, ezzel meglepetésre a magyarok megszerezték a vezetést.
A szünet előtt Szoboszlai érthetetlen hibát követett el, szabálytalanul végezte el a kirúgást, így közvetett szabadrúgáshoz jutottak a hollandok, de Dibusz kivédte Gakpo lövését, így a szünetig nem változott az állás.
A folytatásban is egyből nyomás alá helyezték a magyar kaput a vendégek, a 60. percben nagy lehetőségük volt az egyenlítésre, azonban Reijnders elrontotta a befejezést. A próbálkozásaik továbbra sem vezettek eredményre, pedig Brobbey előtt is nagy helyzet adódott, tisztán fejelhetett, de nem tudta kapura irányítani a labdát.
Az utolsó bő tíz percre emberelőnybe került a magyar válogatott, miután a holland csapatkapitány, van Dijk rövid időn belül két sárga lapot kapott. Ennek ellenére mégis kiegyenlítettek, szabadrúgás után Dumfriesről lemaradtak a magyar védők, aki védhetetlenül fejelt a kapuba.
Az utolsó perceket támadásban töltötték a magyarok, azonban nem sikerült veszélyes helyzetig eljutniuk, így döntetlennel zárult az összecsapás.
Marco Rossi csapata közel volt ahhoz, hogy óriási meglepetést okozzon, de nem tudta kihúzni kapott gól nélkül. Mivel a hétfői ellenfél bosnyákok 2–1-re kikaptak otthon a németektől, az egymás elleni meccsük előtt a magyarok feljöttek a csoport harmadik helyére.
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!