Az FRF által összeállított rangsorban 2023-ban 124 klub szerepel, kilenccel több, mint egy évvel korábban. Az élen továbbra is a Konstancai Farul áll, akárcsak a második pozícióban a Székelyföld Labdarúgó Akadémiát működtető FK Csíkszereda, míg a harmadik helyre feljött a Kolozsvári U. A legjobb öt közé lépett előre a Sepsi OSK, amelynek akadémiája a tavaly még a 13. helyen volt.
„Az, hogy éveken keresztül a második, harmadik legyél, az elég nehezen fenntartható helyezés. Ezelőtt tíz évvel, amikor az Székelyföld Labdarúgó Akadémia elindult, rajtunk kívül egy komoly központ volt az országban, az akkoriban Viitorul Konstancának nevezett Hagi Akadémia.
Hozzátenném a rangsorhoz, hogy szerintem egy akadémia igazi fokmérője az, hogy az ott végzett gyermekek futballoznak-e tovább 19 éves koruktól, és ha igen, milyen szinten teszik azt. Ha így nézzük a történetet, lehet, hogy ez a rangsor kicsikét csalóka” – mondta el a frissen megjelent osztályozásról a Székely Sport megkeresésére Szondy Zoltán, a Székelyföld Labdarúgó Akadémia és az FK Csíkszereda elnöke.
A múlt héten költségvetési támogatást ígért Marcel Ciolacu román miniszterelnök az utánpótlást nevelő állami és magán labdarúgó-akadémiáknak, a finanszírozást lehetővé tevő memorandumot csütörtöki ülésén fogadta el a kormány. Ez elviekben lehetővé teszi, hogy a Román Labdarúgó-szövetség által készített rangsorolás alapján a költségvetésből megduplázzák azokat az összegeket, amelyeket az FRF vagy a klubok utánpótlás-nevelésre költenek. Az egyetlen feltétel, hogy a támogatás a gyerekek és ifjúsági játékosok felkészítését célozza.
Mindez azt jelenti, hogy többek között a Csíkszeredában működő Székelyföld Labdarúgó Akadémia és a Sepsi OSK is részesülhet román állami támogatásban – írja a Krónika.
Ciolacu nyilatkozatával kapcsolatosan Szondy hangsúlyozta, hogy ezt óvatosan kell kezelni. „Ehhez a nyilatkozathoz amikor hozzácsatolnak egy ütemtervet, egy költségvetést, egy feltételrendszert, hogy ki mit kell ezért csináljon, mennyi az annyi, akkor lehet róla konkrétan beszélni. Jó szöveg, jól hangzott. Velünk, mint akadémia, konzultáltak ezzel kapcsolatban. A jelenlegi kormány részéről tételesen van egy komoly szándék, hogy a futballt, mint jelenséget, kiemelten kezeljék. De a szándéktól a megvalósításig hosszú az út” – zárta a beszélgetést a Székelyföld Labdarúgó Akadémia elnöke.
Valentin Suciu, a Sepsi OSK Akadémia szakmai igazgatója szerint a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK ötödik helye a romániai akadémiák rangsorában az elmúlt évekhez képest mindenképpen előrelépést jelent. Jó úton járnak, de a szakember szerint nem szabad megállni, tovább kell dolgozni, fejlődni minden téren.
„A mi esetünkben minden kritérium sokat nyomott a latba a rangsor elkészítésekor, számítottak az eredmények, az infrastruktúra, a második csapatunk eredményei, lehet sorolni. Amióta Storck-mester (Bernd Storck – szerk. megj.) a klubhoz jött, sokkal több saját nevelésű játékosunk mutatkozhatott be a felnőttek között, és ez is tolt előre a rangsorban.
Nagyon jó lenne, ha évente egy-két fiatalt tudnánk adni az élvonalbeli felnőtt gárdának, ez azt is jelentené, hogy egyúttal kineveltünk több másod- és harmadosztályú játékost is. Szakmai szempontból fontos, hogy ne csak papíron legyünk az akadémiai rangsorban az élen, hanem a kinevelt játékosaink bizonyítsanak a felnőttek között.
Számított a rangsorok elkészítésénél az is, hogy jól szerepelt a női csapatunk, feljutott a másodosztályba. Folytatjuk a munkát, minden korcsoportban indulunk a következő bajnokságokban, a Elit Ligában az U13-tól egészen az U18-as korosztályig mindenütt jelen leszünk” – nyilatkozta Valentin Suciu.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!