Szombaton délután a labdarúgó 3. Liga alapszakaszának második fordulójában a Székelyudvarhelyi FC a CSM Vaslui otthonában lépett pályára. Mindkét gárda magabiztos győzelmet aratott az idénynyitón, a hazaiak keretében a legismertebb név a a 38-szoros román válogatott Dragoș Grigore volt.
A meccs nem kezdődött jól a Demény Norbert által irányított vendégcsapatnak, egy lekésett belépőt követően büntetőhöz juttatták az ellenfelet, amelyet értékesítettek, a 4. percben így 1–0 volt állás.
Jobbára a Vaslui irányított, de a 16. percben egy udvarhelyi támadásnál Simóhoz pattant egy kivágott labda, aki 18 méterről küldte rá, a felső kapufáról a játékszer a hálóban pihent meg (1–1).
A szünetig csordogált a játék, apróbb helyzetei voltak a házigazdáknak, akik a második felvonás elejét megnyomták, Albertnek két nagy védést kellett bemutatnia.
Gólt az SZFC ért el, ugyancsak Simó révén, ezúttal távolabbról, 22 méterről lőtte rá, a kapus tehetetlen volt, így megfordította az állást, 2–1-re vezetett a vendégcsapat.
Simó és Fülöp közel volt, hogy a harmadik találatot is megszerezze.
Jól állta a sarat a székelyudvarhelyi együttes, már nagyon úgy tűnt, hogy hazahozza a pontokat. A 85. percben aztán mégis egyenlített az ellenfele, egy beadást a védő a tisztázás helyett a saját kapujába juttatott.
A hosszabbítás perceiben a hazaiak rohamoztak, a legutolsó támadásnál egy, a tizenhatosról leadott lövés épp elkerülte a kaput.
Összességében igazságos döntetlen született.
CSM Vaslui–Székelyudvarhelyi FC 2–2 (1–1).
A vendégek gólszerzője: Simó Csongor 2.
SZFC: Albert – Kovács, Gergely, Szőke, Bujdosó – Savin, Bálint, Jakab Simó – Fülöp, Balogh. Csereként pályára lépett: Karándi, Kálmán és Lázár.
| 2025. 09. 05. 17:00 | Jászvásári USV Jászvásári USV | Bákói FC II. Bákói FC II. | 3-2 |
| 2025. 09. 05. 17:00 | Bákói Aerostar Aerostar | CSM Adjud Adjud | 1-0 |
| 2025. 09. 06. 17:00 | Viitorul Onești Viitorul Onești | Șoimii Gura Humorului Gura Humorului | 0-2 |
| 2025. 09. 05. 17:00 | CSM Vaslui CSM Vaslui | Székelyudvarhelyi FC SZFC | 2-2 |
| 2025. 09. 05. 17:00 | Cetatea Suceava Cetatea Suceava | Bucovina Rădăuți Rădăuți | 3-2 |
| 2025. 09. 05. 17:00 | Gyergyószentmiklósi VSK Gyergyói VSK | Știința Miroslava Miroslava | 2-0 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Șoimii Gura Humorului Gura Humorului | 2 | 2 | 0 | 0 | 9-1 | 6 |
2 | Székelyudvarhelyi FC SZFC | 2 | 1 | 1 | 0 | 6-2 | 4 |
3 | CSM Vaslui CSM Vaslui | 2 | 1 | 1 | 0 | 4-2 | 4 |
4 | Jászvásári USV Jászvásári USV | 2 | 1 | 1 | 0 | 5-4 | 4 |
5 | Bákói Aerostar Aerostar | 2 | 1 | 1 | 0 | 3-2 | 4 |
6 | Cetatea Suceava Cetatea Suceava | 2 | 1 | 0 | 1 | 3-3 | 3 |
7 | Știința Miroslava Miroslava | 2 | 1 | 0 | 1 | 1-2 | 3 |
8 | Gyergyószentmiklósi VSK Gyergyói VSK | 2 | 1 | 0 | 1 | 3-7 | 3 |
9 | CSM Adjud Adjud | 2 | 0 | 1 | 1 | 1-2 | 1 |
10 | Viitorul Onești Viitorul Onești | 2 | 0 | 1 | 1 | 1-3 | 1 |
11 | Bucovina Rădăuți Rădăuți | 2 | 0 | 0 | 2 | 2-5 | 0 |
12 | Bákói FC II. Bákói FC II. | 2 | 0 | 0 | 2 | 2-7 | 0 |
Ritkán látott gólfesztivált rendezett az FK Csíkszereda női ifjúsági csapata: a klub 53 találatot számolt a Dinamo ellen, hivatalosan azonban 50–0 került a jegyzőkönyvbe. Az előbbi eredmény mindössze négy góllal marad el a Guinness női rekordjától.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Románia közel 280 000 fős lakosságnövekedést könyvelhetett el a bevándorlóknak köszönhetően a 2022 és 2025 közötti időszakban – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány projektjeként működő Monitorul Social hivatalos statisztikákon alapuló adataiból.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!