Az Andrea Pirlo vezette Juventus úgy nyert három góllal a nézők előtt megrendezett szerda esti mérkőzésen, hogy egyáltalán nem nyújtott kiemelkedő teljesítményt.
A vendégek Alvaro Morata góljával vezettek a szünetben, majd a spanyol csatár duplázni tudott a második játékrész elején.
A Morata helyett becserélt Paulo Dybala két nagy egyéni hibát kihasználva szerzett újabb két gólt, bár az utóbbit Lasha Dvali öngóljának írták hivatalosan.
A végén Franck Boli szépített, az előző fordulóban a Dinamo Kijev ellen is betaláló elefántcsontparti csatár ezúttal is a 90. percben volt eredményes.
Az erőviszonyoknak megfelelően Cristiano Ronaldóék nagyon könnyedén győztek Budapesten, a zöld-fehérek esélyük sem volt a pontszerzésre.
A csoport másik mérkőzésén az FC Barcelona 2–1-re nyert hazai pályán az ukrán ezüstérmes ellen. A katalánok a maximális kilenc ponttal vezetik a négyest, a Dinamo Kijev és az FTC egyaránt öt egységgel van lemaradva a második Juventustól.
Szerhij Rebrov együttese legközelebbi BL-mérkőzését november 24-én, Torinóban játssza, míg ugyanezen a játéknapon Mircea Lucescu gárdája a Barcát fogadja.
UEFA Bajnokok Ligája, G csoport, 3. forduló:
Ferencváros–Juventus (olasz) 1–4 (0–1)
Puskás Aréna, vezette: Orel Grinfeld (izraeli)
Gólszerzők: Boli (90.), illetve Morata (7., 60.), Dybala (73.), Dvali (81., öngól)
Ferencváros: Dibusz – Lovrencsics, Dvali, Blazic, Botka (Heister, 68.) – Sigér, Somalia, Haratyin – Zubkov (Uzuni, 81.), Isael (Boli, 74.), Tokmac Nguen (Mak, 74.). Edző: Szerhij Rebrov.
Juventus: Szczesny – Chiellini, Bonucci, Danilo – Cuadrado (Frabotta, 76.), Arthur (Bentancur, a szünetben), Ramsey (McKennie, 53.), Rabiot, Chiesa (Bernardeschi, 76.) – Morata (Dybala, 68.), C. Ronaldo. Edző: Andrea Pirlo.
FC Barcelona–Dinamo Kijev 2–1 (1–0)
Gólszerzők: Messi (5., büntetőből), Pique (65.), ill. Cihankov (75.)
Meglepő eredmények, sok kiállítás és befújt tizenegyes jellemezte a szerdai játéknapot.
Gulácsi Péter, a magyar válogatott első számú kapusa büntetőt védett a PSG-nek a „tavalyi” elődöntős vereségért visszavágó Lipcsében.
Gulácsi az argentin Ángel di Maria 16. percben elvégzett 11-esénél érezte kiválóan, hogy merre kell ugrania.
Ugyanebben a négyesben az eddig hibátlan Manchester United kikapott Isztambulban a Basaksehirtől.
A Borrusia Dortmund könnyedén nyert a Club Brugge vendégeként, míg a Lazio csak egy pontot szerzett Szentpéterváron.
Az E-négyesben a Chelseanek nem okozott gondot a Rennes, a Sevilla pedig kétgólos hátrányból fordítva, a második félidőt végig emberhátrányban játszva harcolta ki a győzelmet a Krasznodarral szemben.
E-csoport:
Chelsea–Rennes 3–0 (2–0)
Gól: Werner (10., 41., mindkettőt büntetőből), Abraham (50.)
Kiállítva: Dalbert (40., a vendégektől)
Sevilla–Krasznodar 3–2 (1–2)
Gól: Rakitic (42.), en-Nesziri (69., 72.), ill. Szulejmanov (17.), Berg (21., büntetőből)
Kiállítva: Navas (45+5., a hazaiaktól)
F-csoport:
Zenit–SS Lazio 1–1 (1–0)
Gól: Erokin (32.), ill. Caicedo (82.)
Club Brugge–Borussia Dortmund 0–3 (0–3)
Gól: T. Hazard (14.), Haaland (18., 32.)
H-csoport:
Istanbul Basaksehir–Manchester United 2–1 (2–1)
Gól: Ba (13.), Visca (40.), ill. Martial (43.)
RB Leipzig–Paris Saint-Germain 2–1 (1–1)
Gól: Nkunku (42.), Forsberg (57., büntetőből), ill. Di Maria (6.)
Kiállítva: Gueye (69.), Kimpembe (90+5.)
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!