Hirdetés

Sepsi OSK: minden adott az idei első győzelemhez a századik élvonalbeli mérkőzésen

Győzelmet ünnepelnének a találkozó végén a sepsiszentgyörgyi játékosok. Archív
Fotó: Pinti Attila

2020. február 08., 12:33

Idei első hazai mérkőzésére készül a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, amely a labdarúgó 1. Liga 24. fordulójában a Jászvásári Politehnica együttesét fogadja. A találkozó sporttörténelmi pillanatnak is számít, hiszen a szentgyörgyiek századik alkalommal lépnek pályára a hazai élvonalban.

2020. február 08., 12:33

A háromszékiek eddigi mérlege az első osztályban 27 győzelem, 29 döntetlen és 43 vereség, ezen javíthatnak vasárnap délután a Jászvásár elleni mérkőzésen. Erre minden esélyük megvan a piros-fehéreknek, akik

a hazai pálya előnye mellett a vendégek gyenge formáját is kihasználhatják.

A moldvai együttes ugyanis tíz mérkőzés óta nyeretlen a bajnokságban, legutóbbi öt meccsét pedig elveszítette, és jelenleg a 12. helyről várja a folytatást.

Leo Grozavu vezetőedző azonban óvatosan fogalmazott, amikor kiemelte, hogy ellenfelük a téli átigazolási időszakban jó képességű játékosokat igazolt, a jászvásári csapatot pedig az a Mircea Rednic irányítja, akit nem kell bemutatni a sportág ismerőinek. A szakember azonban úgy vélekedett, felkészültek az összecsapásra, és mivel

hadrendbe állíthatók azok a játékosok is, akik kénytelenek voltak kihagyni a Hermannstadt elleni mérkőzést, minden adott ahhoz, hogy megszerezzék idei első győzelmüket.

Leo Grozavu •  Fotó: Sánta Imre Galéria

Leo Grozavu
Fotó: Sánta Imre

„Idén először léphetünk pályára hazai környezetben, de tudjuk, hogy nehéz meccsre kell számítanunk. A Poli ugyanis aktívnak bizonyult az átigazolások terén, minőségi labdarúgókat szerződtetett, és

Mircea Rednic személyében olyan tapasztalt edző ül a kispadjukon, akit hazai szinten senkinek nem kell bemutatni.

Mi azonban mindezeket figyelembe véve készülünk, és meg akarjuk szerezni idei első győzelmünket. Ez megtörténhetett volna már Nagyszebenben, ha kissé figyelmesebbek vagyunk, sajnos két pontot otthagytunk. De ez már a múlté, most arra kell összpontosítanunk, hogy gyarapítsuk a pontjaink számát, és nyugodtabban várjuk a rájátszást, mert a kiesés elkerülése érdekében nagy lesz a küzdelem.

Visszatérnek azok a játékosaink is, akik az előző mérkőzésünkön hiányoztak, így vasárnap a legjobb kezdő tizenegyet küldhetem pályára”

– nyilatkozta Leo Grozavu, a Sepsi OSK vezetőedzője.

Hirdetés

Úgy tűnik, megtalálta góllövő cipőjét Pavol Safranko, a háromszékiek csatára, aki a Hermannstadt ellen kétszer is betalált az ellenfél kapujába, és akitől a szurkolók hasonló folytatást várnak. A szlovák idegenlégiós szerint egész héten a legtöbbet beleadva készültek az edzéseken, de fontos lesz vasárnap is megfelelő hozzáállással pályára lépniük, ha meg akarják nyerni a Jászvásár elleni összecsapást.

Pavol Safranko •  Fotó: Sánta Imre Galéria

Pavol Safranko
Fotó: Sánta Imre

Facebook-bejegyzésben tett közzé felhívást a szurkolók felé Diószegi László, a háromszéki klub elnöke, aki arra kéri a szentgyörgyi és környékbeli focikedvelőket, hogy a Sepsi OSK századik élvonalbeli mérkőzése alkalmával töltsék meg a lelátókat, és segítsék győzelemre a csapatot.

Vasárnap mérföldkőhöz érkezünk a csapat életében, hiszen a századik első osztályos mérkőzés következik számunkra. Ha azt nézzük, hogy négy évvel ezelőtt még gondolni sem mertük volna, hogy valaha első ligás mérkőzést láthatunk a szemerjai stadionban, akkor ez egy csoda, és nem is kicsi.

Sok örömet szerzett a csapat a szurkolóknak, és még nincs vége. Ezért arra kérlek benneteket, gyertek, töltsük meg a stadiont vasárnap, legyen telt ház ezen a szép ünnepen. Köszönöm nektek!” – fogalmazott Diószegi László klubelnök.

A vasárnap 14.30-kor kezdődő Sepsi OSK–Jászvásári Poli találkozót a Digi Sport 1, a Telekom Sport 1 és a Look Sport televíziós csatornák élőben közvetítik.

Labdarúgó 1. Liga, 2019–2020-as szezon, alapszakasz, 24. forduló
2020. 02. 07., 20:30 Astra Giurgiu Chindia Târgoviște 1–2
2020. 02. 08., 20:00 Medgyesi Gaz Metan Kolozsvári CFR 0–0
2020. 02. 09., 14:30 Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Jászvásári Poli 1–0
2020. 02. 09., 17:00 FC Voluntari Bukaresti Dinamo 2–1
2020. 02. 09., 20:00 FC Viitorul Universitatea Craiova 1–2
2020. 02. 10., 17:30 FC Botoșani Nagyszebeni Hermannstadt 2–1
2020. 02. 10., 20:00 FCSB Academica Clinceni 0–0

Labdarúgó 1. Liga, 2019–2020-as szezon, alapszakasz
M GY D V GK P
1. Kolozsvári CFR 26 15 7 4 51–16 52
2. Universitatea Craiova 26 14 4 8 41–28 46
3. FC Botoșani 26 12 9 5 36–30 45
4. FCSB 26 13 5 8 37–29 44
5. Medgyesi Gaz Metan 26 12 7 7 34–30 43
6. Astra Giurgiu* 26 13 6 7 38–29 42
7. FC Viitorul 26 11 7 8 44–29 40
8. Bukaresti Dinamo 26 10 4 12 37–41 34
9. Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 26 7 12 7 30–26 33
10. Chindia Târgoviște 26 6 7 13 29–47 25
11. Nagyszebeni Hermannstadt 26 5 10 11 26–44 25
12. Jászvásári Poli 26 5 7 14 26–40 22
13. Academica Clinceni 26 4 10 12 30–47 22
14. FC Voluntari 26 5 5 16 22–45 20
*Astra Giurgiu büntetve 3 ponttal

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megváltoztatta a szabályzatot a szövetség, még egy évig otthon játszhat az FK Csíkszereda

Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.

A csapatkapitány góljával győzte le a koszovói bajnokot a Sepsi OSK

Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.

Székelyhon

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról

Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.

`
Krónika

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Krónika

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Főtér

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Ez is érdekelheti

Haaland döntötte el a végén, Norvégia jutott a legjobb 16 közé

Sokáig úgy tűnt, hogy hosszabbításra lesz szükség az Elefántcsontpart–Norvégia mérkőzésen, ám Erling Haaland a hajrában megszerezte a győztes gólt, így a skandinávok első európai csapatként bejutottak a labdarúgó-világbajnokság legjobb 16 csapata közé.

Volt csapatával lemaradt a feljutásról, mégis a 2. Ligában folytatja Fülöp Loránd

Alig egy szezon után távozott a labdarúgó 3. Ligában szereplő Șoimii Gura Humorului csapatától Fülöp Loránd, aki a sikertelen osztályozó után klubot váltott, és a megyei vetélytárs Cetatea Suceavához igazolt, amely feljutott a másodosztályba.

Simább továbbjutások mellett egy hosszabbítást is jósol a székelyudvarhelyi színész

A portugálokkal tart, a norvégokban látja a focivébé meglepetéscsapatát. Ezúttal Jakab Tamást, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház színészét kérte fel a Székely Sport, hogy tippelje meg a soron következő meccsek kimenetelét.

Megismertük az első forduló programját, egymás után játszik a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda

A Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) nyilvánosságra hozta a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényének első fordulós programját. A két székelyföldi együttes, a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda egyaránt hétfőn lép pályára.

A ráadásban mentette meg magát Marokkó, majd kiejtette Hollandiát

Marokkó ott folytatja, ahol négy éve abbahagyta Katarban: továbbírja a történelmet. Az afrikai együttes a tizenhatoddöntőben Hollandia ellen egyenlített a hosszabbításban, majd tizenegyespárbajban búcsúztatta az európaiakat.

Meglepetés a javából, máris búcsúztak a németek a vébén

Hatalmas meglepetésre Paraguay büntetőpárbajban legyőzte Németországot a labdarúgó-világbajnokság hétfő éjféli tizenhatoddöntőjében.

A legvégén jött a slusszpoén, a brazilok kiejtették a japánokat

Az első félidőt követően még hátrányban volt Brazília, de parádés második félidei játékával és a hosszabbításban szerzett góllal végül Japán fölé kerekedett, és bejutott a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőjébe.

Megváltoztatta a szabályzatot a szövetség, még egy évig otthon játszhat az FK Csíkszereda

Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.

A csapatkapitány góljával győzte le a koszovói bajnokot a Sepsi OSK

Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.

Fordulatos csatában az újonc nyerte a Román Kupát Kovászna megyében

Kupadiadallal koronázta meg első szezonját a mezőnyben abszolút újoncnak számító Zágonbárkány, amely Szentkatolnát felülmúlva megnyerte a labdarúgó Román Kupa Kovászna megyei döntőjét, és készülhet a regionális szakaszra.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!