Hirdetés

Sepsi OSK: két hazai meccsre is belépőt lehet venni

Érdemes lesz időben beszerezni a jegyeket. Minden bizonnyal most is kelendők lesznek a belépők. Archív
Fotó: Sánta Imre

2018. május 09., 12:29

Zsúfolt programja lesz a következő hetekben a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK-nak. A labdarúgó 1. Liga alsóházi rájátszásában másfél héten belül négy meccset játszanak a háromszékiek. Legközelebb szombaton kora délután lépnek pályára az FC Voluntari vendégeként.

2018. május 09., 12:29

Közzétették a következő fordulók teljes programját. Eszerint a Sepsi OSK másfél héten belül négy mérkőzést is játszik: szombaton 13 órakor a FC Voluntari vendégeként lép pályára, kedden 18.30-kor a Temesvári Polit fogadja, május 18-án, pénteken 18 órakor pedig a Bukaresti Juventust látja vendégül.

A Kovászna megyei együttes felhívja a szurkolók figyelmét, hogy a hazai meccsekre már pénteken elkezdik a jegyértékesítést.

„A Temesvári Poli ellen május 15-én, majd három nappal később, május 18-án a bukaresti Juventus ellen, hazai pályán lép pályára a Sepsi OSK. Mindkét mérkőzésre pénteken, május 11-én kezdődik a jegyértékesítés. Belépőjegyek válthatók elővételben pénteken és hétfőn a sepsiszentgyörgyi stadion jegypénztáránál, valamint a Sepsi OSK székhelyének a bejárata mellett található jegyirodában 10–13 óra és 15–17 óra között. Ugyanakkor belépőket online jegyrendszeren keresztül is lehet majd vásárolni, a www.bilete.ro honlapon. Egy fő legfeljebb 8 darab belépőt vásárolhat!” – olvasható a klub közleményében.

Hirdetés

Ugyanakkor azt is megtudtuk, hogy a jegyárak változatlanok: 30 lej a standard, 40 lej a fedett ülőhelyre.

Labdarúgás, 1. Liga, rájátszás, a hátralévő meccsek programja:

Felsőház

9. forduló:
FC Viitorul–Jászvásári Poli – péntek, 21.45
Astra Giurgiu–Kolozsvári CFR – vasárnap, 21.30
CSU Craiova–FCSB – hétfő, 20.45

10. forduló:
Jászvásári Poli–CSU Craiova – május 18., péntek, 20.45
FCSB–Astra Giurgiu – május 20., vasárnap, 20.45
Kolozsvári CFR–FC Viitorul – május 20., vasárnap, 20.45

Alsóház

9. forduló:
Temesvári Poli–Bukaresti Juventus – péntek, 17 óra
FC Voluntari–Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK – szombat, 13 óra
Bukaresti Dinamo–FC Botoșani – szombat, 21.30
Concordia Chiajna–Medgyesi Gaz Metan – vasárnap, 13 óra

10. forduló:
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK–Temesvári Poli – május 15., kedd, 18.30
Bukaresti Juventus–Bukaresti Dinamo – május 15., kedd, 21 óra
FC Botoșani–Concordia Chiajna – május 16., szerda, 18.30
Medgyesi Gaz Metan–FC Voluntari – május 17., csütörtök, 20.45

11. forduló:
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK–Bukaresti Juventus – május 18., péntek, 18 óra
Concordia Chiajna–Bukaresti Dinamo – május 19., szombat, 21.45
FC Voluntari–FC Botoșani – május 20., vasárnap, 17 óra
Temesvári Poli–Medgyesi Gaz Metan – május 21., hétfő, 21.45

12. forduló:
Bukaresti Juventus–Concordia Chiajna – május 22., kedd, 20.45
Bukaresti Dinamo–FC Voluntari – május 23., szerda, 20.45
Medgyesi Gaz Metan–Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK – május 24., csütörtök, 18.30
FC Botoșani–Temesvári Poli – május 24., csütörtök, 21 óra

13. forduló (még nincs pontos időpont):
Medgyesi Gaz Metan–Bukaresti Juventus – május 27., vasárnap
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK–FC Botoșani – május 27., vasárnap
Temesvári Poli–Bukaresti Dinamo – május 27., vasárnap
FC Voluntari–Concordia Chiajna – május 27., vasárnap

14. forduló (még nincs pontos időpont):
Bukaresti Juventus–FC Voluntari – június 2., vasárnap
Concordia Chiajna–Temesvári Poli – június 2., vasárnap
Bukaresti Dinamo–Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK – június 2., vasárnap
FC Botoșani–Medgyesi Gaz Metan – június 2., vasárnap

Ranglista:
1. Kolozsvári CFR 44 pont
2. FCSB 43
3. Craiova 35
4. Astra Giurgiu 33
5. Viitorul 32
6. Jászvásár 24
...
7. Dinamo 38
8. Botoșani 32
9. Voluntari 24
10. Sepsi OSK 23
11. Chiajna 22
12. Medgyes 21
13. Temesvár 19
14. Juventus 16

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megharapta a bírót, eltiltották a hokist az Erste Ligában (videóval)

Négy mérkőzésre szóló eltiltással sújtotta a jégkorong Erste Liga fegyelmi testülete a Budapest Jégkorong Akadémia HC egyik játékosát, miután súlyos sportszerűtlenség történt a Gyergyói Hoki Klub elleni bajnokin.

Elveszítheti alapembereit a Kolozsvári CFR

Komoly összegeket ajánlottak külföldi klubok a Kolozsvári CFR két koszovói meghatározó játékosáért cserébe, akik nagy eséllyel elhagyják Daniel Pancu csapatát.

Székelyhon

Székelyföldön ismerős világutazó házába csapódott be egy BMW karácsony első napján

Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.

`
Krónika

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt

Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.

Krónika

Hatvanezer dollár a cipőkben: karácsonykor bukott le két ukrán nő a román határon

Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.

Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

Ez is érdekelheti

Kovács István lecsúszott a dobogóról, francia kollégája végzett az élen

A futballstatisztikákkal foglalkozó nemzetközi szervezet, az IFFHS Kovács Istvánt a 2025-ös év negyedik legjobb játékvezetőjének választotta meg.

A statisztikák árulkodnak – hol vannak az FK Csíkszereda gyenge pontjai?

Lezárult az idei naptári év a labdarúgó Szuperligában: az Universitatea Craiova az élen tölti a téli szünetet, mögötte a Rapid és az FC Botoșani sorakozik. Az őszi idény végén megnéztük, mely mutatók rajzolták át legélesebben az élvonal erőviszonyait.

Szeitl Szilvia: a nők érzelmileg mélyebben élik meg a helyzeteket

A labdarúgó női Szuperliga alapszakaszának lejártával Szeitl Szilviával, az FK Csíkszereda vezetőedzőjével az itteni munkáról, a csapatról és az elmúlt hónapok tapasztalatairól beszélgettünk.

Az FK Csíkszereda élvonalba jutása lehet az Év sportpillanata

Zajlik a szavazás a január 12-én Budapesten megrendezendő Nemzeti Sport Gála legjobbjaira. Az Év magyar sportpillanata lehet az FK Csíkszereda férfi labdarúgócsapatának feljutása a román élvonalba.

A magyarok visszacsúsztak, a románok maradtak a helyükön a FIFA-világranglistán

A magyar válogatott négy helyet visszacsúszva a 41. pozíciót foglalja el a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján, amelyen a romániai együttes változatlanul a 47. helyen áll.

Beteltek a helyek, elmarad a címvédés az Udvarhelyi körzeti teremtornán

Összejött a maximális létszám: 16 együttes jelentkezését fogadták el, ők versengenek a trófeáért. Az biztos, hogy a bajnok nem védheti meg címét.

Elveszítheti alapembereit a Kolozsvári CFR

Komoly összegeket ajánlottak külföldi klubok a Kolozsvári CFR két koszovói meghatározó játékosáért cserébe, akik nagy eséllyel elhagyják Daniel Pancu csapatát.

Továbbpasszolják a focimeccsek egy részét, megosztott vb-közvetítés jöhet Romániában

A 2026-os labdarúgó-világbajnokság több szempontból is történelmi lesz: először rendezik meg 48 válogatott részvételével, 38 napon keresztül összesen 104 mérkőzéssel. Ez komoly médiapiaci kihívásokat tartogat, két tévétársaságnál nézhetjük a párharcokat.

Durva döntéseket kell hoznunk – Ilyés Róbert kifakadt a megalázó vereség után

Csúfos kudarccal zárta az évet az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperligában, öt gólt kapott az Universitatea Craiovától. A mérkőzés utáni nyilatkozatában Ilyés Róbert vezetőedző nem kertelt és komoly változásokat helyezett kilátásba.

Átjáróház volt az FK Csíkszereda védelme, csúfos kudarccal zárták az évet (videóval)

Megsemmisítő vereséget szenvedett az FK Csíkszereda, hétfőn este 5–0-ra veszített az Universitatea Craiova otthonában a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 21. fordulójában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!