Hazai pályán kezdte szereplését csütörtökön este a harmadik számú európai kupasorozatban a kolozsvári gárda, amelynek akadozott a játéka az első félidőben. A vendégek veszélyesebbek voltak a kapura, az első lehetőségüknél a 18. percben Savának kellett mentenie. Kevéssel ezután viszont a kolozsváriak is eljutottak helyzetig, Tachtsidis befejezése azonban pontatlan volt. Aztán a 35. percben eltalálták a kaput, de Muhar lövése erőtlennek bizonyult, a szünet előtt pedig Bîrligea a kapu torkában lemaradt Tachtsidis beadásáról.
A fordulás után hamar előnyhöz juthatott volna a CFR, ismét Bîrligea kapott remek labdát a leshatáron, de csúnyán mellé lőtt. Ebben a játékrészben határozottabb volt és többet próbálkozott támadásban Dan Petrescu csapata, de hiába a mezőnyfölény, újabb helyezeteket csak a hosszabbításban tudott kialakítani, amikor Mogoș fejesét kitornászta a vendégek kapusa, Păun pedig kihagyta a ziccerét.
Betalálni nem sikerült, maradt a gól nélküli döntetlen, így idegenben kell kiharcolják a továbbjutást, a visszavágót jövő héten csütörtökön semleges helyszínen, Magyarországon, a gyirmóti stadionban rendezik.
Labdarúgó Konferencia Liga, 2. selejtezőkör, odavágó:
Kolozsvári CFR–Neman Grodno 0–0.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!