Hirdetés

Semmi nem dőlt el a Magyar Kupa elődöntőjében

Kiegyenlített küzdelem, igazságos döntetlen Mezőkövesden
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

2020. május 23., 23:45

Mindkét mérkőzés döntetlennel végződött a labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjének első fordulójában. Legközelebb a címvédő MOL Fehérvár áll a döntőhöz, idegenben szerzett góljának köszönhetően.

2020. május 23., 23:45

Szombaton a magyar futball előbb szép gólokkal és egy kicsit sem meglepő ferencvárosi győzelemmel tért vissza. Ezt követte két kupamérkőzés, amelyeket az Üllői úti bajnokihoz hasonlóan zárt kapuk mögött, szigorú óvintézkedéseket alkalmazva rendeztek.

Kapcsolódó

Hirdetés

Az elődöntő első meccsén a címvédő Fehérvár az NB I idei meglepetéscsapatához, Mezőkövesdre látogatott. A vendégek Pátkai Máté fejesgóljával – amelynél a konstancai Viitorulnál megfordult Lyes Houri szolgáltatta az asszisztot – sokáig vezettek, de nem tudták megőrizni az előnyt. A hajrában a kövesdiek kiegyenlítettek, Pekár László jól elvégzett szögletére Róbert Pillár érkezett a hatosban.

A fehérváriak idegenbeli góljukkal jobb helyzetből várhatják a visszavágót, a párharc azonban még nincs lefutva.

A továbbjutás a másik ágon is nyitott az MTK és a Honvéd között, miután a budapesti csapatok gól nélküli döntetlent játszottak az Új Hidegkuti Nándor Stadionban. Az MTK nemrégiben a lezárt NB II első helyzetettjeként feljutott az élvonalba, így a házigazda kék-fehérek jó hangulatban várhatták a szombat esti összecsapást.

A fővárosi együttesek közti osztálykülönbség nem ütközött ki, sőt, az MTK játékosai sokkal veszélyesebben futballoztak az első félidőben, gólt viszont nem tudtak szerezni. A kispestiek csak a második félidőben tértek magukhoz, de csak kapufáig jutottak, majd a végjátékban George Ikenne hagyott ki egy óriási helyzetet, ugyanakkor a hazaiak is eltaláltak a kapufát.

A visszavágókat május 26-án, kedden tartják, a székesfehérvári MOL -, illetve a Puskás Arénában, ahol korábban még nem rendeztek tétmérkőzést.

Prosser és Karnickij is végig pályán volt

Apró érdekesség, hogy a szombati Magyar Kupa-találkozókon a Sepsi OSK két korábbi játékosa, a fehérorosz Aliakszandr Karnickij, illetve Prosser Dániel is végig pályán volt a Mezőkövesd, valamint az MTK csapatában. A háromszéki piros-fehéreknél egy szezont kölcsönben töltő Adrian Rust nem nevezték a meccskeretbe a Fehérvárnál.

Labdarúgó Magyar Kupa, elődöntő – odavágók

Mezőkövesd Zsóry FC–MOL Fehérvár FC 1–1 (0–1)
Mezőkövesdi Városi Stadion, zárt kapuk mögött
Vezette: Farkas Á.
Gólszerzők: Pillár (80.), illetve Pátkai (12.)
Mezőkövesd: Szappanos – Farkas D., Karnickij, Pillár, Vadnai – Cseri (Vajda, 81.), Neszterov, Berecz Zs., Besirovic (Pekár, 62.) – Zivzivadze (Takács T., 92.), Jurina (Nagy D., 62.). Vezetőedző: Kuttor Attila.
Fehérvár: Kovácsik – Fiola, Muszliu, Vinícius, Stopira – Pátkai, Houri (Elek, 92.) – Bamgboye (Nego, 69.), Kovács (Hodzic, 77.), Petrjak (Nikolov, 77.) – Nikolics (Futács, 92.). Vezetőedző: Joan Carrillo.
MTK Budapest (NB II)-Budapest Honvéd 0–0
Új Hidegkuti Nándor Stadion, zárt kapuk mögött
Vezette.: Erdős
MTK: Varga B. – Fülöp N., Katona M., Varju, Pintér Á. – Mezei (Bognár I., 69.), Palincsár, Cseke – Lencse (Bíró, 69.), Schön (Gera, 69.), Prosser. Vezetőedző: Michael Boris.
Honvéd: Tujvel – Mezgrani, Lovric, Niba, Uzoma – Nagy G., Hidi – Gazdag (Ugrai, 76.), Lanzafame (Kesztyűs, 90.), Moutari (Kukoc, 76.) – George. Vezetőedző: Pisont István.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Elég volt a botladozásból, győzelemmel menne szünetre a Sepsi OSK

Az elmúlt öt forduló alapján a Szuperliga két leggyengébb formában lévő együttese találkozik vasárnap Sepsiszentgyörgyön. Az OSK két pontot szerzett ebben az időszakban, az FC Voluntari egyet sem, így mindkét csapatnak égetően szüksége lenne a sikerre.

Az újonc Corvinul megviccelte az FCSB-t

Nagy meglepetés született a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában: az élvonalba újoncként feljutó Vajdahunyadi Corvinul 1–0-ra győzte le az FCSB-t Bukarestben. A vendégek sikerükkel megelőzték a fővárosi együttest a tabellán.

Valentin Suciu: Az önbizalom kezdett visszatérni

Az FK Csíkszereda és a Kolozsvári U döntetlent játszott a szombati Szuperliga-mérkőzésen. Valentin Suciu szerint csapata az első félidőben jobb volt ellenfelénél, a vendégek vezetőedzője pedig a hazaiak szervezettségét és agresszivitását emelte ki.

Meglepetésre hazai pályán botlottak a csíki lányok

Megszakadt az FK Csíkszereda női labdarúgócsapatának kiváló hazai sorozata, miután kétgólos vereséget szenvedett a Bukaresti Rapidtól a női Szuperliga 11. fordulójában.

Hazai pályán szakadt meg a Kézdivásárhelyi SE jó sorozata

Mérsékelt teljesítménnyel háromgólos vereséget szenvedett és visszacsúszott a rangsor ötödik helyére a Kézdivásárhelyi SE a labdarúgó 3. Liga 12. játéknapján.

Bátran futballozott az FK Csíkszereda, pont lett a jutalma az ezüstérmes ellen (videóval)

Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.

 A szezon góljával nyertek Magyari Szilárdék Nagyváradon (videóval)

Ritkán látható nagy gól jelentette a Nagyváradi Bihar FC vesztét a labdarúgó 2. Liga 13. fordulójában: szombaton délben a CSM Slatina Matiș mintegy 45 méterről szerzett góljával vitte el a pontokat a Bodola Gyula Stadionból. Videón mutatjuk.

Marius Corbu kerettag, debütálhat a román fociválogatottban

Marius Corbu is meghívót kapott a román labdarúgó-válogatottba a novemberi mérkőzésekre. A Székelyföld Labdarúgó Akadémiánál nevelkedett 24 éves középpályás a Lengyelország és a Bosznia-Hercegovina elleni Nemzetek Ligája-találkozókon léphet pályára.

Egyre mélyebb gödörben a Marosvásárhelyi ASA, az edzőváltás sem segített

Újabb súlyos vereségbe szaladt bele a Marosvásárhelyi ASA a labdarúgó 2. Ligában: a vásárhelyiek szombaton délben 5–0-ra kaptak ki a Concordia Chiajna vendégeként a bajnokságban. A csapat sorozatban az ötödik mérkőzését veszítette el.

Továbbra is alapember a korosztályos válogatottnál a Sepsi OSK játékosa

Ismét meghívót kapott a román U19-es labdarúgó-válogatottba a Sepsi OSK középpályása, Batzula Hunor. Ion Marin együttese novemberben az Európa-bajnoki selejtezőtorna második körében lép pályára, a fiatalokra három mérkőzés vár Olaszországban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!