Hirdetés

Sansz nem volt, a visszavágón is kikapott a Kolozsvári CFR

Mindenben felülkerekedett a szerb gárda a kolozsvárin
Fotó: Facebook/crvenazvezdafk

2021. augusztus 27., 00:18

Még csak a közelében sem volt, hogy ledolgozza négygólos hátrányát a romániai címvédő a labdarúgó Európa Liga selejtezőmeccsén. Kolozsváron is a Crvena Zvezda nyert.

2021. augusztus 27., 00:18

Egy héttel ezelőtt a Kolozsvári CFR 4–0-ra kapott ki Belgrádban a Crvena Zvezda otthonában a labdarúgó Európa Liga odavágóján. Csütörtök este rendezték a visszavágót, szinte elképzelhetetlen volt, hogy a Marius Șumudică által irányított együttes fordítani tudjon.

Hirdetés

Alig, hogy nekivágtak a mérkőzésnek, egy szögletet követően a tizenegyes pontra mutatott a játékvezető, aki szerint Grahovac lehúzta Degeneket. A könnyű síppal megítélt büntetőt Katai magabiztosan értékesítette, így már összesítésben öttel vezetett az ellenlábas (0–1).

A Crvena Zvezda ezt követően már a biztonságra törekedett, nagyobb terület maradt ellenfelének, hogy szövögessen pár támadást. Deac előtt két ízben is ott volt az egyenlítés lehetősége, az utolsó pillanatban blokkolták lövéseit. A 34. percben aztán Costache beadását Debeljuh fejelte közelről a hálóba (1–1).

Akár megfordíthatta volna az állást a CFR az első játékrész hosszabbításában, Păun küldte rá, a kapufáról kifelé vágódott a játékszer.

A második félidő elején minden eldőlt, a csereként a kapuba beálló Bălgrădean pocsékul szabadított fel, az ellenfélhez pattant a labda, Pavkov az üres kapuba passzolta (1–2).

•  Fotó: Facebook/crvenazvezdafk Galéria

Fotó: Facebook/crvenazvezdafk

Szegény embert az ág is húzza alapon a 62. percben Debeljuh által kiharcolt tizenegyest Deac képtelen volt értékesíteni.

Teljesen összezuhant az erdélyi gárda a végjátékra, a szerbek könnyűszerrel értek el a kapuig, ráadásul a csereként beálló Rodriguez hat perc alatt két sárga lapos figyelmeztetést kapott, így villant a piros lap, a 77. minutumban megfogyatkozott a házigazda.

Az utolsó percekben itt is, ott is volt egy helyzet, a látottak alapján teljesen megérdemelt a Crvena Zvezda továbbjutása. A Kolozsvári CFR-nek marad a harmadik számú kupakiírás, a Konferencia Liga főtábláján való szereplés.

Labdarúgó Európa Liga, selejtező, visszavágó:

Kolozsvári CFR–Crvena Zvezda 1–2 (1–1).
6–1-es összesítéssel a szerb együttes.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Egyoldalú rangadók az Udvarhely körzetiben

A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.

Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Cristiano Ronaldo visszavonult a portugál válogatottól (videóval)

Cristiano Ronaldo csütörtökön bejelentette, hogy nem szerepel többé a portugál labdarúgó-válogatottban.

Romániát választotta a német utánpótlás-válogatott támadó

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hivatalosan engedélyezte David Creța számára a válogatottváltást, így a TSG Hoffenheim 18 éves támadója ezentúl a román labdarúgó-válogatottban szerepelhet.

Szintet lépett, nehezebb ellenfeleket kapott a romániai női válogatott

Szerbia, Belgium és Albánia lesz a román női labdarúgó-válogatott ellenfele a Nemzetek Ligája 2027-es kiírásában. A B divízióba feljutott együttes februárban kezd, eredményei pedig a következő Eb-selejtezősorozat besorolását is meghatározzák.

Az NB I álomcsapatából kopogtat a válogatott ajtaján Marius Corbu

Gólpasszal segítette a Ferencvárost, majd bekerült a forduló válogatottjába Marius Corbu. Az FK Csíkszereda korábbi középpályása újabb jó teljesítménnyel erősítette meg, hogy érdemes számolni vele a román válogatottnál.

Három újonc, egy nagy visszatérő a magyar válogatott keretében

Marco Rossi szövetségi kapitány három újoncot, köztük Urblík Józsefet is meghívta a magyar labdarúgó-válogatott következő két Nemzetek Ligája-mérkőzésre készülő keretébe.

Corbu-gól a Fradiban, újból Hagi listáján a román válogatottban

Gheorghe Hagi szövetségi kapitány közzétette a román labdarúgó-válogatott idei utolsó összetartására készülő külföldön szereplő játékosok előzetes névsorát.

Megállíthatatlan a Ferencváros, a portugál kupagyőztest is felülmúlta az Európa Ligában

Egy félidőn át tartotta a lépést a Torreense a csütörtök esti összecsapáson, szünet után azonban elhúzott a Ferencváros. A zöld-fehérek 4–1-es hazai sikerükkel három forduló után is hibátlanok a labdarúgó Európa Liga főtábláján.

Villámgyors gólokkal alapozta meg sikerét Andorrában az U Craiova

Esélyeshez méltón mindhárom pontot megszerezte az andorrai Inter Escaldes vendégeként a román bajnoki címvédő U Craiova a labdarúgó Konferencia Liga csoportkörének második fordulójában.

Kovács István vezeti a Real Madrid hazai BL-meccsét

Kovács István megkapta első főtáblás megbízatását az európai kupasorozatokban a 2026–2027-es idényben. A nagykárolyi játékvezető a Bajnokok Ligájában a Real Madrid és az RB Leipzig szerdai mérkőzésén fújja a sípot.

Megbüntette az italozó stábtagokat a román szövetség

Fizetéscsökkentéssel szankcionálta a Román Labdarúgó-szövetség az U21-es válogatott négy stábtagját, miután érintettek voltak a hivatalos program elhagyásában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!