Hirdetés

Saját kezében a Kolozsvári CFR sorsa

Háromszor már játszott egymás ellen a CFR és a Celtic ebben a szezonban. A BL-selejtezőben Kolozsváron 1–1-es döntetlen született, a visszavágón a kolozsváriak 4–3-ra nyertek, az EL-csoportban a skótok otthon 2–0-ra győztek
Fotó: Facebook/Fotbal Club CFR

2019. december 12., 11:18

Hazai pályán harcolhatja ki a továbbjutást a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata az Európa Liga csoportköréből, és ahhoz, hogy ezt elérje, csütörtökön 19.55-től legalább döntetlenre kell végeznie a skót Celtic Glasgow ellen.

2019. december 12., 11:18

A mérkőzést felvezető szokásos sajtótájékoztatón Dan Petrescu, a CFR vezetőedzője elmondta, nem szabad elszalasztaniuk ezt a lehetőséget, hiszen nem lehet tudni, hogy egy román csapat legközelebb mikor juthat el az egyenes kieséses szakaszig. Hozzátette, egyáltalán nem hitte volna, hogy az utolsó hazai csoportmeccsükön a továbbjutás lesz a tét, és ennek elérésére csak egy pontra van szükségük.

Amennyiben döntetlenre játszunk, biztosan veszítünk, hiszen az utolsó percben is gólt kaphatunk, ezért a győzelmet kell célozni, mert ellenkező esetben nagyon nehéz lesz”

– nyilatkozta Dan Petrescu. Hangsúlyozta, egyértelmű, hogy bármilyen felállásban is játszik, a Celtic a favorit, amely nyerni jött ide, és fantasztikus formában van, az utóbbi tizenkét meccsét megnyerte.

A CFR csapatkapitánya, Mario Camora szerint a csapat már bebizonyította, hogy képes legyőzni a Celticet, de nekik, játékosoknak az a legfontosabb, hogy

okosan és végig koncentráltan játsszanak, mivel egy döntetlen elég a továbbjutáshoz, amelyet megérdemelnek.

A hátvéd kiemelte, a legfontosabb, hogy a saját kezükben van a sorsuk, és nem függnek más eredménytől, utalva arra, hogy a CFR még vereség esetén is továbbjuthat, ha a másik mérkőzésen a Lazio nem nyer a Rennes vendégeként.

Labdarúgó Európa Liga, 2019–2020-as szezon, E csoport, 6. forduló
2019. 12. 12., 19:55 Kolozsvári CFR Celtic 2–0
2019. 12. 12., 19:55 Rennes Lazio 2–0

Labdarúgó Európa Liga, 2019–2020-as szezon, E csoport
M GY D V GK P
1. Celtic 6 4 1 1 10–6 13
2. Kolozsvári CFR 6 4 0 2 6–4 12
3. Lazio 6 2 0 4 6–9 6
4. Rennes 6 1 1 4 5–8 4

Győzelemmel továbbjut a Ferencváros

Győzelemre van szüksége a Ferencvárosnak csütörtökön 22 órától a Ludogorec otthonában ahhoz, hogy továbbjusson a csoportból, és ha ez összejön, az első magyar csapat lesz, amely sikerrel veszi a csoportkört az európai kupasorozatokban. A két együttes között egy pont a különbség, a Ferencváros a harmadik helyről várja az összecsapást, míg a bolgároknak elég a döntetlen is a második hely megtartásához.

Hirdetés

A csoport másik mérkőzésének már nincs tétje, mivel az Espanyol úgy fogadja a CSZKA Moszkva csapatát, hogy biztosan az első helyen végez, míg az oroszok sereghajtók maradnak.

Labdarúgó Európa Liga, 2019–2020-as szezon, H csoport, 6. forduló
2019. 12. 12., 22:00 Ludogorec Ferencváros 1–1
2019. 12. 12., 22:00 Espanyol CSZKA Moszkva 0–1

Labdarúgó Európa Liga, 2019–2020-as szezon, H csoport
M GY D V GK P
1. Espanyol 6 3 2 1 12–4 11
2. Ludogorec 6 2 2 2 10–10 8
3. Ferencváros 6 1 4 1 5–7 7
4. CSZKA Moszkva 6 1 2 3 3–9 5

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megváltoztatta a szabályzatot a szövetség, még egy évig otthon játszhat az FK Csíkszereda

Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.

A csapatkapitány góljával győzte le a koszovói bajnokot a Sepsi OSK

Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.

Székelyhon

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról

Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.

`
Krónika

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Krónika

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Főtér

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Ez is érdekelheti

Haaland döntötte el a végén, Norvégia jutott a legjobb 16 közé

Sokáig úgy tűnt, hogy hosszabbításra lesz szükség az Elefántcsontpart–Norvégia mérkőzésen, ám Erling Haaland a hajrában megszerezte a győztes gólt, így a skandinávok első európai csapatként bejutottak a labdarúgó-világbajnokság legjobb 16 csapata közé.

Volt csapatával lemaradt a feljutásról, mégis a 2. Ligában folytatja Fülöp Loránd

Alig egy szezon után távozott a labdarúgó 3. Ligában szereplő Șoimii Gura Humorului csapatától Fülöp Loránd, aki a sikertelen osztályozó után klubot váltott, és a megyei vetélytárs Cetatea Suceavához igazolt, amely feljutott a másodosztályba.

Simább továbbjutások mellett egy hosszabbítást is jósol a székelyudvarhelyi színész

A portugálokkal tart, a norvégokban látja a focivébé meglepetéscsapatát. Ezúttal Jakab Tamást, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház színészét kérte fel a Székely Sport, hogy tippelje meg a soron következő meccsek kimenetelét.

Megismertük az első forduló programját, egymás után játszik a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda

A Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) nyilvánosságra hozta a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényének első fordulós programját. A két székelyföldi együttes, a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda egyaránt hétfőn lép pályára.

A ráadásban mentette meg magát Marokkó, majd kiejtette Hollandiát

Marokkó ott folytatja, ahol négy éve abbahagyta Katarban: továbbírja a történelmet. Az afrikai együttes a tizenhatoddöntőben Hollandia ellen egyenlített a hosszabbításban, majd tizenegyespárbajban búcsúztatta az európaiakat.

Meglepetés a javából, máris búcsúztak a németek a vébén

Hatalmas meglepetésre Paraguay büntetőpárbajban legyőzte Németországot a labdarúgó-világbajnokság hétfő éjféli tizenhatoddöntőjében.

A legvégén jött a slusszpoén, a brazilok kiejtették a japánokat

Az első félidőt követően még hátrányban volt Brazília, de parádés második félidei játékával és a hosszabbításban szerzett góllal végül Japán fölé kerekedett, és bejutott a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőjébe.

Megváltoztatta a szabályzatot a szövetség, még egy évig otthon játszhat az FK Csíkszereda

Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.

A csapatkapitány góljával győzte le a koszovói bajnokot a Sepsi OSK

Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.

Fordulatos csatában az újonc nyerte a Román Kupát Kovászna megyében

Kupadiadallal koronázta meg első szezonját a mezőnyben abszolút újoncnak számító Zágonbárkány, amely Szentkatolnát felülmúlva megnyerte a labdarúgó Román Kupa Kovászna megyei döntőjét, és készülhet a regionális szakaszra.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!