Alig több mint másfél hónapja tért vissza a kolozsvári bajnokcsapat kispadjára a sikeredző, akit augusztus végén harmadik alkalommal nevezték ki a CFR vezetőedzőjének. Azóta azonban az eredmények elmaradtak a várakozásoktól, Dan Petrescu vezetésével a bajnokságban öt mérkőzésen kétszer is kikaptak (a Botoșani és a Rapid vendégeként), így a ranglista élén az előnyük folyamatosan csökkent. Sőt, a harmadik számú európai kupasorozat csoportkörében sem menetelnek jól, két forduló után mindössze egy pontjuk van.
Sajtóhírek szerint a gyenge eredmények mellett
a szakvezetőnek nincs a legjobb kapcsolata a játékosokkal, akik közül többen az edzésmódszereire panaszkodtak, és a kialakult helyzet miatt távozni szeretnének.
Az Eurosport portál úgy tudja, nagy az esélye annak, hogy a Konferencia Liga csoportkörének harmadik fordulójában rendezendő ma esti AZ Alkmaar elleni hazai találkozó lesz az utolsó Petrescu számára, a vezetőség ugyanis kész kifizetni a menesztésével járó 400 ezer eurót.
Az említett forrás szerint a CFR tárgyalásokat folytat Bölöni Lászlóval, hogy átvegye az együttes irányítását. Információjuk alapján
Petrescu már röviddel visszatérése után konfliktusba keveredett a klubnál, a vezetőség pedig már nagyjából egy hónapja megkereste Bölönit, aki nemrég visszautasította a Sepsi OSK ajánlatát, mivel meglátása szerint komolyak a CFR szándékai.
A marosvásárhelyi származású szakembernek a bajnokságban legnagyobb fizetést kínálják, emellett pedig egy rekordösszegű bónuszt is ajánlanak neki, ha jövőben sikerül bejutnia a Bajnokok Ligája főtáblájára az együttessel.
Az Eurosport szerint a tárgyalások már annyira előrehaladottak, hogy
a lehetséges erősítésekről is beszéltek Bölönivel, aki figyelemmel követte a csapat legutóbbi mérkőzéseit, és amennyiben Petrescut menesztik, akár a következő napokban megegyezhetnek vele.
Ugyanakkor, a CFR vezetőinek egy B tervük is van arra az esetre, ha végül mégsem sikerül szerződést kötni Bölönivel. Adrian Mutu neve már korábban is felmerült, mint lehetséges vezetőedző, jelenleg pedig nincs csapata, mivel nemrég távozott az élvonalban újonc FCU Craiova 1948 kispadjáról.
Másrészt, a kolozsvári klub tulajdonosa, Nelu Varga a Play Sport portálnak leszögezte, szóba sem került Petrescu – akivel nagyon jó a kapcsolata – leváltása, hiszen csak alig tért vissza a CFR-hez, néhány hét alatt pedig nem tudja a legjobb teljesítményt kihozni a csapatból.
Varga úgy véli, a klub korábbi alkalmazottai, akiknek újságírói barátaik vannak, bosszúból különféle kitalációkkal próbálnak nyomást gyakorolni a klubra.
Mint közölte, nem veszik számításba azt sem, hogy Petrescu a román válogatott szövetségi kapitánya legyen Mirel Rădoi helyett, még akkor sem, ha a szövetség hajlandó lenne kifizetni a kivásárlási árát.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!