Hirdetés

Rossz napot fogott ki a KSE, folytatta jó sorozatát az OSK II.

A rangsorban harmadik KSE három veretlen mérkőzést követően hajtott fejet. Korábbi felvétel
Fotó: Gergely Zsolt

Hazai pályán szaladt bele egy háromgólos vereségbe a Kézdivásárhelyi SE labdarúgócsapata a harmadosztályos pontvadászat felsőházi rájátszásában, míg az alsóházban remeklő Sepsi OSK II. továbbra is őrzi hibátlan mérlegét.

Két ellentétes félidőt játszott a KSE szombaton hazai pályán a vendég Bákói Aerostar ellen. A kezdeti tapogatózás után a kék-fehérek átvették a kezdeményezést, nagy elánnal futballoztak, aminek a 20. percben meg is lett az eredménye. Gergely Alpár egy gyors labdaszerzést követően kicselezte a védőket és védhetetlenül lőtt a hálóba (1–0). Ekkor még úgy tűnt, meglehet a meccs, előnyüket azonban nem sikerült növelni, sőt, megtartani sem szünetre, ugyanis egy súlyos kapushibát követően kiegyenlített a moldvai gárda (1–1).

Fordulás után megváltozott a játék képe, a bákóiak akarata érvényesült, akik egy szabadrúgásból szerzett találattal előbb átvették a vezetést, majd további kétszer mattolták Butuza kapust. A szétesett KSE a hajrában Dobos révén szépíthetett volna, de a vendégkapus szögletre mentett. Az első félidő alapján nem volt benne a meccsben ez a súlyos hazai vereség, 1–4 lett a vége.

Hirdetés

Érdekesség, hogy március közepén ugyanez az eredmény született a céhes városban, igaz, akkor a kék-fehér mezesek fordítottak hátrányból és nyertek 4–1-re.

A rangsorban harmadik KSE három veretlen mérkőzést követően hajtott fejet, előnye pedig egy pontra olvadt az Aerostarral szemben. Gajdóékra három idegenbeli találkozó vár a folytatásban, legközelebb a listavezető Sporting Liești otthonțba látogatnak.

Labdarúgó 3. Liga, 2-es csoport, felsőházi rájátszás, 5. forduló
Kézdivásárhelyi SE–Bákói Aerostar 1–4 (1–1).
Gólszerzők: Gergely Alpár (20.), illetve Pantelei Denis (42., 72.), Apetrei David (62.), Băisan Alexandru (69.).
KSE: Butuza – Rusu, Burlacu, Cîrstian (Dobos, 59.), Gajdó, Fülöp (Cranțea, 59., Albu, 83.), Fábián, Barta (Neamțu, 59., Drugă, Gergely, Nechita. Vezetőedző: Liviu Negoiță.

Labdarúgó 3. Liga, 2-es csoport, 2024–2025-ös szezon, felsőházi rájátszás, 5. forduló

Labdarúgó 3. Liga, 2-es csoport, felsőházi rájátszás

Sporting Liești: 42 pont az alapszakaszban
Unirea Braniștea: 40 pont az alapszakaszban
Kézdivásárhelyi SE: 35 pont az alapszakaszban
Bákói Aerostar: 34 pont az alapszakaszban

A Sepsi OSK másodcsapata folytatta jó menetelését az alsóházi rájátszásban, Nagy Sándor legénysége négyből negyedik győzelmét aratta a play-outban.

A kitartóan rohamozó piros-fehér mezesek sokáig nem tudták bevenni a jól védekező Dacia Unirea Brăila kapuját, végül egyetlen találat döntött javukra, a csereként beállt Kocsis Norbert a hajrában szerezte meg a három pontot érő találatot a sereghajtó ellen.

A Sepsi OSK II. újabb sikerével őrzi hibátlan mérlegét a rájátszásban és magabiztosan áll az élen alsóházi csoportjában.

Előnye immár tíz pont a második helyen álló Râmnicu Sărattal szemben. A következő játéknapon szabadnapos lesz a szentgyörgyi gárda.

Labdarúgó 3. Liga, 2-es csoport, alsóházi rájátszás, 5. forduló
Dacia Unirea Brăila–Sepsi OSK II. 0–1 (0–0).
Gólszerző: Kocsis Norbert (85.).
Sepsi OSK II. Niczuly Ra. – Popșa, Bujdosó, Varga, Batzula, Mihoreanu, Vereguț, Cantauz, Veress, Cîmpean, Nistor. Cserék: Gedő, Ureche, Kolcza, Truța, Kocsis, Gyulai, Ghimbovschi, Marin, Păcurar. Vezetőedző: Nagy Sándor.

Labdarúgó 3. Liga, 2-es csoport, 2024–2025-ös szezon, alsóházi rájátszás, 5. forduló

Labdarúgó 3. Liga, 2-es csoport, alsóházi rájátszás

Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK II.: 28 pont az alapszakaszban
CSM Râmnicu Sărat: 24 pont az alapszakaszban
CSM Adjud: 18 pont az alapszakaszban
Viitorul Onești: 16 pont az alapszakaszban
Dacia Unirea Brăila: 14 pont az alapszakaszban

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Váratlan fordulat a 2. Ligában: nem kaphat élvonalbeli licencet az egyik felsőházi klub

Szombaton délután lezárult a 2. Liga alapszakasza, kialakult a felső- és alsóházi rájátszás mezőnye. A mindig jól értesült Emanuel Roșu sportújságíró pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a Bihar FC nem kaphat feljutási jogot a Szuperligába.

Söpréssel jutott az elődöntőbe a Gyergyói HK, véget ért a Sportklub szezonja

A Gyergyói Hoki Klub lezárta a Csíkszeredai Sportklub elleni Erste Liga-negyeddöntőt. Hétfőn este a Vákár Lajos Műjégpályán a címvédő 4:0-s összesítéssel jutott az elődöntőbe, míg a kék-fehérek pontot tettek az idényre.

Székelyhon

Lángba borult egy autó a nagy erejű ütközés után, egy áldozat bennégett

Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.

`
Krónika

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.

Krónika

Irán megfenyegette Romániát az Amerikának nyújtott hadászati támogatás miatt

Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.

Főtér

És azt tudja, ki a legnépszerűbb román politikus ma? Nem, nem ő…

George Simion egyszerű futballhuligánból mindössze néhány év alatt lett az ország legnépszerűbb politikusa. De hogyan?

Ez is érdekelheti

Idegenben vetett véget nyeretlenségi szériájának a Gyergyói VSK

Hosszú nyeretlenségi sorozatának vetett véget a Gyergyói VSK azáltal, hogy a Viitorul Onești otthonából elhozta a pontokat a labdarúgó 3. Ligában. A gyergyóiak kilenc sikertelen forduló után örülhettek újra a győzelemnek.

Mindkét félidőben három gólt lőtt, kiütéssel nyert a Kézdivásárhelyi SE

A ranglistamásodik Kézdivásárhelyi SE labdarúgócsapata mindkét félidőben háromszor vette be ellenfele kapuját, így fölényes győzelmet aratott hazai pályán a Dacia Unirea Brăila felett a 3. Liga 20. fordulójában.

A végén borult minden, elbúcsúzhat a felsőháztól a Székelyudvarhelyi FC

Vereséget szenvedett a Székelyudvarhelyi FC a felsőházi rájátszásért folytatott harc kulcsfontosságú mérkőzésén, egy könnyelműen befújt tizenegyessel 2–1-re maradt alul szombaton a Știința Miroslava vendégeként a labdarúgó 3. Liga 20. játéknapján.

Megállíthatatlan hazai pályán, már dobogón a sepsiszentgyörgyi utánpótláscsapat

Tovább folytatódott a Sepsi OSK II. remek hazai sorozata, a sepsiszentgyörgyiek a Victoria Traian ellen érvényesítették a papírformát, ezzel pedig sorozatban hetedik győzelmüket aratták pályaválasztóként a labdarúgó 3. Liga 2-es csoportjában.

Tovább tart a rossz sorozat: a Jászvásári USV is nyert Gyergyóban

Nem találja a győzelemhez vezető utat a Gyergyói VSK: a Hargita megyei együttes immár hét mérkőzés óta nyeretlen. Ez szombaton sem változott a Jászvásári USV ellen, a vendégek egyetlen találata elegendő volt a három pont megszerzéséhez.

Magabiztos győzelem idegenben, már a legjobb négy között a háromszékiek farmcsapata

Továbbra is kiválóan teljesít a labdarúgó 3. Liga 2-es csoportjában Nagy Sándor legénysége: a Sepsi OSK II. szombat délután a CS Păuleşti otthonában megérdemelt győzelmet aratott. A háromszékiek ezzel már a play-offot érő legjobb négy között találhatóak.

Hármat vágott a szünet után idegenben a Kézdivásárhelyi SE

Igazolta a papírformát a Kézdivásárhelyi SE, amely a Petrolul Ploiești II. vendégeként magabiztos, 3–0-ra nyert a labdarúgó 3. Liga 19. fordulójában. A télen érkezett Vlad Mihalcea első találatát szerezte kék-fehérben.

Nem tudta tartani az éllovas ritmusát az SZFC

A meccs kétharmadában szoros volt a játék a Székelyudvarhelyi FC és a Șoimii Gura Humorului között a labdarúgó 3. Liga 19. fordulójában, aztán az 1-es csoport éllovasa ritmust váltott a sétatéri stadionban és kiütéses győzelmet aratott.

A harmadosztályba igazolt a Sepsi OSK volt középpályása

Az év elején közös megegyezéssel távozott a Sepsi OSK-tól Marian Drăghiceanu, aki csak ezen a héten talált új csapatot magának, a labdarúgó 3. Ligában szereplő Cetatea Suceavánál folytatja.

Találat nélkül a hargitaiak a 3. Liga tavaszi nyitányán

Döntetlennel kezdte a tavaszi szezont a Székelyudvarhelyi FC Adjudon, míg a Gyergyószentmiklósi VSK súlyos vereséget szenvedett hazai pályán a Cetatea Suceavától a labdarúgó 3. Liga alapszakaszának 18. fordulójában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!