Továbbra is veretlenül menetel a tornán Románia, a csoportjából első helyen jutott tovább, majd az egyenes kieséses szakaszban Georgia legjobbjaival találkozott szerdán délben. Rögtön a találkozó elején megszerezte a vezetést a román válogatott, Mircea Ungur szenzációsan találta el a labdát, majd a későbbiekben eredményes volt Alexandru Nechita és Vlad Mocanu is. A gólok ellenére több ziccert is kihagyott Virgil Bejenaru együttese, viszont így is továbbjutott a legjobb nyolc közé.
Románia ellenfele a negyeddöntőben a szerda esti Bosznia-Hercegovina–Csehország párharcból kerül ki, a mérkőzést csütörtökön este rendezik.
A magyar nemzeti csapat szintén kiválóan szerepelt az Európa-bajnokságon, Románia mögött a második helyen jutott tovább az egyenes kieséses szakaszba. A nyolcaddöntőben Szerbiával találkozott, azonban nem sikerült legyűrnie ellenlábasát. Már a hetedik percben hátrányba került, majd negyedóra elteltével egy gyönyörű ellentámadás végén egyenlített (1–1).
Nem tartott sokáig az öröm, három perccel később ismét előnyt harcolt ki Szerbia, amit végül még kettővel növelt és 4–1-re győzött. Trencsényi János együttese így nem jutott be a legjobb nyolc közé.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!