Románia a B csoportban szerepel, ahol Azerbajdzsán, Spanyolország és Albánia az ellenfelük. Az első találkozójukat az azeriek ellen játszották, amit magabiztosan meg is nyertek 2–0-ra. A második összecsapáson Albániával mérték össze az erejüket, ahol szintén remekeltek és 3–1-es sikert értek el.
Ezzel egyedüliként vezetik a csoportot 6 ponttal, őket követi Azerbajdzsán (3).
Magyarország a D kvartettben Portugáliával, Ukrajnával és Törökországgal kell megmérkőzzön. Az első kihívást Portugália legjobbjai jelentették, a magyarok kiváló játékkal 5–0-ra ütötték ki őket. A második csoportmeccsen 2–0-s vereséget szenvedtek Ukrajnától.
Két fordulót követően a harmadik helyet foglalják el, három pontot gyűjtöttek, akárcsak a portugálok, míg az ukránok már hatnál járnak.
A magyaroknak Törökország ellen lesz az utolsó lehetőségük bizonyítani, kedden 18.30-tól, valamint a románok utolsó megmérettetését 19.45-től rendezik, az ellenfél Spanyolország lesz.
Minden kvartett első két helyezettje biztosan továbbjut, valamint a csoportok négy legjobb harmadikja is nyolcaddöntőbe kerül.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!