Kétszer hatvan percet tartott az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság alsóházi rájátszásának folytatására készülő csapatok találkozója. A Sepsi OSK a szünetben 1–0-ra vezetett, majd a folytatásban kettőre növelte előnyét, a gólokat Fülöp Loránd és Anass Achahbar szerezték. A házigazdáknak több helyzetük volt, mint az ellenfélnek, de hibáztak a befejezéseknél, a vendégek pedig a végén szépítettek.
A mérkőzésen a Sepsi OSK minden játékosa lehetőséget kapott, kivéve Gál-Andrezly Pétert és Goran Karanovicot, akik sérüléssel bajlódnak.
„Végre valahára játszhattunk egy barátságos mérkőzést. Elég jól mozogtak a fiúk a több mint két hónapos kihagyás után. Ez a teljesítmény reménykeltő az első bajnoki találkozóra nézve, és bízunk benne, hogy lassan még jobban belerázódnak a játékba.
– nyilatkozta a Székelyhonnak Hadnagy Attila, a háromszéki klub igazgatója.
Mint ismertette, a találkozó idején a stadionban a játékosok és a szakmai stáb mellett csak a vezetőség tagjai voltak jelen, és mindannyian betartották a Román Hivatásos Labdarúgóliga által előírt szabályokat. A bajnoki rajtot megelőzően még egy koronavírus-tesztet el kell végezzenek a klub képviselőin, majd ezt követően minden tizennégy nap elteltével újra tesztelik az edzőket és a játékosokat.
A Sepsi OSK számára ez volt az egyetlen barátságos mérkőzés a bajnokság jövő hétvégi folytatásáig. Leo Grozavu vezetőedző együttese június 13-án, szombaton 17 órától a Nagyszebeni Hermannstadt ellen hazai pályán játszik az 1. Liga alsóházi rájátszásának harmadik fordulójában.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!