Tizennyolc ország képviselője volt érdekelt a sorsoláson a legjobb harminckét csapatot felvonultató mezőnyben.
A CFR-t a második kalapból húzták ki, a kolozsváriak 12 ponttal a második helyen végeztek az E jelű csoportban a skót Celtic mögött, így nem voltak kiemeltek.
Dan Petrescu együttesének ezúttal sem volt szerencséje a sorsolásnál, hiszen az egyik legnagyobb klubot, az UEFA Kupát kétszer (2006, 2007), az Európa Ligát háromszor (2014, 2015, 2016) megnyert FC Sevillát kapta ellenfélnek, amely az öt trófeával rekordgyőztesnek számít a második számú európai kupasorozatban.
A spanyolok az Európa Liga idei szezonjában az A csoportban játszottak, ahol 15 ponttal fölényesen végeztek az első helyen, megelőzve a ciprusi APOEL-t, az azeri Quaragot és a luxemburgi Dudelange-ot.
A tizenhatoddöntők első mérkőzéseit február 20-án, a visszavágókat február 27-én rendezik. A Kolozsvári CFR hazai pályán kezd, a továbbjutó kiléte Spanyolországban dől el.
Harmadik bajnokijára készül a labdarúgó Szuperligában az FK Csíkszereda, pénteken késő este az FC Rapidot fogadja a városi stadionban. Percről percre.
Sokba került a gyenge első játékrész az FK Csíkszeredának a Bukaresti Rapid ellen. A szünet után hiába javult fel a székelyföldiek teljesítménye, a végéig nem tudtak betalálni.
Nem hétköznapi „szurkoló” tűnt fel az FK Csíkszereda stadionjának lelátóján.
A rendőrségtől a gyermekvédelemig számos hatóság akcióba lendült, miután a héten felkerült a TikTokra egy videó, amelyen az látható, hogy a Szeben megyei Erzsébetvárosban egy nő megpróbálja kiűzni a démonokat a lányából.
Orbán Viktor miniszterelnök a 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem hagyományos előadása után idén is maradt a színpadon, hogy válaszoljon a közönség több esetben igencsak személyes jellegű kérdéseire.
Kormányt buktatna szeptemberben az Alfa Kartell szakszervezeti szövetség. Újabb nyúlfarknyival bővülhet az észak-erdélyi autópálya.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!