Hirdetés

Rangadót nyert az alapszakaszzárón a Kolozsvári CFR

Kiváló iramú összecsapást hozott a rangadó
Fotó: Facebook/Universitatea Craiova

2020. február 23., 22:05

A Kolozsvári CFR 2–0-ra győzött az Universitatea Craiova otthonában a labdarúgó 1. Liga alapszakaszának 26., utolsó fordulójában. A bajnoki címvédő az élen hárompontos előnnyel kezdi a bajnokság felsőházi rájátszását.

2020. február 23., 22:05

Az alapszakasz első helye volt a tét a vasárnap esti, telt ház előtt rendezett összecsapáson, amelyet megelőzően három pont választotta el egymástól a bajnoki címre legnagyobb eséllyel pályázó két együttest.

A lehető legjobban kezdte a mérkőzést az éllovas kolozsvári gárda, amely már a 9. percben megszerezte a vezetést, egy jobb oldali beadást követően a lecsorgó labda Rondon elé került, aki egyből a hálóba lőtt.

Igazi rangadóhoz méltó volt az iram, köszönhetően a házigazdáknak is, akik ezután megrohamozták a vendégkaput, de játszottak a helyzeteikkel. Mihăilă és Koljic lövéseinél Arlauskis nagy bravúrral védett, Nistor és Ivan helyzeteinél pedig a kapufa mentette meg a kolozsváriakat.

Az első félidő folyamán a mérkőzés néhány percig félbeszakadt, mivel az oltyánok szurkolói petárdákat dobáltak be a pályára.

A folytatásban is hasonlóan alakult a játék, az egyenlítésért küzdő Universitatea többet próbálkozott, a szünet utáni legnagyobb lehetőség mégis a CFR előtt adódott, Rondon duplázhatott volna, de lövése a kapufáról kifelé pattant.

Kevéssel ezután végleg eldöntötte a három pont sorsát Dan Petrescu együttese, Manea nagyot sprintelt a jobb oldalon, beadott labdája pedig Martic hátáról közelről a kapuba jutott.

A Kolozsvári CFR ezzel az értékes győzelemmel 52 ponttal megnyerte az alapszakaszt, és a felezés után hárompontos előnnyel kezdi a felsőházi rájátszást az idén a bajnokság megnyerésért zajló küzdelemben első számú rivális Craiovával szemben.

Hirdetés

Labdarúgó 1. Liga, alapszakasz, 26. forduló:
Universitatea Craiova–Kolozsvári CFR 0–2 (0–1).
Gólszerzők: Rondon (9.), Martic (67., öngól).
Universitatea: Pigliacelli – Martic, Bălașa (Ferreira, 51.), Cosic, Bancu – Nistor, Mateiu, Cicâldău, Nițu (Koljic, 21.), Ivan (Bărbuț, 75.) – Mihăilă. Edző: Corneliu Papără.
CFR: Arlauskis – Manea, Burcă, Boli, Camora – Itu (Petrila, 87.), Hoban, Djokovic, Chipciu (Bordeianu, 82.), Costache (Omrani, 65.) – Rondon. Edző: Dan Petrescu.
Vezette: Marcel Bîrsan (Bukarest).

Labdarúgó 1. Liga, 2019–2020-as szezon, alapszakasz, 26. forduló
2020. 02. 22., 14:30 FC Voluntari Nagyszebeni Hermannstadt 2–0
2020. 02. 22., 20:00 FCSB Chindia Târgoviște 1–1
2020. 02. 23., 16:30 FC Viitorul Academica Clinceni 0–0
2020. 02. 23., 16:30 Medgyesi Gaz Metan Bukaresti Dinamo 1–0
2020. 02. 23., 16:30 Astra Giurgiu Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 2–2
2020. 02. 23., 20:00 Universitatea Craiova Kolozsvári CFR 0–2
2020. 02. 24., 20:00 FC Botoșani Jászvásári Poli 2–1

Labdarúgó 1. Liga, 2019–2020-as szezon, alapszakasz
M GY D V GK P
1. Kolozsvári CFR 26 15 7 4 51–16 52
2. Universitatea Craiova 26 14 4 8 41–28 46
3. FC Botoșani 26 12 9 5 36–30 45
4. FCSB 26 13 5 8 37–29 44
5. Medgyesi Gaz Metan 26 12 7 7 34–30 43
6. Astra Giurgiu* 26 13 6 7 38–29 42
7. FC Viitorul 26 11 7 8 44–29 40
8. Bukaresti Dinamo 26 10 4 12 37–41 34
9. Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 26 7 12 7 30–26 33
10. Chindia Târgoviște 26 6 7 13 29–47 25
11. Nagyszebeni Hermannstadt 26 5 10 11 26–44 25
12. Jászvásári Poli 26 5 7 14 26–40 22
13. Academica Clinceni 26 4 10 12 30–47 22
14. FC Voluntari 26 5 5 16 22–45 20
*Astra Giurgiu büntetve 3 ponttal

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megharapta a bírót, eltiltották a hokist az Erste Ligában (videóval)

Négy mérkőzésre szóló eltiltással sújtotta a jégkorong Erste Liga fegyelmi testülete a Budapest Jégkorong Akadémia HC egyik játékosát, miután súlyos sportszerűtlenség történt a Gyergyói Hoki Klub elleni bajnokin.

Elveszítheti alapembereit a Kolozsvári CFR

Komoly összegeket ajánlottak külföldi klubok a Kolozsvári CFR két koszovói meghatározó játékosáért cserébe, akik nagy eséllyel elhagyják Daniel Pancu csapatát.

Székelyhon

Székelyföldön ismerős világutazó házába csapódott be egy BMW karácsony első napján

Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.

`
Krónika

Hatvanezer dollár a cipőkben: karácsonykor bukott le két ukrán nő a román határon

Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.

Krónika

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt

Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.

Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

Ez is érdekelheti

Kovács István lecsúszott a dobogóról, francia kollégája végzett az élen

A futballstatisztikákkal foglalkozó nemzetközi szervezet, az IFFHS Kovács Istvánt a 2025-ös év negyedik legjobb játékvezetőjének választotta meg.

A statisztikák árulkodnak – hol vannak az FK Csíkszereda gyenge pontjai?

Lezárult az idei naptári év a labdarúgó Szuperligában: az Universitatea Craiova az élen tölti a téli szünetet, mögötte a Rapid és az FC Botoșani sorakozik. Az őszi idény végén megnéztük, mely mutatók rajzolták át legélesebben az élvonal erőviszonyait.

Szeitl Szilvia: a nők érzelmileg mélyebben élik meg a helyzeteket

A labdarúgó női Szuperliga alapszakaszának lejártával Szeitl Szilviával, az FK Csíkszereda vezetőedzőjével az itteni munkáról, a csapatról és az elmúlt hónapok tapasztalatairól beszélgettünk.

Az FK Csíkszereda élvonalba jutása lehet az Év sportpillanata

Zajlik a szavazás a január 12-én Budapesten megrendezendő Nemzeti Sport Gála legjobbjaira. Az Év magyar sportpillanata lehet az FK Csíkszereda férfi labdarúgócsapatának feljutása a román élvonalba.

A magyarok visszacsúsztak, a románok maradtak a helyükön a FIFA-világranglistán

A magyar válogatott négy helyet visszacsúszva a 41. pozíciót foglalja el a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján, amelyen a romániai együttes változatlanul a 47. helyen áll.

Beteltek a helyek, elmarad a címvédés az Udvarhelyi körzeti teremtornán

Összejött a maximális létszám: 16 együttes jelentkezését fogadták el, ők versengenek a trófeáért. Az biztos, hogy a bajnok nem védheti meg címét.

Elveszítheti alapembereit a Kolozsvári CFR

Komoly összegeket ajánlottak külföldi klubok a Kolozsvári CFR két koszovói meghatározó játékosáért cserébe, akik nagy eséllyel elhagyják Daniel Pancu csapatát.

Továbbpasszolják a focimeccsek egy részét, megosztott vb-közvetítés jöhet Romániában

A 2026-os labdarúgó-világbajnokság több szempontból is történelmi lesz: először rendezik meg 48 válogatott részvételével, 38 napon keresztül összesen 104 mérkőzéssel. Ez komoly médiapiaci kihívásokat tartogat, két tévétársaságnál nézhetjük a párharcokat.

Durva döntéseket kell hoznunk – Ilyés Róbert kifakadt a megalázó vereség után

Csúfos kudarccal zárta az évet az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperligában, öt gólt kapott az Universitatea Craiovától. A mérkőzés utáni nyilatkozatában Ilyés Róbert vezetőedző nem kertelt és komoly változásokat helyezett kilátásba.

Átjáróház volt az FK Csíkszereda védelme, csúfos kudarccal zárták az évet (videóval)

Megsemmisítő vereséget szenvedett az FK Csíkszereda, hétfőn este 5–0-ra veszített az Universitatea Craiova otthonában a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 21. fordulójában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!