Nagyszerűen hangolt a szombati rangadóra a Sepsi OSK, hiszen a tavaszi rajtot követően mindhárom eddig lejátszott mérkőzését megnyerte, és ezzel felküzdötte magát a dobogó harmadik fokára. A piros-fehérek előbb Nagyváradon győztek 2–1-re, majd hazai pályán sima háromgólos sikert arattak a CS Afumați ellen, a múlt hétvégén pedig az Academica Clinceni ellen, szintén egy 2–1-es sikerrel, idegenben szerezték meg a három pontot.
A listavezető fővárosiak számára is jól kezdődött a bajnokság tavaszi küzdelemsorozata, ugyanis két mérkőzésből két győzelem a mérlegük, és magabiztosan őrzik helyüket a bajnoki rangsor élén. Izgalmasnak ígérkezik tehát a két jó formában lévő együttes találkozója, amelyen Hadnagyéknak távolról sem lesz könnyű dolguk, ha a három pont birtokában akarnak hazatérni Bukarestből.
Nehéz mérkőzésre számít Suciu Valentin, a háromszékiek vezetőedzője is, aki szerint
felkészültek az ellenfél játékából, és habár kétesélyes a küzdelem, győzni mennek a fővárosba.
„Tudatában vagyunk annak, hogy egy olyan mérkőzés előtt állunk, amelyet meg tudunk nyerni, de amelyet el is lehet veszíteni. A csapatom felkészült, a három pontért megyünk Bukarestbe, és bízom abban, hogy sikerül is megszerezni. Kielemeztük az ellenfelünket, ismerjük erősségeiket és gyengéiket egyaránt. Tudjuk, hogy nehéz, de nem lehetetlen feladat előtt állunk. Fel vagyunk készülve a rangadóra, egyértelműen győzni akarunk a fővárosban” – nyilatkozta a Sepsi OSK mestere.
A Bukaresti Juventus–Sepsi OSK mérkőzés szombaton 11 órakor kezdődik, de mivel a fővárosi klub nem adta át a televíziós közvetítési jogokat, egyetlen hazai sportcsatorna sem közvetíti élőben a találkozót.
Labdarúgás, 2. Liga, 25. forduló, műsor:
Péntek
16.00 Szatmárnémeti Olimpia–CS Afumați (Dolce Sport 1, Digi Sport 1)
Szombat
11.00 Dunărea Călăraşi–Nagyváradi Luceafărul
11.00 Bukaresti Juventus–Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK
12.00 Chindia Târgoviște–Foresta Suceava (Digi Sport 1, Dolce Sport 1)
15.00 Temesvári ASU Poli–CS Mioveni
Vasárnap
11.00 Aradi UTA–Brassói FC (Digi Sport 1, Dolce Sport 1)
Közel nyolcezren énekelték teli torokból az Ismerős Arcok Nélküled című dalát a Sepsi Duna Arénában a FCSB elleni mérkőzés előtt. Diószegi László klubelnök szerint ez a válasz azoknak, akik az utóbbi időben megkérdőjelezték a csapat identitását.
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!