Hirdetés

Rangadóra készül a Kolozsvári CFR

Jót tett a bajnoki szünet a CFR-nek, de újra jönnek sorban a bajnoki és az EL-meccsek. Korábbi felvétel
Fotó: Facebook/Fotbal Club CFR

2019. október 18., 17:30

A feléhez érkezett a labdarúgó 1. Liga alapszakasza, a bajnoki szünet után a hét végén az odavágók utolsó, 13. fordulóját rendezik. A szombati játéknapon rangadót játszanak Kolozsváron, az éllovas CFR a harmadik helyezett Univerisitatea Craiovát fogadja.

2019. október 18., 17:30

Az összecsapást megelőzően a címvédő kolozsváriak vezetőedzője, Dan Petrescu sajtótájékoztatón nyilatkozott csapatáról és a soron következő ellenfélről. Elmondása szerint jókor jött számukra a válogatott mérkőzések miatti bajnoki szünet, mivel nagyon sok mérkőzésük volt az utóbbi időben.

„Elválik, hogy ezen a találkozón is azzal a hozzáállással játszunk, mint az edzéseken, illetve a Sănătatea elleni felkészülési meccsen (múlt hétvégén a CFR 5–0-ra győzte le harmadosztályú ellenfelét, szerk. megj.).

Nagyon sok játékosunk van, nagy a versengés a kezdő csapatba kerülésért, a legjobb formában lévőket kell kiválasztanom”.

Az ellenfélről Dan Petrescu úgy fogalmazott, a legutóbbi igazolásokkal a Craiova sokkal erősebb csapat lett, és támadásban még veszélyesebbek. Kiélezett meccsre számít, úgy véli ezúttal is szoros lesz az eredmény, akárcsak a két csapat közötti korábbi találkozókon.

Hirdetés

A CFR vezetőedzője ismét nemtetszését fejezte ki az U21-es szabály kapcsán, mert szerinte egy „normális” bajnokságban ő dönthetné el, hogy mely játékosokat küldi a pályára, így azonban nem tehet mást, mint alkalmazkodik. Ugyanakkor

igazságtalannak tartja, hogy nem tudja kellően felkészíteni a csapatot a jövő heti, Rennes elleni Európa Liga-mérkőzésre, mivel előtte nem ugyanazok a játékosok játszanak a bajnokságban.

Egyik meccsről a másikra akár hat-hét játékost is ki kell cseréljen a kezdőben, és ami az eredményességet illeti, mindez egyáltalán nem igazodik az edzői stílusához.

A szombati esti mérkőzés az új listavezető kilétéről dönt, hiszen a jobb gólkülönbségének köszönhetően éllovas CFR mindössze egy ponttal előzi meg a harmadik helyen álló craiovai együttest, amelyet jelenleg a korábbi román szövetségi kapitány, Victor Pițurcă irányít.

Labdarúgó 1. Liga, 13. forduló:

Péntek, 18 óra
Nagyszebeni Hermannstadt–FC Voluntari.

Péntek, 20.30
Bukaresti Dinamo–Medgyesi Gaz Metan.

Szombat, 20.30
Kolozsvári CFR–Universitatea Craiova.

Vasárnap, 15.30
Academica Clinceni–FC Viitorul.

Vasárnap, 17.45
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK–Astra Giurgiu.

Vasárnap, 20.30
Chindia Târgoviște–Bukaresti FCSB.

Hétfő, 20.30
Jászvásári Poli–FC Botoșani.

Labdarúgó 1. Liga, 2019–2020-as szezon, alapszakasz
M GY D V GK P
1. Kolozsvári CFR 26 15 7 4 51–16 52
2. Universitatea Craiova 26 14 4 8 41–28 46
3. FC Botoșani 26 12 9 5 36–30 45
4. FCSB 26 13 5 8 37–29 44
5. Medgyesi Gaz Metan 26 12 7 7 34–30 43
6. Astra Giurgiu* 26 13 6 7 38–29 42
7. FC Viitorul 26 11 7 8 44–29 40
8. Bukaresti Dinamo 26 10 4 12 37–41 34
9. Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 26 7 12 7 30–26 33
10. Chindia Târgoviște 26 6 7 13 29–47 25
11. Nagyszebeni Hermannstadt 26 5 10 11 26–44 25
12. Jászvásári Poli 26 5 7 14 26–40 22
13. Academica Clinceni 26 4 10 12 30–47 22
14. FC Voluntari 26 5 5 16 22–45 20
*Astra Giurgiu büntetve 3 ponttal

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megváltoztatta a szabályzatot a szövetség, még egy évig otthon játszhat az FK Csíkszereda

Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.

A csapatkapitány góljával győzte le a koszovói bajnokot a Sepsi OSK

Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.

Székelyhon

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról

Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.

`
Krónika

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó „horrorotthonokra” csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

Főtér

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Ez is érdekelheti

Mbappé megállíthatatlan, Franciaország és Mexikó is a nyolcaddöntőben

Újabb két válogatott biztosította helyét a focivébé nyolcaddöntőjében. Franciaország Kylian Mbappé duplájával magabiztosan verte Svédországot, míg a társházigazda Mexikó Ecuador ellen is megőrizte hibátlan védekezését.

Haaland döntötte el a végén, Norvégia jutott a legjobb 16 közé

Sokáig úgy tűnt, hogy hosszabbításra lesz szükség az Elefántcsontpart–Norvégia mérkőzésen, ám Erling Haaland a hajrában megszerezte a győztes gólt, így a skandinávok első európai csapatként bejutottak a labdarúgó-világbajnokság legjobb 16 csapata közé.

Volt csapatával lemaradt a feljutásról, mégis a 2. Ligában folytatja Fülöp Loránd

Alig egy szezon után távozott a labdarúgó 3. Ligában szereplő Șoimii Gura Humorului csapatától Fülöp Loránd, aki a sikertelen osztályozó után klubot váltott, és a megyei vetélytárs Cetatea Suceavához igazolt, amely feljutott a másodosztályba.

Simább továbbjutások mellett egy hosszabbítást is jósol a székelyudvarhelyi színész

A portugálokkal tart, a norvégokban látja a focivébé meglepetéscsapatát. Ezúttal Jakab Tamást, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház színészét kérte fel a Székely Sport, hogy tippelje meg a soron következő meccsek kimenetelét.

Megismertük az első forduló programját, egymás után játszik a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda

A Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) nyilvánosságra hozta a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényének első fordulós programját. A két székelyföldi együttes, a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda egyaránt hétfőn lép pályára.

A ráadásban mentette meg magát Marokkó, majd kiejtette Hollandiát

Marokkó ott folytatja, ahol négy éve abbahagyta Katarban: továbbírja a történelmet. Az afrikai együttes a tizenhatoddöntőben Hollandia ellen egyenlített a hosszabbításban, majd tizenegyespárbajban búcsúztatta az európaiakat.

Meglepetés a javából, máris búcsúztak a németek a vébén

Hatalmas meglepetésre Paraguay büntetőpárbajban legyőzte Németországot a labdarúgó-világbajnokság hétfő éjféli tizenhatoddöntőjében.

A legvégén jött a slusszpoén, a brazilok kiejtették a japánokat

Az első félidőt követően még hátrányban volt Brazília, de parádés második félidei játékával és a hosszabbításban szerzett góllal végül Japán fölé kerekedett, és bejutott a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőjébe.

Megváltoztatta a szabályzatot a szövetség, még egy évig otthon játszhat az FK Csíkszereda

Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.

A csapatkapitány góljával győzte le a koszovói bajnokot a Sepsi OSK

Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!